Drog vagy nem drog, avagy amiről nem is gondolnánk

2018-04-27

Szerző: Orosi Tünde, kineziológus, SMS oktató

8 éves volt a lányunk, amikor nagyon érdekes előadáson vettem részt. Még korainak tűnhet ezzel foglakozni az életkorát tekintve, de szeretek előre gondolkodni.

Cartoon network
hirdetés

Egy drog rehabilitációs központból érkezett két fiatalember és a program vezetője, hogy meséljenek nekünk szülőknek arról, hogy ki hogyan esett a függőségek csapdájába. Egy évet töltenek az intézményben a fiatalok és gyógyszerek nélkül, a saját felelősség vállalásukat felépítve alakíthatnak ki egy önhordozó életet.

Végtelenül őszintén beszéltek arról az útról, amit megtettek eddig. Az együtt töltött idő alatt sokat tanultam, amiért nagyon hálás vagyok és ezúton is szeretném megköszönni nekik.

Megosztanám veletek azokat a gondolatokat, amiket magammal hoztam és azokat, amik azóta születtek meg a fejemben, bízván abban, hogy segíthetek nektek, akik nem voltatok ott.

Kezdjük az elején. Adott két gyerek. Két különböző családi háttérrel. Egy közös dolog volt bennük, mégpedig az hogy volt az életükben valami hiány, amit szükségesnek éreztek pótolni. Mindegyikük más módját találta meg ennek az űrnek a kitöltésére. No de miből is ered ez a hiány? Nem kell messze menni a válaszért. A családon belül szükséges megkeresni. Nekünk szülőként nagy a felelősségünk abban, hogy időben észrevegyük, ha a gyerekünk segítségre szorul. Szólnak ők a maguk módján, de ezek csak halk sóhajok az elején, amit nem is biztos, hogy komolyan veszünk, vagy azt gondoljuk, hogy a gyerekünk ROSSZ. Pedig nem az, csak szeretné felhívni magára a figyelmet. Szeretné jelezni, hogy szüksége van RÁNK és az időnkre. Ha ezekre a halk sóhajokra nem kapnak választ próbálkoznak hangosabban jelezni. Aztán, ha már végképp nem kapnak választ, akkor rögzül bennük az elutasítás és más megoldásokat keresnek. Tudom én, hogy nagy a nyomás és a hajtás, de nem feltétlenül órákban kell gondolkodni. Néha pár perc is sokat jelenthet szülő- gyerek viszonylatban. Ha nincs részük olyan kommunikációban illetve kapcsolatokban, amiben fontosnak és értékesnek érzik magukat akkor keresni fognak olyanokat ahol ezt megkapják. Na de hosszú az út, amíg idáig jutnak. Nekünk kell erőt vennünk magunkon, hogy saját problémáink, gondjaink, frusztrációink, sértettségeink mögül kilesve észre vegyük a gyerekeinket, akik szintén küzdenek a saját kis mumusaikkal. És higgyétek el nekik azok ugyanolyan fontosak és ugyanannyi gondot okoznak, mint nekünk. Viszont nekik CSAK mi tudunk segíteni. Amíg a gyerek kicsi nem tudja vállalni mindenért 100 százalékosan a felelősséget. Ha tud vállalni 30 százalékot, a többi 70-et nekünk kell hozzátennünk. Aztán szép lassan át lehet adni nekik mind a 100-at, de csak akkor, amikor felkészültek rá és el is bírják.



Nézzük most meg egy kicsit a drogokat, illetve azokat, amiket annak gondolunk és azokat, amiről talán, eszünkbe sem jut. Csupa olyan dolgot teszünk függőségünk tárgyává, ami az életünk része. Azt gondolom, hogy mindennel lehet élni, ami nem károsítja az egészségünket, jól érezzük magunkat tőle, DE meg kell tanulni használni ezeket. Vegyük például az alkoholt. Azt gondolom, hogy talán ez a legismertebb nálunk. Viszont manapság már nem annyira divatos. A háztartások többségében található néhány üveg ital. Összejövetelek, baráti vacsorák és bulik szerves része. Vannak olyanok, akik bizonyos viselkedések függői ilyen például a szex, a munka, a vásárlás, és az internet (pl. facebook). Mind nagyon megnehezíti az illető életét, és rengeteg időt vesznek el tőle, amit azzal is tölthetne, hogy ÉL. Most ezekre nem is térnék ki nagyon. Van viszont még két dolog, amit fontosnak tartok megemlíteni és írni róla egy kicsit többet.
Az egyik a kábítószer. Magyarországon jelenleg 20.000 drog függő van. Ha azt vesszük ez nem is olyan nagy szám. Ugyanis attól, hogy valaki kipróbálja egyszer, esetleg kétszer attól még nem lesz függő. Gyerekeink nagy kísértésnek vannak kitéve, amikor elindulnak a felnőtté válás útján, amihez hozzá tartoznak a bulizások. Olyan útravalóval szükséges elengedni őket ezen az úton, hogy amikor választás elé kerülnek, tudjanak jól dönteni. Kapjanak olyan információkat tőlünk, ami megkönnyíti ezt nekik. Ami gyakran hiányzik az eltévedt gyerekek életéből, azok a következők:
- Közös családi színterek.
- Közös családi beszélgetések.
- Közös családi programok.
- Otthon vállalható őszinteség.

Legyen olyan a családi háttér, hogy merjen beszélni róla, legyen bátorsága elmondani, ha kipróbálta. Járjunk példával előtte. Vizsgáljuk meg, hogy nekünk hány függőségünk van, milyen szociális mintát kínálunk nekik, milyen a családmodell, amiben élünk? Ha tanítunk egy viselkedési mintát, akkor viselkedjünk mi is aszerint. Az elrettentés nem megoldás. A prevenció helyett a nevelés lehet a kulcs a gyerekünkhöz. Néha érdemes átgondolnunk azt is, hogy ismerjük-e őket egyáltalán? Mikor beszélgettünk velük utoljára? Tudjuk-e mi a kedvenc színe, vagy mi a kedvenc zenekara?

Dr Zacher Gábor válaszát írnám le nektek, amit arra a kérdésre adott, hogy: Mit mondjak a gyerekemnek? „Megváltoztat a szer, úgy hogy abba nem tudsz beleavatkozni.”

A másik a játék. Igen a játék, a számítógépes illetve az online játékok, ami nagyon sok gyereket szakít el a valóságtól. Sokkal többet, mint gondolnánk. A fent említett fiatalok közül az egyik játék függő volt. Hatását tekintve az életére ugyanolyan káros, mint a többi. Viszont van egy óriási hátránya. Nagyon könnyen hozzáférhető, és ami még szomorúbb, hogy egyre fiatalabb korban. Már kisiskolásoknál kialakulhat az a függőség, ami nagymértékben károsítja a személyiség fejlődését.

Addig amíg (jobb esetben) a szülő nem vesz, a gyerekének marihuánát vagy kokaint addig szívesen megajándékozza egy tablettel, egy laptoppal esetleg egy komoly játékra tervezett számító géppel. Tehát a gyerek kezébe adja a függőség lehetőségét. Maga az ajándékozás egy jó dolog, hiszen adni felemelő érzés. Nincs is attól nagyobb öröm egy szülőnek, ha boldognak és elégedettnek látja csemetéjét. De itt jön be az a bizonyos felelősség vállalás kérdése. Tud–e a gyerek gátat szabni magának, ha elkapja a játékszenvedély? Még nekünk felnőtteknek is nehezen megy. Akkor mit várhatunk el egy gyerektől? Segíthetünk neki azzal, ha nem engedjük rendszeresen hosszú órákat a gép előtt penészedni. Tudom, hogy egyszerűbb, mint programokat kitalálni vagy esetleg beszélgetni, de higgyétek el kifizetődőbb, mint később végig nézni a hanyatlását, azt, ahogyan halad az enyészet felé. Ugyanis ha már messze jutott ezen az úton, akkor egy krízisnek kell történnie ahhoz, hogy a fiatal arra a döntésre jusson, hogy visszatér közénk az életbe. Ezt nem én mondom. Ezt az a három fiatal válaszolta arra a kérdésre, ami valahogy így hangzott: Tudok-e segíteni a gyerekemnek, hogy megálljon a lejtőn? A válaszok alapján sajnos nem. Meg kell, várjuk, amíg leér az aljára. Egy szülőnek pedig keserves ezt az időt átvészelni tehetetlenül nézve amint a gyermeke szép lassan tönkre teszi magát. Vegyünk erőt magunkon és tegyünk több energiát és odafigyelést a gyerekkorba. Vállaljuk fel a konfliktust a gyerekeinkkel. Legyünk bátrak és merjünk nemet mondani nekik. Mutassunk példát. A gyerek csak másolja a szüleit, tükröt tartva neki. Ha hazaérve az az első, hogy bekapcsoljuk a gépünket, hogy normálisan megnézzük, amit már a telefonunkon meglestünk akkor milyen jogon tiltjuk vagy korlátozzuk gyerekeink gép használatát. Ahhoz, hogy változtatni tudjunk a viselkedésükön, hozzáállásukon, először a sajátunkon szükséges dolgozni. Ugyanis minden rosszat mi mutatunk meg nekik. (persze a jókat is. )

Orosi Tünde
Kineziológus, SMS (Stressz MenteS képességfejlesztés) oktató


Címkék: nevelés , függőség

Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel: