“Kedves gyerekek, néha, mikor felkelek reggel, látom, hogy az éjszaka is nőttetek. Az arcotok nagyosabb lett, a szemetek öregebbnek látszik. Egy részem ilyenkor izgatott, hiszen tudom, mennyi minden vár rátok. Egy másik részem viszont fél, mert az idő rohan, és én nem tudom megállítani.
Félek, hogy nem tudtam mindig eléggé figyelni, és néha úgy nőttetek egy kicsit, hogy nem vettem észre. Vajon eléggé kiélvezem minden pillanatát? Megadom nektek is, amire szükségetek van? A szívetek és a lelketek is sértetlen?
Nem vagyok mindig jó ebben. Nem vagyok mindig olyan jó anyukátok, mint szeretnék. Nagyon szeretnék szuper lenne, és néha megy is, de néha nem.
Néha elkapom a fonalat, néha nem.
Néha jól csinálom, néha teljesen elbaltázom.
Minden nap hibázom.
Néha azt hiszem, csak hisztiztek, mikor valójában fáj valamitek, néha azt hiszem, csak rosszul viselkedtek, mikor valójában szomorúak vagytok valami miatt. Később már látom, és nagyon bánt, hogy nem jól reagáltam.
Néha leszidlak, mikor türelmesnek kellene lennem, néha kioktatlak, mikor csak egy ölelésre van szükségetek. Néha hibázom, mikor nap végén fáradt vagyok, és már nem tudok jól reagálni az utolsó energiámmal.
Néha elfog a félelem. Régebben azt hittem, a felnőttek már mindig tudják, mi a jó megoldás, de most már én is felnőtt vagyok, és mégse tudom. Félek, és elfelejtem élvezni, hogy ott vagytok. Elfelejtek nevetni. Igyekszem ezt levetkőzni.
Ez soha nem a ti hibátok. A saját démonjaimmal küzdök, aggódom van depressziós vagyok, de igyekszem tudni, hogyan kell ezt háttérbe szorítani, hogy ha szükségetek van valamire, akkor teljes erőbedobással tudjam adni magam.
Persze nem csak a negatív dolgokat látom. Ha rátok nézek, nagyon büszke vagyok. Tiszta szívű, erős és kedves gyerekek vagytok. Nem is értem, hogyan bíztak rám ekkora kincset.
Én mindig a legnagyobb rajongótok vagyok.
Kérlek, segítsetek, hogy továbbra is lássalak titeket és ismerjelek titeket. Mondjátok el, ha megbántottam az érzéseiteket. Osszátok meg velem a félelmeiteket és bizonytalanságaitokat – mahjd együtt megoldjuk.
A hibákkal rendben vagyok, de azzal nem, ha elveszítem a szíveteket. A szívetek számít nekem egyedül.
Bízom benne, hogy a gyengeségem tanít nektek valamit. Remélem, hogy amikor ti is szembesültök a saját fáradtságotokkal, félelmeitekkel, összezavarodottságotokkal, akkor el tudjátok majd fogadni. Remélem, hogy a tökéletlenségeitek nem fognak úgy megijeszteni, mint engem. Remélem, hogy nem fogtok elfutni előle, hanem megküzdötök vele.
Nem mindig csinálunk mindent tökéletesen, de ez rendben van így.
Mind profi hibázók vagyunk, így sok-sok hibát vétetel majd ti is. Számtalan hibát vétetek majd, mint én, de egyik sem tudja elhomályosítani azt a fényt, amit akkor látok, ha rátok nézek.
Szóval hiába rohan az idő, néha el-elkapunk egy pillanatot. Ilyenkor megáll az idő, minden csendes, és igazán látjuk egymást. Ebben a pillanatban látom azt is, hogy kik vagytok, ki az az ember, akivé alakultok, és azt érzem, hogy
wow.
Ezen a reggelen, amikor úgy tűnik, már megint nőttetek, el akarom mondani nektek, hogy csodálatosak vagytok. Lenyűgöztök minden nap, ahogy nézlek, inspiráltok. Inspiráltok, hogy előhívjam magamból azt a jót, ami bennem van. Mi, ebben a családban követünk el hibákat, de együtt tesszük és közben szorosan öleljük egymást.
Soha nem leszek tökéletes, de mindig a tiétek leszek, és mindig egy csapatban leszek veletek. Ezt megígérem.
Szeretettel,
anyukátok”
Forrás: huffingtonpost.com