Emlékszem, mikor megtudtam, hogy újra babám lesz, enyhén szólva nem álltam a helyzet magaslatán. A nagyfiam két napja hányt, ment a hasa a balatoni nyaralás kellős közepén, a kislányom dackorszakozott, a férjemmel pedig próbáltunk valahogy visszaevickélni egymáshoz. Valójában nem is tesztért mentem a patikába, hanem hányás elleni gyógyszerért, de gondoltam, ha már ott vagyok, veszek egyet. És ha már vettem egyet, hazaindulásunk napján, két bőrönd kipakolása közben meg is csináltam.
Filmbeli jelent volt, ahogy a férjem maga mellé ejtette a csomagokat és elvigyorodott.
Akkor hát kezdődik minden előről. Ébredések úgy, hogy még a másik kettő sem aludja végig az éjszakát. Szoptatás úgy, hogy még nincs féléve, hogy a középsőt elválasztottam. A munkát pedig abba kell hagynom, pedig csak most kezdtem el.
Nem mondom, hogy nem ijedtem meg, de az örömöm nagyobbra nőtt és ez minden helyzeten átsegített. Ahogy a férjem, a gyerekek és a családom is.
Az pedig hab a tortán, hogy egy csodás szülést követően ráébredtem: egy tündéri kisfiún túl sok minden mást is kaptam, kaptunk az életünkbe.
Álljon itt öt pont a teljesség igénye nélkül:
-
Orgonasíp effektus: két gyerek egy pár, három már egy csapat. Azontúl, hogy hálás fotótéma, nem győzök betelni a látvánnyal. Mint a kiskacsák sorjáznak utánam boltban, piacon, utcán, nekem meg dagad a mellem a büszkeségtől – az első összeveszésig…
-
Tisztelet: a nővérem mesélte, hogy minden újabb gyermeke születése után nő a tisztelet az emberek szemében. Hittem is meg nem is. Most már nem hiszem. Tudom.
-
Önállóság: nem születtem polipnak, a két kezemmel nem tudom minden gyerekem kérését azonnal teljesíteni. Aki megunja a várakozást, maga lát neki a feladatnak (persze itt nem kenyérszelésről vagy konzervnyitásról van szó). A két nagy rengeteget ügyesedett, önállósodott az elmúlt hónapokban, én pedig nem győzöm dicsérni, bátorítani őket.
-
Fokozott empátia: bevallom, a nagytesók esetében ez eleinte nem játszott, sőt! Az újszülöttet következetesen kisbabának szólították, a nevét véletlenül sem ejtették ki a szájukon. Ahogy azonban megbékéltek az új helyzettel, úgy kezdték el a kicsit a nevén szólítani és fordultak felé egyre nagyobb együttérzéssel. Ez hála Istennek a mai napig tart.
-
Elengedés: aki kicsit is ismer, tudja, hogy gyermekeim elengedésében híresen béna vagyok. Akkor érzem magam a legjobban, ha a szoknyámon ülnek, miközben a józan eszemmel tudom, hogy ez hosszútávon sem nekik, se nekem nem jó. Idén nyáron engedtem el először úgy a nagyokat, hogy nem szorongtam végig a külön töltött időt.
Egyúttal rájöttem: jót tesz nekik, ha mással is vannak, még akkor is, ha ideiglenesen felvesznek idegesítő szokásokat. Ezeket idővel úgyis elhagyják, az élmény viszont megmarad.
+1 : Bónuszként elengedtem a tisztaság és rend tűnékeny állapotát. Minden megvár. Ők viszont egyszer felnőnek és nem nekem akarják majd megmutatni a frissen készült rajzot vagy legovárat.