Anyaként hajlamos vagyok belesüllyedni a hétköznapi rohanás negatívumaiba, és ilyenkor megfeledkezem arról, hogy egy csomó dolgot igenis szeretek az anyaságomban. Egy csomót persze nem, de most inkább a jó dolgokat szeretném kiemelni.
Szabad levegő
Amióta megszületett a fiam, pláne amióta elmúlt egy éves, sokszorosan több időt töltök kint a szabadban. Addig jellemzően a munkahely – otthon közötti távolságot töltöttem a külvilágban, meg persze néha azért elmentem kirándulni, bringázni, vagy kiülős szórakozóhelyen találkozni a barátaimmal, de mindez nem hasonlítható össze a szinte napi szintű 2-3 órás kintlétekhez. Ráadásul akkor is megyünk, amikor én egyébként nem mennék – télen, hűvösben, rekkenő hőségben.
Új élmények
Magam sem hiszem el, de ma például délelőtt kirándultunk, gyerekvasutaztunk, hernyót és bogarakat csodáltunk az erdőben, délután pedig bréktánc-versenyt néztünk. Mi ez, ha nem a látókör tágítása? Jártunk már a Tropikáriumban, Természettudományi múzeumban, vagy például a leányfalui strandon. Szánalmas, de magamtól ezekre a helyekre vagy rendezvényekre ezer százalék, hogy nem látogatnék el. És milyen kár lett volna kihagyni őket! Köszönöm kisfiam!
Játék
Talán van köztünk olyan édesanya, aki furcsának tartja, hogy imádok például homokozni. Bevallom engem is meglepett, hogy ennyire jól tudom magam érezni a játszótéren, ha nem épp amiatt kell izgulom, hogy a gyerek összetöri magát, vagy leesik valahonnan. A homokozó az én hétköznapi paradicsomom és meditációs központom, ahol soha semmi rossz nem történik. Újra felfedeztem a sima labdapasszolgatás örömeit, ahogy a labdadobálásét is, és ami a benti játékokat illeti, már nagyon régóta szeretnék magamnak…vagyis a fiamnak egy ilyen szuper golyópályát. Szeretek még színezni, rajzolgatni, festegetni, gyurmázni, társasozni, no meg persze versenyt „futni” is. Játszani jó, és a játékot újra felfedezni még jobb!
Megtáltosult önmagam
Sokan mondják – köztük én is – hogy „na de mivel telt el az idő, amíg nem volt gyerekem?!” Ez a baromi közhelyes mondat egyébként nagyon is reális képet fest arról, hogy amikor gyermektelen fiatalként azt hittem menten megszakadok a sok tennivalótól, szinte nem is csináltam semmit. Az ember ilyenkor felfedezi a régi korlátait és rájön, hogy azok maximum csak városhatárok voltak, és megy tovább, míg el nem éri a megyehatárt, hogy aztán tovább folytassa az ország, a kontinens, vagy az univerzum határáig. Már ha létezik olyan, bár régóta tudjuk: a határ a csillagos ég! Szóval igen, nem rossz dolog ráébredni arra, hogy tulajdonképpen ezerszer annyi dologra vagyok képes, mint amit legcsillogóbb fiatal éveimben képzeltem magamról. Pedig 15 évvel öregebb lettem és mégis: dolgozom, gyereket nevelek, hobbim is van, még edzeni is szoktam, és a filmezést meg a zenehallgatást is megoldom valahogy.
Dalok, versek, mondókák
Általános iskolában és gimiben is énekkaros voltam, nagyon szerettem énekelni, és a hangom sem volt túl rossz. Így a fiam születése után újra énekelgetni kezdtem. Eleinte csak pár dalból állt a repertoár, de megvettem egy-két könyvet, hallgattam youtube-ot, és egyre tovább bővült a dalok listája. Amióta pedig bölcsis, folyamatosan jönnek az énekek vagy mondókák. A legújabb kedvencem például a pókos, amihez mozdulatokat is tanultak a gyerekek és az anyák napi ünnepség keretein belül adták elő. (Selyemszálon vezeti sok fiát a pók, / Van belőle 10 neki, és mindegyik lóg. / Jajj mama, jajj mama úgy félek.. hooopp! / Jajj mama úgy félek, lepotyogok!)
Az igazi (?) én
Vagy legalábbis másmilyen, mint volt. A gyerekvállalás rengeteg kihívással, lemondással jár. Elmondhatom, hogy az alvásmegvonás, a sok egyedüllét, a depresszió, a túlterheltség kihozza az emberből a legrosszabbat. Nekem nagyon jó érzés volt például látni, hogy minden kimerültségem ellenére sikerült megőrizni a türelmemet. Büszke vagyok rá, hogy soha nem adtam fel semmit – ha másként nem ment, akkor több időt hagytam a dolognak. Soha nem sírtam (na jó, a betegségeknél az aggodalom miatt előfordult) például tehetetlenségemben vagy dühömben. Nem kiabáltam a gyerekkel – ez mondjuk 3 éves kora óta változott. De most is inkább azért gurul el néha a gyógyszerem, mert tudom, hogy mire LENNE képes, és ehhez képest mit produkál. Nyomás alatt derül ki, hogy milyen az ember valójában, hogy mik az igazán fontos dolgok, és nem okoztam csalódást saját magamnak. Számomra már ez is egy győzelem.
+1 – A gyerek maga
A végére hagytam a legjobbat és a legfontosabbat. Amikor kicsi voltam, mérges voltam a szüleimre, amiért úgy döntöttek, hogy meg fogok születni, és gyerekvállalás előtt is ez motoszkált a fejemben: mi van, ha az én gyerekem is a fejemhez vágja majd egyszer: „anya, minek kellett megszületnem, ha úgyis meghalok?!”
Nos, ha felteszi ezt a kérdést, annyit fogok neki válaszolni, hogy: „Édes fiam. Amikor gyereked születik, meg fogod látni, hogy egyetlen vele töltött pillanat, egyetlen önfeledt mosoly, egyetlen szoros ölelés elég ahhoz, hogy az életed értelmet nyerjen és úgy érezd: ha nem lenne több másodperced hátra, EZÉRT akkor is érdemes volt megszületni!”
Hát ennyire jó dolog anyának (és apának) lenni!