A babákkal kapcsolatos határhúzás és átlépés úgy látom nem a születéssel kezdődik. Nagyon izgalmas számomra nézni, hogy ki hogyan reagál egy növekedő pocakra: ki az, aki le akarja támadni kb egy simogatással, és ki az, akinek ez eszébe sem jut. Egészen meglepő tud lenne egy-egy reakció. Aztán vannak kismamák, akik sugározzák magukból, hogy senkinek eszébe se jusson megérinteni őket. Van egy ilyen barátnőm: nagyon szeretem, de az ölelést se bírta soha, már tizenévesen sem, nemhogy a pocakjának taperolását… De néha elgondolkodom, hogy én vajon nem ilyen vagyok-e a nagy ölelgetéseim ellenére is, mivel kb csak az első várandósságom alatt próbálkoztak páran a has simogatással… Mindenesetre, ennek nincs vége a szüléssel, sőt! Akkor kezdődik csak igazán a kéretlen fogdozás. Kérdés, hogy ez jó? Én tudom, hogy nekünk nem csak pandémia idején egyértelmű a válasz…
Miért érintenek meg kérdés nélkül akár családtagok, akár idegenek egy várandós nőt? És hogy gondolja bárki is, hogy az anya engedélye nélkül nyúl egy kisbabához? Márpedig mindkettő megtörténik naponta sok-sok nővel/csecsemővel. Néha azt gondolom, hogy egyes emberek (jellemzően idős nénikkel kapcsolatosak a saját és környezetem tapasztalatai) feljogosítva éreznék magukat, mintha a baba mindenkihez tartozna, talán a régi idők falusi közösségéből ered ez, amikor még igaz is lehetett. De ma… ma már kb naponta kapja meg egykisbabás család az üzenetet, hogy magadnak szülöd, segítséget a legtöbben alig kapnak. Éles kontraszt: határhúzás és átlépés. Persze mindez csak az én elképzelésem, nem tudhatjuk, miért „taperolnak” egyesek kérdés nélkül. Talán annyira felébred bennük egy emlék, hogy az érzelmek viharában nem tudják kontrollálni magukat. Talán mindegy is, kérdés, hogy mi tehet, aki nem szeretne ennek kitéve lenni.
A három fiam közül az első bírta a babakocsit egyedül. Kb 3 hónapos koráig. A második egyszer utazott benne nem túl nagy sikerrel, a harmadikkal 1-2szer próbáltuk teljes katasztrófaként. Így nekem minden fiam hamar a hátamra került, így jöttünk-mentünk. Emlékszem volt, amikor a buszon láttam meg tükörben, hogy valaki hozzáér az elsőszülöttemhez. Na azon nagyon megmérgeltem magam, pedig hol volt még a koronavírus. Aztán gyakori volt, hogy az oldalamon karikás kendőben vagy kezemben lévő baba talpáért, kezéért nyúlt valaki (minden esetben nőnemű ember, életkorban kb 5 évtől 80ig terjedően), ami azért hozta rám a frászt, mert egy pici baba pont ezt a két tesztrészét viszi leggyakrabban a szájához. De mások elmondása alapján gyakori a babakocsiba kb fekvésig hajoló „csodáló” is, akitől már azt sem látni, mi van a babával… A legutóbbi esetünkben vásárolni voltam háti babával, mikor egy néni a 3.hullám kb közepén kezdte simogatni a kisfiam, és gügyögni neki. Nagyon komoly indulatot váltott ki belőlem, de hirtelen nem tudtam mit mondani, mint elugrani kb és csúnyán nézni. Sokat gondolkodtam, hogy miért nehéz nekem ilyenkor megszólalni, miközben minden más helyzetben nagyon is tudom képviselni magunkat…
Azt hiszem a fő indok, hogy nagyon váratlanul jön az ilyen helyzet, hála Istennek nálam elég ritkán is. A második, hogy nincs rosszindulat a másik félben. Nem bántani akarja a gyereket, hanem 90 %-ban nagyon megörül neki, még ha ezt egy irtó gáz módon fejezi is ki. Sokszor adni szeretne a babának (hallottam olyan horror történetet, hogy néni félperc alatt csempészett édességet ismeretlen pici baba kezébe), meg persze kapni is egy puha talpas érintést, ami kellemes érzéssel tölti el. Szóval nehéz úgy húzni egyhatárt, jobban mondva figyelmeztetni a határátlépésre, hogy nincs ártó szándék, de mégis a figyelmetlenség vagy beszűkültség okán igen is veszélyes lehet, amit tesz a másik. Meg végtelenül udvariatlan.
Hogy mégis mit lehet tenni? Jó kérdés. Van, akit valahogy többször találnak meg ilyen illegális érintgetők, neki azt hiszem, érdemes begyakorolnia a szituáció lekezelését, pl kompakt kis válaszmondatok kitalálásával. Talán érdemes mindenkinek 1-2 frappáns vagy éppen udvarias de erős mondattal felvérteznie magát. Én sok hasonlót olvastam a durvától a viccesig anno hordozós csoportokban. Pl: én mikor foghatom meg a néni kezét? Adhatok én is Önnek egy puszikát? Hadd simizzem meg! De lehet ám udvariasan annyit is mondani, hogy „legyen szíves máskor ne fogja meg más gyermekét a szülő engedélye nélkül”.
A humort én az élet rengeteg helyzetében tartom életmentőnek. Ezért is nagy kedvencem egy zseniális magyar anyuka (reklám miatt én nem írom le) márkája, amit pont az ilyen helyzetek szültek. Kitűzőt és sok mást is gyártott olyan szövegekkel, melyek segítenek megelőzni pl, hogy illetéktelen nyúljon a picinkhez. Ki merne egy olyan babához nyúlni, akin a „Ne nyúlj hozzám, harapok (meg anyu is, csak szólok)” felirat áll? De magunk is rakhatunk a babakocsira/hordozóra figyelmeztető szöveget, jelet. Ezek nem csak lekezelni, de megelőzni is segítenek a fenti problémás helyzeteket.
Veletek történt ilyen? Ti szerettétek/szeretitek a pocaksimogatást? Mit tennétek/tettetek, ha valaki „lesből támadva” nyúlt a babátokhoz?