Interjút készítettünk az anyukák kedvenc asztalos mesterével! Olvasd el, honnan indult és merre tart Vályi Bence, a tetovált asztalos.
Amikor pár hónappal ezelőtt belefutottam a közösségi média felületen a „tetovált asztalos” profilba, teljesen meglepődtem. Gyerek bútorokat készít egy fiatal srác, akinek ez több, mint egy feladat vagy egy munka. Az általa megálmodott termékek különlegesek, egyediek és legjobb minőségű faanyagból készülnek, igazi szaktudással. A szakmai profizmus mellett, Bencét kérdeztem még arról, hogy miért pont gördeszkával közlekedik és mi történik a hulladék fával.
ÉVA: Honnan jött az ötlet, hogy épp asztalos legyél?
Vályi Bence: Mindenképpen a kezeimmel akartam dolgozni, azt szerettem volna, hogy az eredmény kézzel fogható legyen, ami egyben jól is néz ki. Így a munkám maradandó. Tanfolyamon végeztem a képzést. A tanfolyam és a munka mellett fizettem egy mesternek hogy tovább képezzen. Ez egy olyan szakma, amit nem könyvekből, hanem a gyakorlatban lehet jól elsajátítani.
ÉVA: Igen, nem hiába mentek inasnak a mesékben is a legények. Te is elindultál szerencsét próbálni, igaz? Mesélsz erről egy kicsit?
VB: Szívesen. Az asztalosságot mindenképp szerettem volna folytatni, de volt egy hobbim ami nem hagyott nyugodni. Szeretek szörfözni. Nagyon. Ezért arra gondoltam, hogy olyan helyekre megyek asztalosként dolgozni, ahol tudok hódolni ennek a hobbimnak.
Így alakult, hogy voltam Új-Zélandon, Ausztráliában. Ezekben az országokba nagyon könnyen és gyorsan kaptam dolgozói vízumot, hiszen az asztalos mesterség hiányszakma.
Mind a két országban nagyon szerettem lenni, és a szörfözés mellett remek lehetőség volt másokkal együtt dolgozni. Építettem könnyűszerkezetes házakat, vagy épp konyhabútort készítettem. Megtanultam együtt dolgozni különböző kultúrájú emberekkel, megismertem más munkastílusokat és fatípusokat is. Mindeközben annyit szörfözhettem, amennyit csak akartam. A legfőbb motivációm az volt, hogy próbáljak ki mindent amit csak tudok mielőtt majd családot alapítok – hogy ne maradjon bennem az érzés, hogy „lemaradtam valamiről”.