Amikor az egyik nap jöttünk hazafelé az oviból, menet közben megkérdeztem a kisfiamat:
– Milyen napod volt?
– Nagyon jó!
– Akkor napocskás?
– Neeem… szivárványos! 🌈
Az egyik kedvenc mesekönyvében a kis unikornis így „méri” és írja le a belső hangulatát:
☀️ Napsütés | 🌈 Szivárvány | ⛅ Napos-felhős ( elmegy) | ☁️ Felhős | 🌩️ Esőfelhős-villámos
És ő már teljesen természetesen ezt a kifejező, színes nyelvet használja a saját belső állapotára.
Ez a pillanat egy gyönyörű és tisztán értelmezhető példa arra, mennyire mélyen hat a gyerekekre minden, amivel találkoznak. Mert amit nap mint nap látnak, hallanak, átélnek és olvasnak, az lassan a saját belső világuk szókincsévé és megküzdési eszközévé válik.
Miért nem tud a kisgyerek válaszolni arra, hogy „Mi a baj?”
Hányszor tesszük fel szülőként a kérdést a dacosan elkeseredett vagy szomorú kisgyerekünknek: „Miért vagy mérges? Mi a baj?”
És hányszor kapunk válaszul vállvonogatást, toporzékolást vagy hallgatást? Jobb esetben azt, hogy nem tudom.
Nem azért válaszolnak így, mert dacosak, hanem mert a kisgyermeki agyban az elárasztó érzelmek még nem kapcsolódnak absztrakt felnőtt szavakhoz. Ők még képekben, szimbólumokban és mesékben gondolkodnak.
A jó gyerekkönyvek és a játékok nem csupán elütik az időt. Azok képezik a legszebb hidat a gyerekek belső élményvilágához: olyan könnyen és természetesen tudunk rajtuk keresztül kapcsolódni az érzéseikhez, ahogyan szikár felnőtt kérdezősködéssel sosem tudnánk.
A mesék mint az érzelmi intelligencia építőkövei
Egy jól megírt történet, egy szerethető mesehős vagy egy közös játékhelyzet azonnal megnyit egy titkos kaput a szülő és a gyermek között:
- Eszközt ad a kezükbe: megtanulják szavakba vagy képekbe önteni azt a hatalmas érzelmi hullámzást, ami bennük zajlik.
- Normalizálja a nehéz érzéseket: megértik, hogy az „esőfelhős-villámos” napok is teljesen rendben vannak, nem kell tőlük megijedni, mert a vihar után mindig visszatér a napsütés.
- Fejleszti az empátiát: amikor a mesehős érzéseit figyelik, észrevétlenül tanulják meg meglátni a társuk vagy a szüleik belső állapotát is.
Nem neveljük, hanem mintát adunk
Ha mi, szülők nyíltan beszélünk az érzéseinkről, ha merjük vállalni a „felhősebb” napjainkat is, és ha megmutatjuk nekik, hogy minden érzés elfogadható és érvényes… akkor ők is ezt a természetes önelfogadást tanulják meg.
Nem kioktatjuk vagy szárazon „tanítjuk” őket az életre, hanem mintát adunk a meséinken és a saját reakcióinkon keresztül.
És ez a megértő, kapcsolódó minta egy egész életen át elkíséri őket. 💛
Mühl-Kovács Linda
A Hol lakik a boldogság? könyv szerzője és a HappiNest módszer megalkotója