„A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek” című könyvben olvastam réges-rég (amikor még könyvekből próbáltam megérteni a férfiakat) egy olyan hasonlatot, hogy a férfiaknak gofri-, a nőknek pedig spagetti agyuk van.
Ez az érzékletes gasztronómiai asszociáció nem az értelmi képességeink becsmérlésére volt hivatott, a szürkeállományunk tésztafélékkel való feltöltésével csupán a gondolkodásmódbeli különbségekre célzott a szerző.
Az elmélet szerint a férfiak agyában a gofrihoz hasonló négyzetrácsos elrendezésben mindennek megvan a külön kis rekesze, míg a női agyban minden mindennel összefügg, ahogy a spagetti egymásba gabalyodó szálai. Ha elkezdesz húzni egyet, nagy valószínűséggel megmozgatod az edény tartalmának jelentős részét.
Nem vagyok az általánosítások híve, de azért meg kell hagyni, ebben van némi igazság! Azzal a kitétellel, hogy persze az én spagettimben rendnek kell lennie: nem keveredhet a bolognai a carbonarával, ha néha mégis átlóg egy-egy kósza szál, azt igyekszem a legrövidebb úton-módon helyére tenni.
De miért is merül fel bárkiben a gondolat, hogy akár anatómiailag, akár működésében eltér a nők és a férfiak „operációs rendszere”?
Tapasztalataink alapján a konfliktusok túlnyomó része abból fakad, hogy a másik ember üzeneteit Google fordítót megszégyenítő pontatlansággal dekódoljuk, és erre különösen nagy az esélyünk, ha az illető ellentétes nemű.
Lássunk néhány hétköznapi példát nők és férfiak párbeszédeiből, és a félreértelmezhető üzenetekről:
Nő: – Már megint beakadt az a $#/@x kábel!
Férfi: – Mi lenne, ha ezt átdugnánk oda? Tudok hozni gyorskötegelőt, hogy az ne lógjon ott, azt az USB-csatlakozót pedig áttehetnénk ide…
Nő: – OK, de igazából csak káromkodni akartam egyet, feszültség-levezetés gyanánt.
Nő: – Fél óra múlva lesz kész az ebéd. (Addig pont ki tudok teregetni, elmosogatok és megválaszolok néhány e-mailt)
Férfi: – Fél óra?! A vércukor szintem már most a kritikus határ alatt van. Ha fél óráig nem jutok ételhez, senki ne próbáljon meg hozzám szólni!
Nő: – Már megint milyen nagy kupi van itt!
Férfi: – Most biztos arra céloz, hogy nem segítek eleget, mindent neki kell megcsinálnia.
Nő: – Nehéz napom volt ma…
– szeretném, ha figyelmesen meghallgatnád, milyen hatások értek a munkahelyen, tömegközlekedés közben, vagy a fodrásznál…
Férfi: – Jobb, ha ma este már nem szólok hozzá.
Férfi: – Látom, új cipőt vettél!
– ezt még biztosan nem láttam rajta, végre kapok egy jó pontot, hogy észrevettem.
Nő: – Ez most egy burkolt megjegyzés, hogy megint új cipőt vettem, túl sokat költök magamra.
Ilyen és ezekhez hasonló párbeszédek és belső monológok színesítik szürke hétköznapjainkat, a különbségek pedig mindössze abból fakadnak, hogy nők és férfiak másképp gondolkodunk, ennél fogva másként kezeljük a stresszhelyzeteket, problémákat is.
De hogy ne ragadjunk bele a sztereotípiákba: az elmélet szerint vannak persze férfias agyú nők és nőies agyú férfiak is, minden ember máshogy gondolkodik, és ha nem tudjuk a saját gondolkodásmenetünktől eltérően értelmezni a másik mondanivalóját, sokszor félreértjük, vagy egyenesen támadásnak vesszük a másik közlendőjét.
Ezzel nem könnyítjük meg a saját lelki békénkhez vezető utat sem, és a kapcsolatainkban is sok fölösleges feszültséget generálunk.
Úgy tudjuk leghatékonyabban csökkenteni a súrlódásokat, ha minél világosabban kommunikálunk, és térképezzük fel a másik fél szavai mögött rejlő szándékot, de nem próbáljuk mindenáron megérteni, mi megy végbe a másik agytekervényeiben.
Ehhez remek gyakorlóterepet adnak a gyerekek, akiknek az agya… nos, teljesen más tészta. Még szabadon gyúrható, formálható, ami jó is, meg nem is. Egy bizonyos életkorig ugyanis szinte minden logikát nélkülöző módon működnek, ami a szárnyaló gyermeki kreativitás csodáján túl rettentő idegesítő tud lenni. Hiszen mi, felnőttek a saját, kristálytiszta logikánk alapján vezetjük le a dolgok működését, megdönthetetlennek tűnő érveket sorakoztatunk az esti fogmosástól kezdve minden életbevágóan fontos cél szolgálatába, válaszul leggyakrabban mégis az értetlenkedés és az érdektelenség elegyét kapjuk. Na, de innen szép nyerni, és a miértek kereszttüzén átverekedve magunkat, megértetni a gyerekeinkkel, hogy miről is beszélünk, újra és újra.
A rengeteg hasznos dolog mellett, amit utódaink tőlünk tanulnak, a legfontosabb, hogy gondolkodni is mi tanítjuk őket, ezért van jelentősége, hogy ne adjunk mindig kész megoldást, vezessük rá őket, hogy saját maguk fedezzék fel az összefüggéseket. A „Miért?”-re a legjobb válasz, amit adhatunk, az, hogy „Szerinted?”.
És mivel nekem fiaim vannak, mindenekelőtt megtanítom nekik, hogy ne próbálják meg megérteni a nőket, viszont minden körülmények között szeressék a spagettit.