A gyermek megérkezése után – hiába is tagadnánk – átrendeződnek érdeklődési köreink, bizonyos irányban bővülnek, más területen viszont éppen hogy leszűkülnek, eltűnnek. Ugyanez történik a napi szükségleteinkkel.
A drogériákban parfüm helyett pelenkára gyűjtöd a pontokat, emellett popsikrémet használsz mindenre, hiszen az kézkrémnek is kiváló. A nedves törlő kendő a Maslow-féle piramisban az alapszükségletek közé betonozza be magát. A szép cipők és színház helyett mohón kutatsz az ugrálóvárak, gyermekelőadások népítélete után. Pontosan tudod, hogy miért jó, ha a trambulin belső hálós és nem külső. Rock koncert helyett az Alma együttes az aktuális sztár, és persze Guszti bácsi sem maradhat el, aki az óvodában tolja a „kemény” zenét. Jótékonysági vásárokra készítesz mindenféle csecsebecsét, a ragasztópisztoly mindennapos használati tárggyá válik. Újra színezni kezdesz, kalandregények, csajos love storyk helyett Bogyó és Babócát olvasol. A DVD lejátszóból eltűnik Torrente, úgyis olyan tuskó és haszontalan szegényem, nem úgy, mint Thomas a gőzmozdony.
Ezzel együtt a tárgyak értéke is megváltozik, összeszedtem néhány párbeszédet, amelyeknek, én, mint anya voltam az egyik részvevője:
– Jaj, nagyon köszönöm! – mondtam sugárzó boldogsággal, amikor az asztalomon tespedő fekete nejlonzacskóra pillantottam, melyből itt-ott kidomborodtak a papírcsövek.
– Gondoltam, hogy örülni fogsz! – mosolygott Kolléganőm.
És igen, nem tévedett, már kora reggel szétrebbentek a boldágság pillangói bensőben az egy szatyor wc papír gurigától. Ez volt az a pillanat, amikor elgondolkodtam, hogy anyává válásom – de különösen az óvódás évek óta – hogyan alakultak át az igények, hogyan vált a szemétből kincs?
Maradjunk a WC papír gurigánál, amely leginkább az októberi és novemberi hónapokban jön jól, hiszen pompázatos csillagokat lehet belőle készíteni. Karácsonyi vásárra és dísziteni is kiváló. Itt jelezném a problémát, hogy a különféle gyártók nem egységes mértet használnak. Talán érdemes lenne az EU-val szabványosítani? Természetesen a recycling jegyében, és a közjó érdekében.
Lássuk mi a helyzet az elektromos hulladékkal:
– Figyi! Nincs véletlenül rossz mikrotók? Esetleg habverő? – kérdeztem az étterem tulajdonos ismerősöm, miután jóízűen elfogyasztottuk a halászlevet és a rántott sajtot.
– Ne is mondd! Azt sem tudom, hova tegyem már azt a sok szemetet!
– Én elviszem szívesen! Az óvoda húszezret kap egy furgonnyi cuccért.
– Van egy nagy hűtőnk is! Az nem kell?
– Az most nem fér be, de szerintem az is jó lesz!
Aztán van az a szituáció, amikor apró, jelképes ajándékkal akarnak kedveskedni, vagyis akarnának…
– Olyan aranyos vagy, hogy ennyit segítesz! Milyen csokit szeretsz?
– Áh, köszi! Semmilyet! (Ez nagy hazugság, mert az étcsokit imádom!) Viszont, mégiscsak van egy kérésem: lájkolnád a gyerekeim rajzpályázatát a fészbukkon? Másodikok vagyunk, de jó lenne az első hely, hajókirándulást lehet nyerni.
Aztán apa pakol:
– Nézd csak! Kidobom ezt a pár zoknit! Nem is értem, miért mostuk ki?
– Megőrültél?! Eszedbe ne jusson! Ma szólt az Anikó néni, hogy vigyünk be lyukas zoknit, mert kell a manójelmezhez.
Persze sorolhatnám még, hogy a kagylótésztából miért csak egy bizonyos fajta jó, amelyikből a virágot lehet ragasztani… Hogyan dekopázsoljuk a joghurtosdobozsra a szalvétát? Hogyan válik lomtárrá a terasz? Felesleges, ismerve a lelkes szülők kreativitását a világ összes betűje kevés lenne.