Hónapok óta mást se hallok/olvasok, minthogy a „GDPR”… és az „adatvédelmi szabályok”. Ettől rettegnek most a műszempilla építők, a fodrászok, hiszen ők különleges adatokat kezelnek, amikor allergia nyilatkozatot kérnek, vagy gyógyszerérzékenységgel kapcsolatban jegyeznek fel információkat, esetleg felírják, hogy milyen hajfestéket használtak. Pörögnek a könyvelők, akik adatkezelők és adatfeldolgozók is egyben. Kétségbe esnek az ügynökök, hogy a név mellé noteszunkba véshetik-e a telefonszámot? Közben, mint egy súlyos járvány úgy fenyeget bennünket a hír, hogy a szabályok megszegése esetén tíz és húsz millió EUR bírságot is kiszabhatnak majd szegény fodrász Kati nénire, ha nem zárja páncélba a jól bejáratott vendégkörét tartalmazó mobilját.
Ennek ellenére nem hallom, hogy bárki pörögne azon, hogyan oktassák gyerekeinket, fiataljainkat, miképpen vigyázzanak adataikra. Gondolok itt a szülői és az intézményi felelősségre egyaránt…
Szóval jó-jó ez az adatvédelmi rendelet, szükség is volt rá, hogy megállt parancsoljanak adataink nyakló nélküli használatának, a profilalkotásnak és adatbázis kereskedelemnek, de mit sem ér, ha az érintett szolgáltatja ki magát a nagyvilágnak, önként és dalolva. Hozzáteszem, mindezt csak azért, hogy megnézhesse, milyen lenne szépségkirálynőként, modellként egy agyonretusált fényképen, vagy éppen melyik történelmi hős a lelki társa. Cserébe nem is kérnek mást, csak a képeinket, adatlapunkat és kapcsolatainkat.
Miközben naponta olvasok cikket azzal kapcsolatban, hogy „kütyüzhet” –e a gyerek, és ha igen, mennyit, sehol nem említik meg, hogy nem csak attól kell tartanunk, hogy zombit nevelünk, hanem hogy egy-egy játék letöltésével mihez is adjuk engedélyünket, hozzájárulásunkat. Mondom: helymeghatározás, kapcsolatok, fotók, médiaelemek, fájlok, wifi csatlakozási információk, identitáshoz köthető adatok, eszközinformáció, stb.
Amíg nem vagyunk tisztában azzal, hogy egy kirakott fotó a közösségi oldalon milyen utat járhat be alig néhány óra alatt, addig a legszigorúbb adatvédelem sem képes elérni a célját. Tudom, hogy nehéz felkészülni, avagy lépést tartani, hiszen nemrég született, de máris gombaként növekszik a cyber világ, nem beszélve az ehhez kapcsolódó visszaélésekről, adathalászatról és társairól.
Felelős szülőként elgondolkodtunk azon, hogy felkészült-e erre a gyerekünk? Sajnos talán azért nem, mert mi magunk sem vagyunk tisztában azzal, hogy milyen veszélyeket jelent a virtuális világ tárva-nyitva hagyott ajtaja. Nem kell félelemre nevelni őket, magunkat, mégis úgy érzem, hogy amikor megtanítjuk nekik, hogy „nem mész el idegennel sehova, még akkor sem, ha cukrot ad, vagy kiskutyát mutat”, ugyanúgy el kell neki mondani néhány évvel később, hogy „amit felteszel a világhálóra, azt mindenki láthatja.”
Nemcsak azért, mert a bűnözésnek melegágya, hanem mert egy-egy fotó feltöltésével, elküldésével hihetetlenül sok atrocitás érheti a gyereket, amelyek talán örökre nyomot hagynak sérülékeny lelkében.
Felnőttek ezrei hagyják bekapcsolva a helymeghatározást a telefonjukon, mert az olyan jó, ha odaírja a fényképhez, hogy hol és mikor készült. Felnőttek ezrei jelölik meg nyaralásuk kezdetén pontos tartózkodási helyüket, amit csak az ismerőseik láthatnak, akik amúgy nincsenek sokan, csak ezerhatszázan, a lakás pedig őrizetlen.
Emberek ezrei büszkélkednek, hogy merre futottak, amit csak a futócsoport tagjai látnak, akik szintén kevesen vannak, úgy néhány ezren… Persze mindenki valós profillal és adatokkal… Még véletlenül sincs köztük szatír, pedofil, vagy őrült zaklató, hogy csak az enyhébb verziókat említsem.
Gondolunk ezekre? Elmondjuk a gyerekeinknek? Valóban csak az egyik oldalé a felelősség? Mindent varrjunk az adatkezelők nyakába? Vagy azért nekünk is meg kellene tanulnunk és tanítanunk, hogyan bánjunk tulajdonként az adatainkkal? Éppen úgy, ahogy a fél vesénket sem adjuk oda boldog boldogtalannak, adatainkkal is hasonló körültekintéssel kellene gazdálkodnunk, nehogy végül a számlaegyenlegünkbe, vagy éppen mindkét vesénkbe kerüljön.