Sok évvel ezelőtt jártunk Olaszországnak ezen a mesés vidékén, Sirmione városkájába látogattunk el, majd onnan felvonóval mentünk a Monte Baldo tetejére. És velem megtörtént, ami azelőtt soha: végleg beleszerettem a Garda-tóba. A fenséges látvány, a harapni való friss levegő, a legelésző tehenek és lámák, no meg a ragyogó vizű tó azonnal a szívembe lopta magát, és tudtam: ide mindenképp vissza akarok jönni!
Én alapvetően sem kedvelem a tipikus forró, nyári, tengerpartos nyaralásokat, mert a napallergiám egy napozós délutánt követően akár egy hétre is megkeseríti az életem. Így a hegyvidék, a csörgedező patakok és persze a tavak tökéletes úticélnak bizonyultak. Szóval a nyaralás fontolgatásakor, valamikor februárban jött szembe velem álmaink szállása: egy elragadó apartman, 90.000 Ft-os nevetséges áron 6 nap, 5 éjszaka időintervallumra egy csodálatos, csöndes helyen: Drena mellett. Nem sokat lacafacáztunk, lefoglaltuk, és izgatottan vártuk az indulás napját.
Nem hazudok: az út nagyon-nagyon hosszú. A 3,5 éves fiam profi utazó, tavaly megjártuk vele Szardíniát is, így tudtam mire számíthatok vele kapcsolatban. Szerencsére egy rokonunknál megszállhattunk egy éjszakára Szombathelyen, így 200 km-t megtakarítottunk az egynapos útból.
Időben érkeztünk, elragadó házigazda fogadott minket, körbevezetett az apartmanban, majd mondta: ha bármi kérdésünk van, ő és a családja a másik ház felső szintjén lakik. Ezután háromszor láttuk őket: egyszer megkérdezték, hogy minden rendben van-e, másodszor szóltak, hogy másnap útlezárás lesz, harmadszor pedig egy üveg bort kaptunk tőlük. A helyi olaszok mentalitásáról ezzel mindent elárultam: vendégszeretet, kedvesség, és angol nyelvtudás – még ha döcögősen is, de mindenáron segíteni akarnak.
A környéken rengeteg a látnivaló, és szerencsére 20-30 kilométernél messzebbre nem is kell elutaznunk a szemet gyönyörködtető tájakért és épületekért.
Tenno – tó és középkori városrész
Imádom a városokat, imádom a régi épületeket így másnap az én kedvemért indultunk a közeli Canale-ba. Elbambultam, mire egy helyi megszólított, hogy ugyan miben segíthet. Szívélyesen útba igazított és már másztuk is meg a lépcsőket ebbe a csodás középkori falurészbe. Nem nagy, de a hangulata egész egyszerűen varázslatos. A kövek között pedig jó hűvös van a 36 fokos hőségben is. A városkából a közeli tóhoz is elsétáltunk, de csak rövid időt töltöttünk ott, mert a gyerkőc nyűgös volt és fáradt, így viszonylag gyorsan haza is indultunk.
Riva del Garda
A kötelező délutáni szunyóka, no meg a tésztaebéd után este vaktában vezetett le a férjem a tóhoz. Egy kis korzózásra vágyott és én nem mondtam nemet. Szintén fantasztikus helyet találtunk: a Riva del Garda belvárosa, sok zenésze és látványos hajókkal tarkított tópartja teljesen elvarázsolt bennünket. Persze a fiamat a leginkább a játékbolt érdekelte, és meg is kapta a beígért autóit. Így mindannyian boldogan és elégedetten üldögéltünk és sétálgattunk a városka utcáin.
Molveno
A következő nap nem volt jó idő így csak délután kerekedtünk útnak. A férjem szeretett volna visszatérni ebbe a városba, mert kedves emlékei fűződtek hozzá, így Molveno felé vettük az irányt. A város inkább síelők számára tökéletes, de nyáron a túrázók és a sport szerelmesei veszik birtokba. A tóparton sétálni és köveket dobálni a kristály tiszta vízbe remek időtöltés volt a fiunk számára, főleg hogy az egyik részen egy kisebb vízesést is találtunk. A kődobálásban persze én is mindig partner vagyok, a látvány pedig mindenkit garantáltan feltölt.
Malcesine
Harmadik napunkon innen indultunk volna a Monte Baldora, de szembesülnöm kellett vele, hogy ez az álmom nem fog valóra válni: kígyózó sorok fogadtak bennünket kora délelőtt a tűző napon. A gyerekkel tutira nem álltunk volna itt órákon át. Öröm az ürömben, hogy a városnak híres vára is van, így azt látogattuk meg. És milyen jól is tettük! Mint kiderült, magyar vonatkozása is van ennek a helynek, egy ideig a magyarok is megvetették a lábukat a városban, és a vár egyik részét szintén a magyar fennhatóság alatt építették meg. A vártoronyba félelmetesen meredek lépcsők vezetnek, itt a gyereket a férjem cipelte végig, hősiesen, egyetlen hang nélkül. Megrögzött tériszonyosként csak a harangtól óvatosan ellépve mertem pózolni és alig vártam, hogy újra leérjünk. Rekkenő hőség volt így úgy döntöttünk keresünk egy strandot.
Pai
A tóparton fel és alá kocsikázva jobbnál jobb strandokat láttunk, de parkolóhelyet elég nehezen találtunk. Végül egy csöndes helyen álltunk meg, alig néhányan fürdőztek a tóparton, pedig az tökéletesnek volt mondható. Aki jön, fürdőcipővel készüljön, a part igencsak köves. A felnőttek megmártóztak, a fiam egy tavalyi kellemetlen élmény miatt nem igazán merészkedett a vízbe, de gondoskodtunk róla, hogy ő is jól érezze magát: piknik, kisautók, vízipisztoly és a kihagyhatatlan kődobálás tette számára is élvezetessé a vízparton töltött időt.
Cascate del Varone
Negyedik napunkon szintén természeti látnivalót választottunk úticélként, ez pedig egy barlang belsejében található vízesés volt. A barlang köré csodálatos botanikus kertet telepítettek az üzemeltetők így a virágok szerelmesei is mindenképp látogassanak el a kellemesen hűvös és nyirkos varonei vízeséshez.
Drena
Utolsónak hagytuk a legközelebbi várat, a drenait. Kellemetlen élményünk volt: nem tudtunk bankkártyával fizetni, készpénz pedig alig-alig volt nálunk, így csak a fiam és én mentünk be az egyébként sem különösebben izgalmas várba. Kihagyhatatlan volt, mert a szállásunk mellett található, de csak ezért nem érdemes meglátogatni ezt a helyet.
Vieste
Még a Riva del Gardai sétánk alatt pillantottunk meg egy dínó kiállítást hirdető posztert, így a szálláshelyre érvén azonnal kigugliztuk, hogy merre is található a hely. Éppen útba esett hazafelé, ezért úgy döntöttünk meglepjük Zalánt egy dinopark-látogatással. Bankkártyával sajnos itt sem lehetett fizetni és félórás kitérőre kényszerültünk, majd végre bemehettünk a parkba. Mozgó modellekre számítottunk, de csak „sima” dínószobrok voltak kiállítva, viszont a gyerekek szabadon hozzáérhettek a kiállított jószágokhoz. Sőt! A tér közepén egy homokozó is volt, aminek az aljára egy dínócsontvázat rejtettek a szervezők, így a kis régészek a kihelyezett homokozólapátok segítségével előáshatták a csontokat. A park szomszédjában pedig egy állatsimogató farm található, ahová nincs belépő – vagyis annyit fizetünk amennyit szeretnénk a kihelyezett faperselybe. A padokon kecskék ugrándoztak, frissen született kiscsikót láthattunk a karámban és jóllakott törpemalacok heverésztek a pocsolyában. Szuper megálló volt!
Egy szó, mint száz: aki teheti, mindenképp látogasson el ide! A szállások ára a hazai árakkal simán felveszi a versenyt! Sőt! Talán még olcsóbban is megússzuk, mint itthon. Viszont tankolni inkább Ausztriában érdemes, mert az olaszoknál az egekben van az üzemanyag ára. Aki nagyobb gyerekkel vagy csak társsal érkezik, annak a környék bejárására a legjobb az elektromos kerékpár. Mindenhol csodás kerékpárutak vezetnek, de a meredek emelkedőkön még a legelszántabbak is feladhatják a tekerést. Mi jövőre ismét ide megyünk majd! (Remélem 🙂 )