Egy gyermek életében fontos mérföldkő, amikor megtanul biciklizni. A család életében pedig fontos momentum, amikor először indulnak közös kerékpározásra, és a gyerkőc már nem a gyerekülésben, hanem a saját biciklijén rója a kilométereket.
A közös bringázás eleinte a környékre korlátozódik – a jól ismert járdák, kis utcácskák kiváló lehetőséget biztosítanak a gyerekeknek a közlekedési szabályok elsajátítására, és a biciklizés rutinjának kialakítására. Ilyenkor tanítsuk meg nekik az alapokat: mindig leszállunk a bicikliről, ha a zebrán kelünk át, a kereszteződésben is mindig nézzünk szét, adjunk elsőbbséget, ha a tábla megkívánja, magyarázzuk el a jobbkéz-szabályt és persze soha ne feledkezzünk meg a bukósisakról, a láthatósági mellényről és a folyadékpótlásról.
Eljön viszont annak is az ideje, amikor szeretnénk már egy kicsit messzebbre merészkedni és új terepet felfedezni. Akár hegyi, köves bringautakról, akár aszfaltútról van szó, elkerülhetetlenné válik egy jó kerékpárhordozó.
Miért jó közösen bicajozni a gyerekekkel?
Estig sorolhatnánk a pozitívumait, de fussuk át a legfontosabbakat:
- segíti a családi egység erősödését – ezek a közös élmények garantáltan életük végéig elkísérik majd a gyerekeinket és bennünket is
- példát mutatunk, hogy a mozgás jó és élvezetes, ráadásul tudatosul bennük, hogy a bringa eszközként is használható (tehát nem csak autóval lehet eljutni A-ból B-be)
- közelebb kerülnek a gyerekek és mi is a természethez, lenyűgöző tájakon járhatunk, megcsodálhatjuk az erdők növény- és állatvilágát
- a friss levegőn töltött idő és a tekerés jótékony hatással van a testükre, lelkükre, és az esti alvás is garantáltan könnyebben megy!
- szörnyű még belegondolni is, ha például bicajozás helyett otthon maradunk, akkor a testmozgás helyett a gyerekek sokszor a TV-t vagy a kütyüket választják
- ha a gyerek rossz evő, egy jó bringatúra után biztosan nagyobb lesz az étvágya…
A mi választásunk
Jómagam már két éve kértem a férjemet, hogy szerezzen be végre egy biciklik szállítására alkalmas tárolót, de végül a saját kezembe vettem az irányítást – így esett a választásom a Herbály autó Thule ProRide kerékpártartójára, amiből azonnal négyet is vásároltam, hiszen ennyi kerékpárt kell mozgatnunk, amikor kirándulni megyünk.
A Thule ProRide kerékpártartó az autó tetőcsomagtartó rudakhoz, a kerékpár pedig a Thule ProRide kerékpártartóhoz zárható. A tetőcsomagtartó rudakra azok szétszedése vagy levétele nélkül utólag is, szerszám nélkül, jobb és baloldalra is könnyedén felszerelhető. Egy darab Thule ProRide biciklitartó egy kerékpár szállítására alkalmas, azonban az autó tetejére több Thule ProRide kerékpártató is felszerelhető és így egyszerre több kerékpár is szállítható.
Az összeszerelés elsőre sem bizonyult túl bonyolultnak (kb. 30 perc volt, és a Herbály üzletben szívesen segítettek nekünk a fiúk), és a kerékpárok rögzítése is könnyebbé válik majd az idő előrehaladtával – ha megszerezzük hozzá a kellő gyakorlatot.
Viszont a szerelés viszontagságai után bőségesen kárpótolt bennünket az élmény, hiszen mesés helyekre tudjuk magunkkal vinni végre a bringáinkat, és a gyerekek nagy örömére, együtt tekerhet az egész család, amire már tényleg 2 éve vártunk! 🙂 A gyerekek egyébként szívesen segítettek a fel- és leszerelésben is, mivel magas az autónk. Hatalmas élmény volt végre együtt bringázni Bozsokon, és utána a Káli-medencében töltöttünk egy hetet. Badacsonyba és tényleg mindehova, ahova csak bírták a gyerekek, bringával mentünk. Nagyon-nagyon emlékezetesre sikerült így a nyaralásunk!
A Herbály autónak egyébként több megoldása is van a kerékpárok szállítására. Találhatunk a kínálatukban a vonóhoroghora és a hátsó ajtóra rögzíthető változatot is, válasszátok ki azt, amelyik számotokra a leginkább megfelelő!
A legfontosabb, hogy mindig vigyázzatok magatokra, legyen rajtatok bukósisak, és tartsátok be a szabályokat! Jó bringázást kívánunk!