Quantcast
Kezdőlap EgészségDolgozó anya A képregény a dolgozó anyáról, ami elárasztotta a netet

A képregény a dolgozó anyáról, ami elárasztotta a netet

Pöttyöslabda

Miközben persze tudjuk, hogy az apukák ma már sokkal többet tesznek, mint akár egy generációval korábban, tagadhatatlan, hogy a legtöbb családban a szülőséggel járó feladatok elsősorban az anyára maradnak – akkor is, ha már ő is visszament teljes állásba dolgozni.

Ezt fejezi egy perui képregényrajzoló alkotása, melyet a La Republica számára készített: ugyanazon a futópályán haladunk, csak úgy tűnik, az anya nehezített köröket megy.

A képet Anand Mahindra posztolta a Twitteren, miután egy héten át segített babysitterkedni az unokája mellett, és hirtelen nagyon átlátta ennek igazságtartalmát. Különösen érdekes, hogy egy kutatásban azt találták, hogy a férfiak szabadideje konkrétan nő az apává válás után, míg a nőké jelentősen csökken.

Nem elég, hogy egy nőre mennyi “fizetetlen munkaórát” rónak a szülői és a háztartásbeli feladatok, nagyon sok esetben ő az, aki betegség esetén otthon marad táppénzen a gyerekkel, tehát még a fizetése is kevesebb lesz.

A kérdést abból a szempontból is érdekes megvizsgálni, hogy azt egyértelműen a házasság szenvedi meg, ha a nő rosszul érzi magát, ha azt érzi, hogy ő áldozza fel a karrierjét – hiszen előrelépésre nincs lehetősége az állandó hiányzás miatt -, és ő vállal nagyobb szerepet otthon is – pedig amikor épp nincs táppénzen, nem dolgozik kevesebbet, mint a férje.

A szülői feladatok egyenlőtlen megoszlása elsősorban azoknak a nőknek okoz frusztrációt, ahol a házasságban mindkét fel teljes állásban dolgozik.

A megoldást az jelentheti, ha a pár egyenlően tudja elosztani egymás között az otthoni feladatokat is, ha az apa ugyanannyit vállal a gyereknevelésből, mint az anya, ha a munkaórákban is egyenlő az elosztás.

A képregényt nem azért osztották meg olyan sokan, mert vicces, hanem mert nagyon sok anya érzi azt, hogy túl pontosan kifejezi a helyzetét. És ez szomorú.

Forrás: motherly

Ez is tetszeni fog