Quantcast
Kezdőlap EgészségDolgozó anya Top 5+1 találmány, amely megkönnyíti a dolgozó anyák életét

Top 5+1 találmány, amely megkönnyíti a dolgozó anyák életét

Évi Hernaez

Néhány hónappal ezelőtt úgy alakult az életünk, hogy az addigi 0-24 órás anyaságból visszatértem a munka világába. Nem a régi munkahelyemre mentem vissza, hanem vállalkozást kezdtem építeni otthonról. A 3,5 éves fiam csak délelőtt jár oviba, a nap további részében velem van, segítségem pedig egyáltalán nincsen. A férjem általában este 8 után ér haza, és sokszor hétvégén is dolgozik, éppen ezért a számos, munkával járó kihívás mellett egy új tereppel találtam szemben magam: optimizálnom kell az időmet, az összes lehetséges módon. Minden egyes perc számít, hiszen amit nem tudok napközben megcsinálni, azt éjszaka kell, ami hosszútávon nem olyan jó taktika. Éppen ezért ha szeretném, hogy ne fulladjak ki már egy hónap után, minden lehetséges eszközt be kell vetnem, ami megkönnyítheti az életemet.

Hatalmas felfedezést tettem már az első intenzív hét után: eddig bizony nem becsütem meg igazán a háztartási gépeimet, és nem használtam ki őket úgy, ahogyan lehetett volna. Milyen buta voltam, te jó ég! A kapcsolatom velük egészen új dimenzióban került, és úgy éreztem, megérdemlik, hogy cikket írjak rólunk?.

Melyek azok a gépek, amik nélkül ma már elképzelhetetlen az életem? Mutatom a listám!

  1. Szárítógép:

35 évig éltem nélküle. Miért?! December elején vettem meg, és már az első nap hadrendbe állítottam. Egészen eddig néha négy (!) szárítóra teregettem a ruhákat, és kerülgettük őket az egész házban. Szerencsére van hova tennünk, de akkor is utáltam, hogy mindenhol ezeket kell kerülgetni. A szárítógép megváltoztatta az életem! Csak berakom a vizes ruhát, majd a program lejárta után kiveszem, összehajtogatom, elpakolom, és kész! Nincsenek napokig ruhahegyek, nem nyomaszt a vasalás állandó gondolata. Csak néhány darab miatt kell elővenni a vasalót. Odáig meg vissza vagyok, életem legjobb befektetése volt.

  1. Előre programozható mosógép

Az előző, nagyon sok évet megélt mosógépem akkor ment tönkre, amikor a fiam egy hetes volt. Annyira örültem neki, gondolhatjátok… Nem sok energiám volt a legmegfelelőbb modell kiválasztására, de szerencsére nem kellett megbánnom a döntésem. Nem volt szempont, de ma már kétségtelenül nagyon örülök annak, és akár 10 óra késleltetést is be lehet rajta állítani. Az igazi hasznára persze szintén az elmúlt időszakban jöttem rá, és így már nem maradnak kimosott ruhák akár egész éjszakákra a becsukott mosógépben.

  1. Robotporszívó

Nagyon szívtam a fogamat, amikor a férjem felvetette, hogy talán kutya és gyerek mellé egy három emeletes házban nem is olyan rossz ötlet beruházni egy ilyen kis okosságra. Nagyon drágálltam, és nehezen vettem rá magam a vásárlásra, de ma már szintén csak verem a fejem a falba: mennyit segíthetett volna már hamarabb! Csak bekapcsolom, és magától körbenyalja az egész nappalit, majd kérdezés nélkül megy tovább a konyhába. Imádom!

  1. Elektromos habverő

Ne nevessetek, nekem ilyenem tényleg nem volt. Persze, tudom, mi fán terem, amikor kicsi voltam, ilyennel vertem a tojást a piskótához, de valahogy amióta önálló háztartást vezetek, nem volt rá szükségem. Nem gyakran sütök (csakis a reggelire fogyasztott teljes kiőrlésű cukormentes muffinokat), mert az a család vagyunk, aki mindent felfal, és egyből meg is látszik rajtunk, ha süteménnyel bűnöztünk, de mostanában, amióta a fiam nagyobb lett és már eszik cukros dolgokat, szoktam néha sütni. Szintén a férjem állított haza vele (arany ember!), mert magamtól nem jutott volna eszembe, és simán szenvedtem volna tovább a kézi habverővel. Hogy én milyen buta voltam! Ezzel a kis jószággal két perc alatt kész a tökéletesen keményre vert hab.

  1. Szakácsrobot

Bevallom, ez kilóg a saját felsorolásom sorából, mert ilyenem még nincsen. Egészen eddig úri mulatságnak tartottam, és kicsit le is néztem- ne kövezzetek meg, elmondom, miért: minden nap főzök, sokszor ebédet és vacsorát is, sőt, a már említett reggeli muffinokat is én sütöm három naponta. Soha nem töltök 40 percnél többet egy-egy étel elkészítésével, az átlag idő ennek a fele. És igen, változatosan étkezünk, hússal, hallal, zöldséggel, gyümölccsel, köretekkel.

Úgy gondoltam tehát, hogy nekem nincs szükségem egy olyan robotra, ami megfőz helyettem. Amióta azonban tényleg szinte minden percem be van osztva, beláttam, hogy bizony nagy könnyebbség lehetne. Idén felújítjuk a konyhát, lehet, hogy belefér a költségvetésbe egy szakácsrobot is.

+1 Elemmel működő bornyitó

Tudom, nem minden háztartásban alapkellék a bornyitó, nálunk viszont -pironkodva bevallom- igenis hetente előkerül. Na nem 3 üveget nyitunk vele esténként, hanem egyet pénteken, és sokszor vasárnapig kitart (vagy nem:D), de igenis része a lazítási rituálénknak. Szintén a férjem szerezte be az elemmel működő csodát: csak ráigazítod a dugóra, benyomod a gombot, és már nyitva is a finom üveg bor. Értékes perceket spórolhatunk vele, nekem elhihetitek (hihi)!

Ezek nélkül nem tudom, hogyan tudnám végigcsinálni a heteket ép ésszel.  Nyilván lehetséges, hiszen nem mindenkinek adatik meg, hogy beruházzon mindegyikre, de én hálát adok a feltalálóiknak, és szorgalmas használom őket. Így (viszonylag) tiszta a ház, és nyugodtan tudok nekiülni este 9 órakor dolgozni.

Mi az, ami nélkül ti nem tudnátok élni? Meséljetek!

Ez is tetszeni fog