Előléptetést fognak felajánlani nekem valószínűleg. Egy kisebb csoportot vezethetnék. Több lenne a stressz, de több lenne a pénz is. Mit gondolsz? – épp ezt vetettem fel a férjemnek egyik este. Megállt, rám nézett, és meglepődtem a válaszán.
Megkérdezte, én mit gondolok a dologról. Arra számítottam, hogy lesz majd valamilyen azonnali véleménye, amire nekem reagálnom kell, meglepett, hogy visszakérdez.
Azt mondtam: úgy érzem, most végre elrendeződtek a dolgaink, és különben is, soha nem hozott jó időszakot az életünkbe, amikor mindketten sok stressznek voltunk kitéve. Talán 2 évvel később már másképp gondolnám, de most ne, hiszem, hogy jót tenne ez a dolog.
Ő pedig bólogatott: azt mondta, ő is így gondolja, de nem akarta ő mondani előbb, nehogy letörje a lelkesedésem.
Másfél évesek az iker fiaink. Koraszülöttek voltak, eleinte sok probléma volt. Az első évben kórházból ki, kórházba be volt az állandó rutin. Amikor visszamentem dolgozni, állandóan éjszakába nyúlóan a munkával foglalkoztam, hogy bepótoljam azt az időt, amit nap közben a gyerekekkel töltöttem. Nem is tudom, mióta nem aludtuk végig az éjszakát, már rég nem is követem.
De most teljesen egészségesek, és boldogok vagyunk.
Ami az előléptetést illeti, megérdemeltem. Több éve dolgozom a cégnél, eredményeket értem el. Be tudtam bizonyítani a képességeim, sok munkát tettem a feladataimba. Ez pedig egy szuper lehetőség, nagyon kellene akarjam.
De nem akarom.
A régi énem pedig, aki a tudatalattimban dolgozik, nem tud mit kezdeni a helyzettel.
Otthon nagyon szépen kialakultak a rutinjaink az ébredésre, az összekészülésre, a bölcsibe indulásra. Délután mindig ugyanakkor megyek értük, és ugyanaz a hazaérkezési rutinunk is. Mindannyian jól érezzük magunkat benne.
A régen számomra alapvetőnek számító én-idő rituálék egy ideje nem része az életemnek. Nem azért, mert nem tudnám megoldani: dehogynem, a férjem is le tudja foglalni a gyerekeket pár órára. De azt vettem észre, hogy ezek helyett inkább a gyermekeimmel töltött időt választom.
Be kellett látnom, hogy az anyaság megváltoztatott.
Már nem vagyok ugyanaz az ember, hiába mondogattam magamnak sokáig, hogy de, igenis az vagyok. Korábban egészen más értéke volt számomra a munkával megszerzett előléptetésnek, ma már fontosabb, hogy legyen türelmem és figyelmen azt látni, hogy a fiaim hogyan fejlődnek napról napra.
Izgalmas kihívás az előléptetés, de időt venne el a gyerekektől. Nem érnék oda a bölcsibe, amikor mindig szoktam, és a délután játékunk helyett még vissza kellene ülnöm a laptop mellé. Most nem ezt szeretném választani: a gyerekeim nem lesznek többet ilyen kicsik, a munka viszont megvár.
Forrás: mother.ly