A fiam tudja, látja, hogy nehéz hetem volt. Próbálom nem ráerőltetni ezt, de teljesen elrejteni nem tudom. Nem vele akarom megbeszélni, hogy milyen nehézségeken megyek keresztül, de közben azt is fontosnak tartom, hogy ne egy cukormázas világot lásson.
A válásom óta az egyik legnagyobb nehézség annak eldöntése, hogy mikor erőltessek mosolyt az arcomra, hiába vagyok fáradt és rosszkedvű, vagy mikor ne is próbáljam takargatni, hogy nagyon mélyponton vagyok. Amikor az apjuk még itt lakott, ez nem volt probléma, hiszen nap közben igyekeztem mindig vidámnak mutatkozni, este pedig ott volt a férjem – aki sokkal erősebb bizalmas, mint bármilyen barát -, és elmondhattam neki, ami bánt.
Viszont amióta elváltunk, elképesztően vágyom erre az egy emberre, aki az én legfőbb bizalmasom. Persze ott vannak a barátaim, a családtagjaim, és ők is nyújtanak támogatást. De nekik megvan a saját életük, ami nem közös az enyémmel.
Amikor gyerekeid vannak, akkor a legjobbat akarod adni nekik – magadból is. Nem akarod elfecsérelni ezeket az értékes pillanatokat, hiszen a gyerekkoruk gyorsan elszáll. Azt szeretnéd, hogy jó élményeik legyenek veled, és ehhez az is kell, hogy ebben te teljesen ott legyél.
Csak ez olyan nehéz, ha például egyedül maradtál.
Viszont azt vettem észre, hogy a válás óta a fiam sokkal jobban ráhangolódott az érzéseimre. Nem elég, ami korábban az volt, hogy kicsit csendesebb vagyok, ha rossz kedvem van, mert azonnal észreveszi. A múltkor is azt hittem, hogy tökéletesen álcázom, amikor a fiam megszólalt mellettem a kocsiban: anya, ha hazaérünk, csak ülj le, és nézd a kedvenc sorozatod.
Érzem, hogy nyomasztja, ha valami bánt. Úgyhogy nem tagadtam tovább, elmondtam neki, hogy rossz kedvem van, de azt is, hogy ennek nincs semmi különösebb oka, és hogy ez teljesen normális. Mind vagyunk rosszkedvűek néha, és neki nem feladata, hogy jobb kedvre derítsen.
Viszont amikor hazaértünk, elpakolt maga után vacsoránál, és magától kivitte a szemetet. Ez olyan dolog, amit soha nem csinálna meg egyébként felszólítás nélkül.
A válásunk óta a fiam sokkal jobban odafigyel a hangulataimra, ami kedves tőle, viszont ami iszonyatosan bánt, hogy tudom, nyomasztja, ha szomorú vagyok. Ebbe a szívem is beleszakad.
A válás nehéz dolog egy családban, és nem csak nekem, neki is. Meg kell küzdenie a saját érzéseivel, és az én feladatom lenne, hogy megkönnyítsem ezt neki. Mégis, elképesztően hálás vagyok, amiért ilyen együttérző és ilyen odafigyelést mutat. Meg kell találnom a módját, hogy tudassam vele, nem kell az apja szerepét pótolnia.
Amikor az apjához megy, mindig megkérdezi, én mit fogok csinálni, és ha azt mondom, hogy szerintem csak itthon leszek, akkor rengeteg üzenetet küld. Úgyhogy elkezdtem azt mondani, hogy ide-oda megyek, még akkor is, ha tudom, hogy csak sorozatot fogok nézni.
Azt is tudom, hogy nem hisz nekem. A gyerekek tudják.
Forrás: ScaryMommy