Déli szomszédunk nem mindenkinek jutna eszébe, mint célpont egy családi nyaraláshoz. Indulás előtt aggódtunk a hírhedt balkáni utak, a helyiek vezetési stílusa miatt, de – ahogy ez lenni szokott – pozitív csalódások értek minket minden téren. Bár mi is csak átutaztunk Szerbián, de utólag kevésnek éreztük az ott töltött időt, és biztosan vissza fogunk még térni.
Improvizáció Röszkén
Zöldfülű balkáni utazóként nem számoltunk a várakozással a határon, amivel önmagával nem lett volna gond, ha az áltatunk használt navigációs applikáció igen, de nem így történt. A telefon összesen 2 óra 30 percnyi utazást jósolt Szabadkáig. A kilenc hónapos Jankával így épp időben érkeznénk meg a vacsorához, és még talán körbenézni is lesz időnk – gondoltuk induláskor. Röszkéig eseménytelen autópályás szakasz, majd rövid kocsisor fogadott az átkelőhelyen. „Maximum tíz perc” – bíztattuk egymást. Negyedórás mozdulatlanság után gyanús lett, hogy itt nem mennek olyan gyorsan a dolgok. Több autóból is kiszálltak az utazók, beszélgettek egymással, sztoikus nyugalommal szemlélték az alföldi délután mozdulatlanságát. Egy bulgáriai anyukával szóba elegyedtünk, ő egy órás várakozással számolt, majd egy vajdasági magyar srác bíztatott bennünket, hogy ránézésre csak másfél órát várunk majd, egyébként nyáron van ez kétszer ennyi idő is. Leesett állunkat gyorsan összeszedtük, és B terv hiányába előkaptuk a pokrócot a kocsiból. Janka már nyugtalankodott, ezért szerettük volna kicsit megmozgatni valahol azt leterítve, viszont mindenhol aszfalt, eldobált cigicsikkek és bozót várt minket. Messzebb sem kóborolhattunk, mert tízpercenként előrébb kellett csorognunk egy éppen átkelő autónyit. Végül egy talpalatnyi füves területre esett a választásunk a kocsisor mellett. Kislányunk gyorsan feltalálta magát, boldogan mászkált fel alá a pokrócon az anyuka óvó tekintete mellett. Összesen másfél óra telt el várakozással mire sorra kerültünk. Szerencsére mindent rendben találtak a papírjainkkal a határőrök, így beléphettünk Szerbiába.
Szabadka
Szabadka közel van a határhoz, jelentős magyar lakosság miatt a boltokban, vendéglátóhelyeken próbálkozhatunk anyanyelvünkön is. Mi egy vacsorát és alvást terveztünk itt rövid városnézéssel, de a környékben ennél jóval több van (Palicsi-tó, szabadkai bolhapiac, állatkert).
Belgrád
Másnap Belgrád felé vettük az irányt. Janka nem talált sok látnivalót az autópályán, így gyorsan elaludt, és csak a Belgrád előtti fizetőkapunál ébredt fel a két óra múlva. A szerb fővárosban rövid kitérőt kellett tennünk egy plázába, mivel a sport babakocsink nem érkezett meg időben hozzánk a webshopból, de sikeres volt a beszerzés, Janka fél óra múlva már az új járgányában feszített a belváros forgatagában. Ha a parkolást megoldottuk, akkor Belgrád babakocsival is kitűnően bejárható, izgalmas város. A nándorfehérvári vár falai közt bolyonghatunk bámulva a Dunát és a Szávát, és ha megéheztünk rengeteg büfé, étterem, kiülős bisztró és pekara (pékség) áll rendelkezésre. A bátrabbak a Dunában is fürödhetnek, hivatalos strand várja a folyó szerelmeseit a város közepén. Mi nem töltöttük itt az éjszakát, inkább Janka délutáni alvás idejében utaztunk még egy órát Ub nevű városig, közelebb kerülve a Montenegrói határhoz.
Szerbia közepén Jankával
Bár egy babával nem mindig könnyű az utazás, és Ub-ba megérkezéskor fogytán volt az energiánk, de az online foglalt lakás szállásadója segített felcuccolni, és miután megtudta, hogy sokat túrázunk, megígértette velünk, hogy visszatérünk, és elvisz minket a szerb hegyekbe kirándulni.
Kipróbálhattuk tehát milyen Szerbia középen egy kisvárosban tölteni az éjszakát, és a vendégszeretet, a szép természeti környezet, és sok kávézó meggyőzött minket, hogy érdemes lesz letérnünk legközelebb a járt ösvényről, és jobban megismerni Szerbiát.
Összegezés
Az már csak hab volt a tortán, hogy Jankától mindenki elolvadt – legyen akár fiú vagy lány –, a helyiek közvetlensége határtalan, mindenki beszélt valamennyire angolul. Tanulságként a helyiektől azt is megtudtuk, hogy a határátlépéseknél érdemes figyelni a rendőrség honlapján mennyi a várakozási idő, így jobban tervezhető az út. Az autópálya és az általunk használt utak összességében hasonló, vagy még jobb minőségűek voltak, mint idehaza. Lehet, hogy csak mi voltunk szerencsések, de a közlekedési morál sokkal jobb, mint ahogy elképzeltük. Senki se akart letolni minket az autópályán, végig biztonságban éreztük magunkat a hegyi utakon is.