Quantcast
Kezdőlap Aktuális COVID-19 – A dolgozó anyák duplán szívnak

COVID-19 – A dolgozó anyák duplán szívnak

Kovács Móni

Korábban is írtam már a koronavírus kapcsán kialakult helyzetről, de őszintén reméltem, hogy nagyjából egyszeri alkalomról volt szó. Mára bebizonyosodott, hogy ez korántsincs így, sőt, talán most jön még csak a java! A szabadságaink elfogytak, az extra türelmünket elhasználtuk tavasszal, a félretett pénzünknek is annyi (tábor, babysitter, gyerekek etetése stb., bár az is igaz, hogy a külföldi nyaralásra szánt összeg legalább megmaradt (és át is alakult ugye a fent említett dolgok valamelyikévé)). Mi lesz velünk ősszel?

Számos tanulmány készült már a karantén időszakában tapasztalt változásokról és nagyjából mindben az a közös, hogy míg a férfiak otthoni terhe egy picivel, a nőké ezzel ellentétben embertelenül nagymértékben nőtt. A felmérések alapján az átlagos, megszakítás nélkül munkával töltött idő a homeoffice keretein belül  ÉS a karantén időszakában3 perc 24 másodperc volt a megkérdezettek esetében, a maximális megszakítás nélkül munkával töltött idő pedig 19 perc 35 másodperc. A legrövidebb nyilván a másodperc töredéke.

A kutatók és a tudósok is osztottak meg szoroztak, és persze arra a következtetésre jutottak, hogy egyszerre nem megy a kettő. A munka és a gyerekek körüli teendők menedzselése egyáltalán nem egy humánus, fenntartható életforma – és a leggyakoribb esetben ezzel is a nőknek kell megküzdeniük.

De már a karantén időszakának hosszú távú hatásai is kirajzolódni látszanak, amelyben – bármilyen meglepő – szintén a nők húzták a rövidebbet? Hogy miért?

Saját vállalkozás esetén a gyerekekkel otthon foglalkozó anyáknak átmenetileg csökkenteniük kellett a munkával töltött időt, de sokan kényszerültek a vállalkozás átmeneti felfüggesztésére is azért, hogy a gyerekek meg tudják írni a leckét, tudjanak ebédelni és úgy általában a család működése biztosított legyen.

Az egyébként pedig otthonról dolgozó (dolgozni próbáló) anyák számos remek munkalehetőséget szalasztottak el – nem küldték be önéletrajzukat, hiszen a gyerekkel akkor ki maradt volna otthon? Valamint a próbaidőszak alatt egyébként sem nézik túl jó szemmel, ha azonnal homeoffice-ban szeretne indítani a versenyző – amit a fenti adatok tudatában egyáltalán nem is csodálok.

Azoknál a családoknál pedig, ahol sem saját vállalkozás, sem homeoffice-t biztosító cég nincsen, a nők veszítették el nagyobb arányban állásaikat, vagy ők kényszerültek otthagyni a munkájukat azért, hogy a gyerekek semmiben ne szenvedjenek hiányt.

Az otthonról dolgozó nők nagy része akkor tudott igazán koncentrálni a munkájára, amikor a gyerekek már lefeküdtek aludni – tehát nagyjából este 10 óra után. A hajnalig tartó munkavégzésnek pedig kialvatlanság, stressz, több veszekedés lett a vége, hogy az egészségkárosító hatásról már ne is beszéljünk.

Nem csoda, hogy többeket egyenesen a frász kerülget még csak a feltételezéstől is, miszerint ősszel újra a digitális oktatás veheti át a hagyományos iskolarendszer szerepét, bár emlegetnek hibrid oktatást is. Az óvodásokkal kapcsolatban egyelőre semmit nem lehet tudni, de hétszentség, hogy az érintett anyák a második hullám esetén kevésbé lesznek motiváltak, mint először – mind a munkájukban, mind a gyerekek oktatásában való részvételben. A végtelennek tűnő (és valójában tényleg végtelen) munka, a gyerekek és a munkahelyi teendők közötti balanszírozás ezer százalék, hogy nők ezreit taszítja kiégésbe, kilátástalanságba és depresszióba, így ezt megelőzendő minden kedves olvasónak javaslom, hogy egy újabb karantén esetén üljön le inkább a gyereke mellé tévézni vagy autót tologatni, mert azzal mindenki többet nyer.

Forrás: https://www.workingmother.com/working-moms-will-be-disproportionately-screwed-when-crisis-is-over

https://www.washingtonpost.com/outlook/interruptions-parenting-pandemic-work-home/2020/07/09/599032e6-b4ca-11ea-aca5-ebb63d27e1ff_story.html

Ez is tetszeni fog