Sokszor járunk wellnessezni családommal, egyik kedvenc időtöltésünk. A gyerek már 6 éves, jól elvan, mi pedig ki tudunk kapcsolódni, legalább abban a két-három órában, amíg ő elvan a szálloda gyerekprogramjain.
Számomra a wellness már akkor kezdődik, amikor elindulunk otthonról, lecipelem a csomagokat, mindenki beül az autóba, amit előtte gondosan felkészítek az időjárási- és útviszonyokra, a párom ül a jobb egyen, kisfiam hátul a gyerekülésben.
A családi hétvégére történő levezetés számomra egy tökéletes feladat, kihívás: élvezem minden pillanatát. Miközben az autópályán haladunk célunk felé a családot lejuttatni az ismeretlen úton, biztonságosan, kényelmesen. Legjobban akkor érzem magam, amikor mindez annyira jól sikerül, hogy párom azt sem tudja, hogy merre megyünk, vagy hol vagyunk éppen, de végig útközben kellemes témákról csacsog.
Megbeszéltük, hogy az autóban egyáltalán nincs telefonozás, mert az az egyetlen hely, ahol én fizikailag nem tudok telefonozni, és ha ő sem telefonozik, akkor zavartalanul tudunk beszélgetni. Ezért szinte végig beszélgetünk. Mert megengedheti magának. Mert a család biztonságáért és a céljának eléréséért pillanatnyilag csak én felelek, ő egyáltalán nem. Azaz ő el tudja magát engedni, lágy, kedves, szerető női energiáival tudja a családot kényeztetni.
A wellnessezés során mindig van egy másik helyzet, melyet meg kell említsek a férfi és női szerepek szempontjából: mikor a pár napos pihenés végén lemegyek, hogy kifizessem a szobát és mindenki akkor checkol ki.
Ekkor ugyanis hosszú tömött sor áll, mindenki arra vár, hogy végre fizethessen és indulhasson haza. Azonban van egy kis bibi általában ezzel, hogy a sorban többnyire anyukák állnak, kezükben szorongatják pénztárcájukat, apukák valahol a háttérben szédelegnek, rosszabb esetben a sor mellett várják illedelmesen anyukát, hogy elvégezze a család pénzügyminiszteri feladatait.
Az éppen fizetni készülő anyuka szigorú tekintettel böngészi át a szoba végszámláját. Kezében a három nap alatt akkurátusan összegyűjtött aláírt csekkek, fejében sorra veszi a medence mellett elfogyasztott narancslé-sör kombó emlékeit és a vacsora mellé rendelt nagyüveges ásványvizet/pohár bort.
Én a közelébe nem engedem páromat a recepciónak ekkor, ezzel a wellnessezés vége is egy kellemes élmény maradhat.
A fenti két helyzettel tökéletesen lehet szemléltetni a férfi és női energiákat, amelyekben jól érzi magát férfi és nő és a második helyzet pedig azt, ahol nem.
Megfelelő helyzetben a férfi irányít, védelmez és célt hajszol, a nő ekkor tud a család szeretetteljes érzelmi állapotáért gondoskodni.
Általában már ilyen egyszerű helyzetekben és feladatok ellátásában is meg tud borulni a férfi-női egyensúly, sokszor a nők veszik át férfiak szerepkörét, a férfiak meg hol lusta- de inkább már a lustaság rendszeresítésével balfékké változott módon hagyományosan női szerepkörbe puhulnak.
Ha felborulnak a hagyományos férfi-női feladatok, az már rövid távon is rányomja bélyegét a párkapcsolatra.
Van ide vonatkozóan egy kedvenc angol mondásom: fake it till you make it.
Azaz valahogy úgy értelmezném erre a helyzetre, hogy bárhogyan is csinálták eddig, ne féljenek tudatosan változtatni rajta: először is azonosítsák a párok a hagyományos női-férfi feladatköröket, szerepköröket és osszák le újra egymás között, majd ragaszkodjanak hozzá, addíg, amig természetessé nem válnak azok a feleknek.
Ezáltal mindketten jobban fogják magukat érezni a bőrükben, csodákat fognak tapasztalni.