„Micsoda? Sajnálom, ebben én nem tudok magának segíteni!”
„Csak ültem a szoba közepén és sírtam.”
„Már 5 hete csak hámlok…”
Ilyen és ehhez hasonló kommentárokat kaptunk orvosoktól és betegektől, amikor birtokba vette a lakásunkat a kéz-láb-száj fertőzés. A legijesztőbb, hogy az első mondat a háziorvosom száját hagyta el.
Ez a csodálatos vírus is, mint oly sok elődje már, a fiamon keresztül, jó eséllyel a bölcsődéből került haza és tette teljesen harcképtelenné kis családunkat.
A sort a fiam kezdte.
Egy szép szerdai napon ugyan gyanakodva méregettem az egyik kis csoporttársunk arcocskáját. Csupa kiütés volt a szája körül. Nekem rögtön bátyám gyerekei ugrottak be. Emlékeztem a betegség nevére, ők még Angliában estek túl a kórságon. Kéz-láb-száj fertőzés. Össze is kevertem a száj és körömfájással, de aztán tisztáztuk a helyzetet. No mindegy.
A gyermek édesanyja megnyugtatott: a kisfiú hétvégén lázas volt és cumizott, azért lett kiütéses a szája körül. A gyermekorvosuk legalábbis ezt mondta.
De én nem lettem nyugodt. Egyáltalán.
A fiam csütörtökön reggel lázasodott be. Meg is lepődtem, hiszen általában este szokta ledönteni a lábáról a torokgyulladás vagy bármilyen más vírus, betegség. Mivel furcsállottam az egészet, elvittem a gyerekorvosunkhoz. Ő sima torokgyulladást állapított meg, kis hólyagokkal.
Én továbbra is kétkedve figyeltem a gyerek állapotát és vártam a felbukkanó pöttyöket.
Estére nagyon magasra szökött a láza. Két kúp után még bevágtam a biztonság kedvéért a fürdőkádba egy hűtőfürdőre este 10-kor, és láss csodát: a lázat mintha elvágták volna!
Szkeptikus voltam, biztosra vettem, hogy másnap reggelre megint tűzforró lesz majd. De nem így történt.
Kicsattanó kedvvel, végtelennek tűnő energiával telt a pénteki nap, amikor is este megjelentek a pöttyök a szája körül. Először csak halványan, másnap reggelre viszont már fel is hólyagosodtak. Ezzel egy időben a lábfején és az ujjain is pici vöröslő pontokra figyeltem föl. Ekkor kezdtem el utána olvasni rendesen ennek a betegségnek.
Rendkívül ragályos, kis csoportokban üti fel a fejét (ovi, bölcsi, osztály), sok orvos nem ismeri fel a tünetek alapján a betegséget. Alapvetően ártalmatlan betegségről van szó, de extrém helyzetben agyhártya-, vagy agyvelőgyulladást is okozhat.
Hólyagos torok, kiütések a kézfejen, lábfejen, nehéz nyelés, étvágytalanság, levertség, brutális fejfájás, súlyos esetben kisgyermekeknél kiszáradás is felléphet.
A szokásosnál is fáradtabbnak éreztem magam szombaton, mindenem fájt. Tudtam jól, hogy én is elestem ebben a csatában. A férjem egész hétvégén a telken dolgozott, így segítségem nem volt. A gyereknek meg a kutyának adtam enni, de szívem szerint csak üvöltöttem volna kínomban. Pedig hol volt még akkor a vasárnapi láz! Bizony, vasárnap engem is elért a 38,7. Életemben immár negyedszer – a császármetszés és két fosós-hányós vírus után – érkezett el az alkalom, amikor képtelen voltam lábra állni.
A gyerek elé szórtam valami keksz-félét és zacskós levest főztem.
Sokszor gondoltam már hogy szaranya vagyok, de most választási lehetőségem sem maradt.
Miután egész nap szinte kúszva közlekedtem a fájdalomtól, megérkezett a férjem – a felmentősereg! gondolhatnád, de nem. Jól le is b@szott amiért nem csináltam semmit egész nap. „Jó” feleséghez méltóan, csöndesen fohászkodtam, hogy ő is kapja el ezt a rettenetet. Nem is kellett túl sokáig várnom.
(Érdekes módon rajtunk alig jött ki néhány pötty és később azok is inkább visszahúzódtak. Én ezt az anyatej és a szoptatás javára írom.)
Hétfőn meglátogattuk a szüleimet, akkor már jobban voltam, még mindig 38,2 volt ugyan a lázam, de legalább volt, aki enni adott és főzött helyettem. Rettegtem, hogy a szüleim is elkapják, de szerencsére ők megúszták a bajt. Igen, tessék: nem csak szaranya, de szargyerek is vagyok.
Kedden, 23-án indultunk vissza Budapestre. Kíváncsian figyeltem, hogy mikor mutat tüneteket a férjem. Az előző napokban szinte alig találkozott velünk, de tutira vettem, hogy 1-2 nap a családdal, és ő is kidől. Izgultam kicsit, hogy legalább vezetni tudjon még aznap délután. (Azok a mocskos érdekek.)
Szerencsére hazaértünk, amikor pedzegetni kezdte, hogy nincs olyan jól, fáj a feje.
Már előre dörzsöltem a tenyeremet, „Most aztán meglátod mi ütött ki ennyire!” – gondoltam magamban. Hamarosan fel is ment a láza. Nem hagyhattam ki, ráförmedtem, hogy miért nem takarít ki és különben is, mi ez a nyavalygás?!
Értette a célzást és visszamenőleg is bocsánatot kért.
Extrém rövid ideig volt lázas, pár órát csak, de ami utána jött! Horror.
A kézfeje és lábfeje kiütéses lett. Égett. Nem bírt fogni, nem bírt lábra állni a fájdalomtól. Az első két napon még ugrattam, de utána beláttam, ennek a fele sem tréfa!
Az egész testét kiütések, hólyagok borították a feje búbjától a sarkáig. Többször is javasoltam, hogy menjünk kórházba, de leintett, hogy úgy sem tudnának vele mit kezdeni. Sajnos igaza volt.
Körbetelefonált főorvostól és főnővértől kezdve mindenkit, aki tanáccsal vagy valami enyhet adó praktikával segíthetett volna rajta, de ők csak a vállukat vonogatták: „ez ilyen”. Két hetet töltött otthon.
Bár azt olvastam, hogy aki egyszer átesik a betegségen, az védettséget kap, az egyik vezető védőnő felvilágosított bennünket, hogy ez nem egészen igaz.
Ígyhát folyamatos fertőtlenítésből állt minden napom a család ellátása, no meg munka mellett.
Immár 5 hét telt el a betegség kezdete óta. A férjem talpáról még mindig féltenyérnyi darabok jönnek le. Rendkívül fájdalmas neki cipőt húzni és járni, autót vezetni, mert a friss bőr rettenetesen érzékeny. Fogalmam sincs, hogy mikor gyógyul meg teljesen.
Az biztos, hogy jövőre már nem öltözhet foszladozó zombinak, de ti, ha szeretnétek, csak szerezzétek be ezt a vírust. A család, és a baráti társaság garantáltan imádni fogja!