Számomra az egyik legfájóbb dolog az anyaságban az, hogy mennyire egymásnak tudnak esni anyukák, egy baráti félmosoly, egy ölelés vagy értő hallgatás helyett. Rossz látni a versengést, egymást elnyomását, az átaludt éjszakák versengését. Piszok fárasztó dolog anyukának lenni csak egy napra, ma lehetne, hogy egymásra figyelünk ítélkezés nélkül? Én ezt szeretném kérni anyák napjára.
Az anyaság sok dologra megtanított, de arra biztosan, hogy ahányan vagyunk annyi féleképpen csinálunk dolgokat és ez nem feltétlen jelenti azt, ahogy én csinálom az a tökéletes. Remélem ez a tökéletes az én gyerekemnek, de soha nem szólnék bele kéretlenül más anyuka döntéseibe. Próbálok tanulni mások nézeteiből, történeteiből és nem ítélkezni. Az elején nagyon nehéz volt természetesen, de megtanultam, hogy nem attól leszek jó anya a gyerekem szemében, ha mást szídok hanem attól, ha rá figyelek és az ő igényeit próbálom a lehetőségeimhez képest maximálisan kielégíteni. És mit is tanultam ez alatt a picit több, mint 5 év anyaság alatt?
Logisztikát, a tápszeres anyukáktól, hiszen nekik kimérni kell, keverni, melegíteni az éjszaka közepén is.
Csodálatot az -esetleg hosszan is- szoptató anyukáktól, hiszen általában rögös és fájdalmas út vezet egy sikeres szoptatáshoz. A hosszantartó szoptatáshoz meg még több energia.
Erőt a természetes úton szülő anyukáktól, mert nekem sajnos nem úgy alakult, hogy természetes úton szüljek és hihetetlen az a már földöntúli energia, amit látok és hallok ezektől a nőktől.
És erőt a császáros anyukáktól is, hiszen olyan nehéz gyakorlatilag félbevágva ellátni egy pici babát.
Elfogadást az azonosnemű anyukáktól, hiszen olyan nagy teher hárul rájuk a társadalom irányából, pedig sokkal több szeretet tudnak adni a gyerekeknek, mint egyes “klasszikus” családformák.