Amit érdemes leszögezni már az elején, ne siettessük a gyerekek lábra állását és járását. Amikor a kis testük csont-, izom és idegrendszere is felkészült az első lépések önálló megtételére, akkor azt ők maguk megteszik majd. Ezáltal elkerülhetjük, hogy deformitásokból eredő mozgásszervi problémákkal gyógytornászhoz kelljen fordulni a későbbiekben.
Amit érdemes leszögezni már az elején, ne siettessük a gyerekek lábra állását és járását. Amikor a kis testük csont-, izom és idegrendszere is felkészült az első lépések önálló megtételére, akkor azt ők maguk megteszik majd. Ezáltal elkerülhetjük, hogy deformitásokból eredő mozgásszervi problémákkal gyógytornászhoz kelljen fordulni a későbbiekben.
Az izmok, inak fejlődése és a csontok elrendeződése a talpra állás után indul meg igazán.
A későbbi elváltozások mint a bokasüllyedés, a dongatalp, a lúdtalp, mind a nem megfelelő lábbelik és/vagy az izmok gyengesége miatt alakulnak ki.
Az egészséges fejlődéshez ajánlott a minél több mezítláb járás (füvön, homokon, kavicson), ugyanis ez fejleszti a lábizmokat, és így segít az egészséges tartás kialakulásában. Ne hagyjuk csemetéinket a laptop és tv előtt ülni órákon át, hanem irány ki a szabadba és szaladgáljanak, ugráljanak, hintázzanak, éljenek aktív életet.
A talp izmainak erősítése lehetséges még néhány egyszerű játékkal is:
-a legegyszerűbb, ha üveggolyókat vagy más kis tárgyakat helyeztetünk a földről pl. egy kosárba úgy, hogy a gyermek a földön ül, két kezén támaszkodik, és lábujjai közé kell fogni a tárgyakat;
-páros játék lehetséges oly módon, hogy két gyermek egymással szemben ül, és a lábujjukkal megfogott lepedővel vagy takaróval megpróbálják elhúzni a másikat;
-ügyességi gyakorlat is egyben, ha egy földre vagy homokba fektetett kötélen kell végigegyensúlyozni.
Amikor már önállóan járnak, szükségük lesz egy jó minőségű gyerekcipőre, mely biztosítja a kis lábak egészséges fejlődését.
A jó minőségű gyerekcipővel szemben támasztott követelmények:
1. KEMÉNY, ZÁRT KÉREG: sarok mögötti rész, mely hátulról körülöleli és rögzíti a sarkat.
2. RUGALMAS, HAJLÉKONY TALP: azért , hogy megfelelően kövesse a járás során a talp gördülését. Ne legyen se túl puha, se túl merev, valahol a kettő között.
3. VALÓDI BŐR, TERMÉSZETES ANYAGOK: természetes anyagokból készült kiscipőt válasszunk, melyeket természetes, valódi bőrök és textilek alkotják. Ezek teszik levetővé, hogy a láb szellőzése megfelelő legyen, ne izzadjon be a gyerek lába a cipőbe, mint a műbőrnél és a műanyagoknál.
4. TARTJA A BOKÁT: A cipő takarja a gyermekláb külső és belső oldalát. Körülöleli és stabilizálja a lábtő csontokat.
5. SZÉLESEBB ORRÉSZ: az orrész legyen kicsit szélesebb és magasabb, hogy a lábujjak kényelmesen elférjenek benne
6. PÁRNÁZOTT SZÁRTETŐ: kényelmes viseletet biztosít, nem sérti fel a bokacsontok körüli részt
Mikor van szükség supinált cipőre?
Ha a láb izmainak fejlődése valamilyen oknál fogva nem tud lépést tartani a gyermek növekedésével (magasságának, testsúlyának növekedésével) vagy ha a bokaszalagok gyengék, akkor a sarkak elkezdenek befelé dőlni, a gyerek a testsúlyát sarkai belső részére helyezi. A bokák egymás felé borulnak. (a lábszár és a sarokcsont nem egymás tengelyében helyezkedik el)
Ebben az esetben mindenképp célszerű egy ortopéd orvost felkeresni, aki a későbbi problémák megelőzésére javasolhatja a supinált cipő hordásának megkezdését. Ezek a deformitások az esetek döntő többségében kisgyermekkorban megfelelő lábbeli használatával korrigálhatóak. Ezt a korrekciót segíti a speciális gyerekcipő választása.
A supináló, kifelé döntött sarkú cipő jellemzői:
– speciális belső formával és konstrukcióval kialakított lábbeli, amely alkalmas a fejlődő gyermeklábak saroktengely deformációjának korrekciós kezelésére.
-speciálisan kialakított döntött talppal és külön hozzá gyártott kaptafával készül
-SARKA BELÜLRŐL KIFELÉ DÖNTÖTT, legalább 4,5mm-rel magasabb a sarok belső oldala a külsőnél
-talpa rugalmas, de nem túl hajlékony, ezáltal biztosítja a lábfej stabilitását
-KORRIGÁLJA a boka bedőlését, annak ellensúlyozását, utókezelését szolgálja.
– a speciális sarok a korrigált helyzettel a LÁBBOLTOZAT KIALAKULÁSÁT SEGÍTI, a gyengült talpizmokat (melyek feladata a boltozat fenntartása) aktív működésre serkenti.
-magasan vezetett ERŐSÍTETT KÉRGÜK és felsőrészük van, ami a gyerek lábának stabilitást és biztonságot kölcsönöz.
-csak a gyermekláb kezelésére alkalmas szakorvos tanácsára, ha a gyermekláb fejlődése kisebb korrekciót igényel.
-orvostechnikai eszköz, mely Egészségpénztárra elszámolható.
Tudta-e?
A magyar Szamos Kft. a Szamos Kölyök gyerekcipők gyártója egy 1990 óta működő magyar tulajdonban lévő és több mint 400 fő magyar munkavállalót foglalkoztató cipőgyár, mely 2007 óta kezdte el a minőségi gyerekcipők gyártását. 17-től 40-es méretig hagyományos formatalpas cipőket és 18-tól 35-ös méretig pedig supinált cipőket gyártanak. 2015-ben supinált termékeikkel elnyerték a nívós Magyar Termék Nagydíjat, mely megtestesíti Magyarország elismerését és elkötelezettségét a tanúsított minőség iránt.
Modelljeiket és a Szamos Kölyök cipőket értékesítő kereskedők elérhetőségeit megtalálhatja az alábbi linken:
http://www.szamoskolyok.hu/app/index.html#/shoes
http://www.szamoskolyok.hu/app/index.html#/sale