Quantcast
Kezdőlap Aktuális Háború, felelősség, anyaság – gondolatok és ötletek a mostani helyzetre

Háború, felelősség, anyaság – gondolatok és ötletek a mostani helyzetre

Pöttyöslabda

Emlékszem, gyerekként amikor a délszláv háború miatt katonai helikopterek mentek el felettünk, milyen izgatottak voltak az akkor repülő mániás testvéreim. Én féltem. Emlékszem, amikor a 90es évek végén busszal mentünk Görögországba, és a mellettem ülő széket egyszer csak egy menekült néni foglalta el, aki a határátkelésnél igyekezett mindent megtenni azért, hogy úgy tűnik mintha hozzá tartoznék és békén hagyják őt.

Mikor anyává váltam, sokat gondolkodtam milyen világba születik a gyermekem: a klímaválságról már akkor is tudtunk, harmadik kisfiam a covid lezárások előtti hónapban született, de valahogy egy európai háború sosem merült fel bennem. Túl naiv vagyok, valószínűleg túlságosan hiszek az emberi jóságban, hittem hogy amikor olyan szintű világ problémák vannak mint a globális felmelegedés, a világjárványok, akkor nem fog egy ország mondvacsinált okokkal megtámadni egy másikat a világ egyik legfejlettebb részén.

Két nappal ezelőtt csapatszállító helikopterek repültek el a kertünk fölött, és a fiaim tátott szájjal figyelték. A legnagyobb hat és fél éves. Hallják tőlünk, hogy egy szomszéd országban háború van, de még nem értik. És ennek én most örülök. Nekem azonban kicsordult a könnyem azóta is többször, hogy a gyerekeim életében is háború kezdődött.

Olvasom a híreket, olvasom emberek reakcióit. Jó látni a rengeteg segíteni akarást (a cikk alján felsoroltunk pár lehetőséget, ahogyan segíthettek ti is), de ledöbbent engem, hogy vannak emberek, akik megpróbálják kimosni a lerohanó nagyhatalmat. Megdöbbent engem, hogy olyan indokokat tesznek mögé, amik egy kicsi forráskritikai utána nézéssel azonnal meg dőlnek. Megdöbbent engem, hogy bárki úgy gondolja, hogy egy ország belügyeibe be lehet avatkozni katonai lerohanással.

Tegnap sokat merengtem a saját felelősségemen: mit tehetek én, hogy ilyen ne történjen meg? Mit tehettem volna? Nem tudok elmenni szó nélkül amellett, hogy a megszálló erők vezetőjének lett egyik legfőbb szövetségese Európán belül a mi országunk vezetője az elmúlt években. Vajon ha az orosz elnök nem érzi magát ennyire nyeregben ebben a térségben, akkor is támadt volna? Vajon ha eleget beszélek azokkal az ismerőseimmel, akik honfitársaikat kommunistázzák, miközben az általuk nagyrabecsült kormányfő egy olyan emberhez törleszkedik, aki most lerohan egy országot, az változtatott volna a véleményükön? Mit tehetnék én, hogy ne kerüljön olyan vezető egy ország élére, aki diktatórikus, elnyomó, katonai agresszióban bízó szövetségeseket gyűjt magának a demokratikus értékeket valló országok helyett.

Sokszor hallom mostanában, hogy ez a világ pusztulásra érett. Én nem hiszem. Változásokra van szükség, és azok sokszor a mi lelkünkben kezdődnek. Képesek vagyunk-e önzetlenek lenni? Szeretni felebarátunkat, mint önmagunkat? Képesek vagyunk-e a többségért lemondani bizonyos előnyeinkről, akár áldozatot hozni?

Többször kérdezték meg tőlem, hogy minek szülünk egy ilyen világra gyermeket? Egy tegnapi beszélgetésben fogalmazódott meg legpontosabban bennem a válasz: ha úgy nevelem a gyermekeimet, itt már egy másik világot építhetnek, egy jobb társadalomnak lehetnek alap építőkövei. Rajtunk múlik a világ jövője: anyákon, apákon, nagyszülőkön, rokonokon, pedagógusokon, akik megalapozhatunk egy jobb világot. Tisztelet, szeretet, önzetlenség, tudatosság, áldozatkészség, kritikus gondolkodás és hit. Ezt tehetjük: magot vetünk ezekből.

Ha segíteni szeretnél, az alábbi linkek lehetnek útmutatók.

Magyar Református Szeretetszolgálat: 1358-as adományvonal, 500 forint támogatás hívásonként www.adomany.jobbadni.hu weboldalon „vagy közvetlen utalással a szervezet számlaszámán: CIB 10702019-85008898-51100005 (A közlemény rovatba kérik beírni: Ukrajnai krízis)”.

Forrás: https://adomany.jobbadni.hu/kampanyok/38

Katolikus Karitász

https://www.facebook.com/karitasz/posts/5554511284577757

Budapest Bike Maffia

https://facebook.com/events/s/menekult-krizis-bike-maffia-ag/992784384993009/

Oltalom Karitatív Egyesület

https://www.oltalom.hu

Magyar Vöröskereszt: 1359-es adományvonal

Magyar Vöröskereszt 10405004-00026548-00000009 közleményben kérik, hogy a „humanitárius válság” szerepeljen.

forrás: https://www.facebook.com/magyarvoroskereszt

Magyar Máltai Szeretetszolgálat: „11784009-20200776 számú számlára indított átutalással, vagy az adomanyozz.hu oldalon indított online befizetéssel, vagy a 1350-es adományvonal hívásával lehet.”

forrás: https://www.maltai.hu/cikk/hir/4342

Baptista Szeretetszolgálat: a 1355-ös adományvonalon várja a támogatást, hívásonként 500 Ft-tal tudjátok segíteni vagy 10918001-55555555-55555555-os számlaszámon várják az adományokat (közleménybe írjátok bele, hogy „Ukrajna”), illetve online adományozásra is van lehetőség a www.baptistasegely.hu/adomanyozas oldalon keresztül.

Forrás: https://www.baptistasegely.hu/hirek/kulfold/felhivas-adakozasra-az-ukrajnai-esemenyek-miatt

Magyar Ökumenikus Segélyszervezet: https://segelyszervezet.hu/kampanyok/haboru-ukrajnaban/ oldalon bankkártyás adományozásra van lehetőség, illetve a 1350-as adományvonalon telefonhívásonként, illetve SMS-enként 250 Ft-tal tudjátok támogatni a szervezetet.

(forrás: https://segelyszervezet.hu/kampanyok/haboru-ukrajnaban/ és https://segelyszervezet.hu/egyeb-segitsegnyujtasi-lehetosegek/ )

UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány: honlapjukon: https://unicef.hu/veszhelyzet-ukrajnaban  szintén bankkártyás támogatásra van lehetőség.

Forrás:  https://unicef.hu/veszhelyzet-ukrajnaban

Migration Aid oldaláról (https://www.facebook.com/migrationaid.org/)

“FELHÍVÁS AZ UKRÁN MENEKÜLTVÁLSÁG KAPCSÁN

Az aktuális helyzetértékelésünk alapján az alábbi feladatok élveznek prioritást, ha segíteni szeretnél.

  1. Megjelentek a határon a taxis hiénák, akik 150 ezer Ft-ért viszik el a gyalog érkezőket Budapestre. Szeretnénk ehhez egy alternatívát nyújtani, főleg azoknak, akik ezt nem engedhetik meg maguknak. Nagy kapacitású (7-9 fő) gépkocsikat keresünk (sofőrrel), akik akár a helyi vonatállomásra, akár Budapestre tudnak szállítani embereket.
  1. Feltölthető (prepaid) üzemanyagkártyákat gyűjtünk, hogy a szállítást felajánlóknak be tudjunk szállni az üzemanyag költségeibe. Ezeket egyelőre Budapesten lehet leadni.
  1. Egyre több ukrán menekültnek nincs szállása. A magyar menekültügyi rendszer kapacitásait az elmúlt években politikai megfontolásból szinte teljesen leépítették, nincs elég befogadó állomás. Jobb híján civilektől kérünk segítséget: aki fel tud ajánlani szállás lehetőséget, ezt kérjük jelezze nekünk. Megpróbáljuk úgy megszervezni, hogy a felajánlott szállásokra mi visszük el a határról a menekülteket. Kérjük, hogy az info@migrationaid.org e-mail címre küldjétek, hogy hol található a szállás, ill. hogy hány embert, mennyi időre tudnátok elszállásolni, illetve egyéb megkötéseket. Mivel jelenleg napi több száz e-mailt kell feldolgoznunk, a tárgy rovatban jelöltjétek meg, hogy “szállás felajánlás”, ezeket az e-maileket külön kezeljük.
  1. Az önkénteseinknek keresünk a határ mentén szállásokat. 4-5 fős csoportokban szeretnénk őket elszállásolni, minél közelebb az egyes határátkelőkhöz. Köszönjük, ha ebben tudtok segíteni.”

Ez is tetszeni fog