„Miért kérdezel ilyet, tudod, hogy van. Minden gyereknek van apja, a gyerek nem vált el az apjától – csak én a férjemtől. Ők attól még szeretik egymást! Tartják a kapcsolatot, jön az apja rendszeresen érte. Jó, hát nem pontosan akkor, mint ahogy megegyeztünk, de nincs mindig ideje minden második hétvégén. Ezt szerintem meg lehet érteni, güriznie kell, meg újra kell építenie neki is az életét. Azért igyekszik, havonta egyszer biztosan ideér. A gyerek szomorú persze, de megérti ő is. Csak akkor gurul dühbe, mikor az apja nem tudja értesíteni, hogy nem viszi el, de ez alig párszor fordult elő idén. Az is az idióta főnöke miatt. Nem, hétközben nem tudja elvinni. De nem is engedném, tudod, hogy mindig elkésik, veszekedtünk ezen eleget a válás előtt. Még az hiányzik nekem, hogy a gyerek ne érjen be reggel az iskolába. Épp eleget mulaszt az edzés miatt. Persze, hogy én hordom az edzésre is, de ez egy teljesen közös döntés volt, engem úgyis kirúgtak tudod, a leépítéskor. Igen-igen, engem, ki mást? Én mentem a legtöbbet táppénzre, az influenzaszezon megviselte a fiamat. De jobb is így, most, hogy otthonról dolgozom, bármikor bárhova el tudom vinni a gyereket. Nem is keresek sokkal kevesebbet, meg jól kijövünk azért, kicsit odafigyelek, mire költünk. Egyébként is, nem kell az úri flancolás, a tudatos szülők tisztában vannak vele, hogy nem kell a legdrágább vitamint venni, a gyógyszergyártók csak az életünkre törnek. Egészségesebben is élünk, így, hogy biciklivel járunk mindenhova, emlékszel, mondtam, hogy el kellett adnunk az autót. Év elején, amikor Feri egy ideig nem tudta fizetni a gyerektartást. Mert fel kellett újítani a lakást, a tízéves házasságunk alatt túl ki volt merülve ehhez. Meg nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint én, hogy ide tudtam költözni anyámhoz, a kétszoba-konyhába. Mondtam azért a Ferinek, hogy más nem lenne ennyire megértő, mint én, és én is csak azért, mert a gyerek az első. Jaj, ezt igazán nem úgy értem, ne forgasd ki a szavaimat. Tudom, hogy neki is a gyerek az első, a munka, a barátai és a horgászat után. Néha még a meccseire is elmegy, pedig ő megmondta már az elején, hogy a kosárlabda nem fiúknak való, fociznia kéne a gyereknek, ahogy ő csinálta fiatalkorában. De a fiam kosarazni akart. Pedig fontos az apai minta, honnan tanulná meg egyébként, hogyan kell viselkedni egy igazi férfinak? Félek, hogy túl lányos lesz majd a végén. A minap is elsírta magát, mert az apja elfelejtette a szülinapját. Pedig direkt szóltam Ferinek előtte, de pont tönkrement a telefonja, és így nem látta az üzenetet, csak egy héttel később. De akkor sem kellett volna ezen sírni, én mindent megtettem, hogy ne vegye annyira észre, pontosan ezért vettem kétszer akkora tortát, meg a legót is megkapta, amit az apjától kért ugyan, de így is jó, hogy anyám vette meg neki. Nem, dehogyis kompenzálok, azt tudom, hogy nem szabad. Beszéltünk róla a pszichológussal. Akihez egyébként már egy ideje nem járok. Azt éreztette velem, hogy túl sok áldozatot hozok. Egyébként anyám is azt mondja, hogy túl megértő vagyok, ne legyek más lábtörlője. De én nem akarok olyan lenni, mint ő. Emlékszem, mennyit veszekedtek apámmal a válásuk után. Nem jó az senkinek.”
