A szülőnek jogos igénye, hogy a gyermek ne pumpolja őket állandóan pénzért, és megtanulja értékelni a pénzt, átlássa, hogy vágyai mekkora anyagi vonzattal bírnak, azért mennyit dolgoznak a szülők.
A gyermekek számára a pénzzel való gazdálkodás elsajátításának tanulási folyamata lassú, a fogyasztói társadalom részeként: öröm vagy jutalom vásárolni. A játékboltok, a reklámok, a nagyáruházak pénztár közeli alacsony polcai, mind-mind hatalmas kísértést jelentenek és az egyik kielégített vágy helyébe hirtelen egy másik ugrik.
A jó hír az, hogy a pénz értékének megtanulása elsajátítható, a kezdeti vehemencia alábbhagyhat, amit a gyermek maga kezdi el megkeresni, használni, beosztani a pénzt. Aggodalomra nincs ok, nem kell megvárni, míg a gyermek maga is pénzkereső lesz, elég csak 10-12 éves koráig kihúzni valahogy, aztán jöhet a zsebpénz.
A zsebpénz még annak a gyermeknek is való, akinek mindene megvan, akinek az anyukája csomagol uzsonnát és aki a világ összes pénzét játékra vagy nasikra költené. Pont nekik való igazán! Gyermekpszichológusként azt látom, hogy javasolt zsebpénzt adni annak az alsós korú gyermeknek, aki a számokat már ismeri és képes alapvető műveleteket végezni a számokkal, és tud vigyázni a pénztárcájára. 12 éves kortól fölfelé nevelési célzattal is kifejezetten ajánlott a zsebpénz, hiszen hogyan is várhatná el a szülő, hogy a gyermek megérezze a pénz értékét, ha csemetéje sosem kerül olyan helyzetbe, hogy pénzt beosszon, vagy kezeljen?
A zsebpénz mértékét jó, ha aszerint határozzák meg, hogy reálisan mire tudja költeni a gyermek, pl. van-e büfé az iskolában, van-e kis bolt a hazafelé úton a suliból. Fontos, hogy nem nevezhetjük zsebpénznek azt az összeget, aminek az elköltése előre be van osztva, tehát, amiből bérletet, ruhát, ebédet kell vásárolnia magának a gyermeknek. A zsebpénz definíció szerint olyan összeg kel legyen, melynek elköltéséről a gyermek szabadon dönthet. Eldöntheti, hogy már az első nap elkölti az egészet, vagy összegyűjt több hetit, hogy valami nagyobb értékű dolgot meg tudjon magának vásárolni. Jó, ha a zsebpénzt hetente, minden héten ugyanakkor kapja meg a gyermek, így tud vele kalkulálni, számíthat rá.
A zsebpénz legyen sérthetetlen, ne használják fegyelmező, büntető eszközként, hiszen ez elveszi azt az érzetet, hogy ez az összeg olyan, ami felett a gyermek szabadon rendelkezhet. Ugyanígy nem szükséges, hogy a gyermeket pénzzel jutalmazzák, teljesítményétől függővé tegyék, hogy mennyi pénzt kap. A zsebpénz alanyi jogon járjon. Ebben rejlik a lényege. A pénzzel csak úgy fog megtanulni bánni, ha a saját bőrén tapasztalja tettei következményét. Vannak olyan gyerekek, akiknek lételemük a spórolás, nekik azt kell megtanulni, hogy kicsit lazítsanak, míg mások kénytelenek belátni, hogy nem a legjobb ötlet az első nap rögtön elkölteni az egészet, hiszen akkor nem marad későbbre. Fontos, hogy a szülő ne kritizálja gyermeke döntését, akármilyen hasztalannak látszó dologra is költötte a pénzt. Bízzon abban, hogy idővel a zsebpénz nem csak ahhoz járul hozzá, hogy eggyel több kacat legyen a lakásban, hanem ahhoz is, hogy gyermeke ráérezzen a pénzzel való helyes bánásmódra.