Quantcast
Kezdőlap Aktuális Így vehetsz nagyobb autót olcsóbban!

Így vehetsz nagyobb autót olcsóbban!

Kovács Móni

Július 1-jétől elérhető a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye – összeszedtük a tudnivalókat, hogy Neked már ne kelljen!

Örülhetnek a jómódú nagycsaládosok, hiszen szinte az ölükbe hullik további 2,5 millió forint. Szerencsére az autóvásárlási kedvezmény hitelkonstrukcióval is igénybe vehető, így talán a szerényebb jövedelmű 3- vagy többgyerekes családok is lecserélhetik régi autójukat. A magyar autópark frissítését és az autóeladásokat felpörgetni vágyó új kedvezményrendszer valószínűleg csak párezer új autóeladást fog generálni, viszont ennyivel több 5-személyes, talán nem túl régi, használt autó kerülhet szintén új tulajdonoshoz a használtautó piacon.  (Sajnálatos módon a régi dízelek becserélési programjáról még nem hallani semmit, még ötlet szinten sem, pedig ezzel tehetne a legtöbbet a kormány a szegényebb rétegek és a légszennyezés ellen. De ez már egy másik téma.)

A hitelügyintézés közel nem a szakterületem, de megpróbáltam nektek összefoglalni mindazt, amit tudni lehet a nagycsaládosok részére nyújtott autóvásárlási kedvezményről, amely július 1-jén lépett hatályba.

Mennyi pénzt kaphatok?

A kedvezmény értéke 2,5 millió forint MAXIMUM, de nem haladhatja meg a vásárolt autó bruttó értékének a felét. Kizárólag új autók vásárlására használhatjátok fel ezt az összeget. Az összeg vissza nem fizetendő, ennyivel csökken a személyautó/kisbusz vételára.

Milyen típusokra?

Minimum 7 személyes személyautó, vagy kisbusz vásárlására is felhasználható. A Totalcar oldalán van egy szuper táblázat, hogy milyen típusokat vásárolhattok, 3,5 milliónál kezdődnek az árak, 32 millió a legdrágább autó, amit választhattok. Hagyományos adás-vétellel, zárt végű lízingszerződéssel, de akár hitelkonstrukcióval is igényelhető a támogatás. FONTOS!A támogatás akár össze is vonható az elektromos autókra járó maximum 1,5 millió forintnyi kedvezménnyel is! – igaz, hogy ezeknek a feltételeknek jelenleg egy autó felel meg a magyar piacon, a Nissan e-NV200 (13 millió a teljes ár, de így akár a 2,5 és 1,5 millió levonása után 9 millióért is vihető).

Kik igényelhetik?

A magyarországi lakcímmel rendelkező, három- vagy többgyermekes nagycsaládosok, illetve azok is, akiknél úton van a harmadik gyermek és a magzat már betöltötte a 12. hetet. Csak a családi pótlékra ténylegesen jogosító gyermekek száma vehető figyelembe a támogatásnál (plusz a már említett 12 hetes vagy annál idősebb magzat), így a felsőoktatási hallgatók után már nem igényelhető a támogatás. Fontos, hogy az igénylő (vagy a házastársa) rendelkezzen „B” kategóriás jogosítvánnyal, ne legyen köztartozása és ne legyen büntetett előéletű.  FONTOS! A támogatott autót három éven belül nem lehet eladni, az üzembentartói jogot sem lehet átruházni, a kereskedőnek pedig „Családbarát Magyarország” matricát kell ragasztania rá az átadás előtt. 

Szintén fontos, hogy 3 évig elválni nem ér, mert különben vissza kell fizetni az összeget (tudniillik már nem lesztek nagycsaládosok)!

Örökbefogadott gyermekkel is igényelhető a támogatás, de ha a szerződéskötést követő 2 éven belül felmondják az örökbefogadási szerződést, az összeget ebben az esetben is vissza kell fizetni.

Visszafizetés esetén az állam késedelmi kamatot is felszámol!

Hogyan kell igényelni?

Az igényléshez támogatási kérelmet kell benyújtani a Magyar Államkincstárhoz vagy a kormányablakok valamelyikébe. A nyomtatványt ITT TUDOD LETÖLTENI.  A nyomtatványt ide kattintva AKÁR ONLINE IS BENYÚJTHATOD. A tradicionális módszer kedvelői próbálkozhatnak postai (1919 Budapest, 1081 Budapest Fiumei út 19/A), vagy személyes úton is (kormányablak).

A művelet illetékmentes, tehát nem kell fizetni az eljárásért, igénylésért (ha már igényeltetek és fizettetek illetéket, akkor azt vissza lehet kérni!) A kézhez kapott határozat után hat hónapon belül kell valamelyik szülőnek megkötnie az adásvételi szerződést. A kereskedés az Államkincstártól kapja meg a pénzt, tehát nem kell előfinanszírozni az összeget a nagycsaládosoknak, csak a fennmaradó összeget kell kifizetni.

Hová forduljak, ha kérdésem van?

A Nagycsaládosok Országos Szervezete készséggel válaszol a kérdéseitekre.

Rengeteg cikket elolvastam ehhez az összefoglalóhoz, hogy Neked ne kelljen, de nyugodtan olvass te is tovább, ha még többet szeretnél tudni:

https://totalcar.hu/

http://csalad.hu/

https://www.origo.hu/

https://bankmonitor.hu/

https://www.origo.hu

https://www.valaszonline.hu

https://noe.hu/

Ez is tetszeni fog