Quantcast
Kezdőlap EgészségAnya lelke Ilyen szülőnek lenni, ha nincs falud

Ilyen szülőnek lenni, ha nincs falud

Pöttyöslabda

Azt mondják, a gyerekneveléshez kell egy falu.. De mi van, ha neked nincs falud? Ha egy sziget vagy? Nos, akkor nagyjából így néz ki:

Emlékszem, amikor gyerek voltam, ha reggel lázasan ébredtem, anyukám már hívta is a nagymamámat: az egyik gyerek kidőlt, tudsz rá vigyázni? És már jött is értem, átvitt magához, főzött nekem teát és felolvasott. Az öcsém általában a másik nagymamámhoz ment, neki ő volt a kedvence.

Időnként a nagynéném hozott el az iskolából, amikor pedig egy másik iskolába kezdtem járni, az anyukám unokatestvérének a felesége kísért ki reggel a buszig. Igen, idáig ért el a dolog: az anyukám unokatestvérének a felesége. Ez falu.

A nagymamám szerdánként hozott nekünk ebédet, és elindított egy mosást, ami addigra fejeződött be, amikor anyukám hazaért. Ha gyors megoldást kellett találni délután, átmehettem a szomszédhoz, és vigyázott rám.

Ha az én egyik gyerekem lázasan ébred, akkor az a forgatókönyv, hogy vagy én, vagy a férjem telefonálunk be a munkahelyünkre, hogy ma nem megyünk be. Amelyikünknek még több szabadsága van. Vacsora kettesben? Azt jelenti, hogy ki kell fizetni a vacsorát és a baby sittert is: ami persze azt jelenti, hogy vacsora kettesben, az ritka program.

Senki nem tudja elhozni a gyerekeket az iskolából, ha nekünk tovább kell benn maradni, vagy dugóba kerülünk. Nem segít senki.

Mert a családunkban mindenki más is soká dolgozik, vagy messze lakik. Nincs falu. Magunkra vagyunk utalva.

Nem olyan egyszerű barátságokat kötni a szomszédokkal, mert alig látjuk egymást, alig ismerjük őket. Felületes, pár szót váltós viszonyaink vannak, de nem olyan, amiben rá merném bízni a gyerekem. A közelben elérhető gyerekes barátaink hasonló gondokkal küzdenek: és ha nekik mégis egyszer sikerül időben hazaérni, nem biztos, hogy a sajátjuk mellé az én két élénk fiamra vágynak.

Ha nincs falud, az ezt jelenti:
Nincs randi este, mert úgyis inkább lebeszéled magad róla, nagyon drága a baby sitter.
Nincs szabadság pihenésre, mert az összes napod kivetted, amikor otthon kellett maradni a gyerekkel.
Nincs mindig rend otthon, mert este sokszor főzni sincs időd, és rendeltek valamit, már megint.
Nincs egy búvóhely egy nehéz nap után, ahol egy kicsit leroskadhatnál, ahol a gyerekekre közben más figyel.
Ha nincs falud, az azt jelenti, hogy mindent magadnak kell megcsinálod, mert senki nem hív fel, hogy épp itt van a boltban, mit vigyen neked.

És hiányzik a gyerekkorod faluja. Hiányzik magad miatt, és a gyerekeid miatt is.

Forrás: ScaryMommy

Ez is tetszeni fog