De hogy lehet ezt kibírni?
Na jó, vállalom a sok „ez a nő tutira neurotikus” és „inkább menjél pszichológushoz, kezeltesd magad, mert nem vagy normális!” kommenteket, de nem érdekel. Tegnap úgy bőgtem, mint egy csordányi, épp a legelőről hazafelé tartó szomorú tehén, és a telezokogott párnámon tekergőzve nem tudtam másra gondolni, csak arra, hogy kész, itt vége! Nincs tovább értelme az életemnek!
Októbertől (!) ugyanis bölcsődés lesz az én gyönyörű, tökéletes, humoros, bájos, fantasztikus és megismételhetetlen kisfiam! Ki fogja majd tisztába tenni a kis popóját? Vajon mindenki elvonul majd, hogy egyedül kakilhasson a sarokban, mint ahogy itthon szokott, vagy tudomást sem véve legnagyobb dolgáról, majd nála erősebb gyerekek gyepálják munka közben? Mit fog enni, ha nem lesz ott anya, aki rohan a „B” menüvel, ha az „A” egy nagy NEM-NEM? Ki fogja elaltatni, amikor én szoktam mellette feküdni, és különben is, meg tudják-e majd vigasztalni, ha nem leszek ott? Nem lesz mellette a non-stop ciciforrás, minden megnyugvások elhozója.
Ezer és egy cikket olvasok arról, hogy hogyan könnyítsük meg a beszokást a GYEREK számára. Na de ki törődik a kispadokon zokogó anyákkal? Egyáltalán: van, aki bőg még rajtam kívül, vagy csak az én hormonjaim keltek most életre, ha már a terhesség alatt szunyókáltak? Akkor bezzeg semmi nem tudott meghatni.
Nézem a kis szuszogó mellkasát, a szöszke kis haját, és mintha tudná, sejtené, hogy valami lesz, egyre jobban lóg rajtam, egyre nehezebben marad egyedül a szobában, amikor kisettenkedek dolgozni.
A beiratkozás ideje alatt teljes lazasággal ábrándoztam arról, hogy végre rendet tudok majd tenni, tudok nyugodtan dolgozni, és még az edzés és egészséges kajálás is bele fog férni a napirendbe. Simán ki mertem jelenteni, hogy nem, nem okoz gondot leszoktatni a gyereket a délelőtti cicin alvásról, és szeptemberre tutira elalszik majd egyedül is, mert már tök nagyfiú lesz. Aha.
Most meg itt ülök egy bödön sültkrumplival, és szívem szerint üvöltenék, hogy az egész nem érdekel, és tojok a munkára, a rendre meg még inkább, csak kapjam meg még azt az egy évet az óvodáig, mert én ezt nem fogom kibírni. Irigylem azokat, akik megtehetik hogy maradnak, és fáj, hogy igazságtalan a rendszer, mert én is akarom, nekem is járna ugyanez, én is szeretem a gyerekemet, én is vele akarok maradni, tanítani és játszani vele, és megadni mindent, amit csak az anyjától kaphat.
De nincs szerencsém. Sötét felhők gyűlnek az égen és a fejem fölött is, ahogy közeleg az október. A fiam második születésnapja, és a bölcsőde. Gyűlnek a könnyek is a szememben akarva, akaratlanul, mert nem tudok másra gondolni, csak arra, hogy mindennek vége.
Pedig anyukám, csak most kezdődik a legjava! – mondogatom magamnak.
Kínomban összeszedtem hát néhány ötletet, hogy hogyan lehet átvészelni a beszoktatást meg úgy unblock, az egész leválás folyamatát anyaként. Mert velünk nyilván ebben a témakörben sem foglalkozik senki (csak a már a bevezetőben is említett pszichológus ugyebár). A tanácsok teljesen komolyak (nyilván), felelősséget nem vállalok! A felszólító mód és E/2 természetesen magamnak szól.
1, Bőgjél! Ne a gyerek előtt, de amikor alszik, vagy valaki más vigyáz rá éppen, akkor gondolj a legszívfacsaróbb pillanatokra, amik a leggiccsesebb filmben is túlzásnak hatottak volna, és bömbölj, mert olyan soha többet nem lesz már! Legalábbis délelőtt 8 és délután 3-4 között.
2, Izzítsd be a barátnőket! Ha van esetleg munkanélküli is közöttük, akkor nyert ügyed van! A többieket kérd meg, hogy óránként rotációban hívjanak fel, és meséljenek arról, mennyivel épelméjűbb voltál, amikor még nem volt gyereked, most meg nézz magadra, egy idegroncs lettél.
3, Menj el futni! Na ez viccen kívül egy jó tanács, mert van időd egy kicsit gondolkodni (felidézheted a gyermeked angyali arcát, hogy aztán bőghess egy jót!), ráadásul a vérkeringésed is felélénkül, így frissen, üdén érsz haza. Egy gyors zuhany, és máris szebbnek tűnik majd a világ! Tegyük hozzá, hogy el is telt egy óra, talán már indulhatsz is a gyerekért a bölcsibe!
4, Vállald túl magad! Amikor nyakig ülsz a munkában nemhogy bömbölni, de pisilni sincs időd elmenni. Vállalj pluszmunkát otthon, dolgozz, keress egy vagyont, és könnyítsd meg magadnak a beszoktatós heteket!
5, Dőlj hátra, és élvezd! Talán most még elképzelhetetlen, de valószínűleg az első néhány hét után mindketten belerázódtok az új helyzetbe. Amikor látod, hogy a gyerkőc is jól érzi magát, te is megkönnyebbülsz majd, és talán tényleg lesz időd olyan dolgokkal foglalkozni – a munkádon kívül – amire évek óta nem jutott időd.
+1 Amúgy meg nyugi! Mindenki tudja, hogy a bölcsiben a gyerekek kéthetente otthon vannak két hetet, mert állandóan összeszednek valamit!
Hát ez így oké, de HOGY FOGOM ÉN EZT KIBÍRNI?!?!?!