Minap csevegtem egy kedves lány barátommal. Életkori sajátosság, hogy fiatalítok (első sorban magamat, úgyhogy ez nem a túlzott udvariasság jele). Újszülött kislányom kapcsán felmerült a kérdés, hogy ő és párja mikorra tervezik a gyermekáldást.
Tervezett áldás – ellentmondásos egy szókapcsolat
Nem tervezik. Ha egyáltalán tervezhető az áldás emberi szemszögből. Noha érzelmileg egyik oldalon bármikor szóba jöhetne, kettejük közt még sincs napirenden a babakérdés. Saját tapasztalatból tudom, hogy ez férfi nyelvre lefordítva annyit jelent, hogy a nő biológiai órája már csörömpölve jelez, míg a férfi makacsul ignorálja ezeket az ösztönös jeleket. A nő hisztisedik, a férfi befordul. Aztán a nő fordul be, és marad a status quo.
Nincs jó pasi „anyag”
Mert ezek a mai harmincas faszik semmire sem jók – fakadt ki a barátom hirtelen. Bepunnyadnak és úgy élik a világukat, mintha örökké fiatalok lennének… Nem hajtja őket semmi, csak a karrier és a hétvégékre betervezett motorozás, fallabdázás, pálinkatúrák vagy fesztiválozás.
Mikor érek már meg az apaságra?
Bíbelődöm, hogyan is folytassam a cikket… Említettem, számomra nagyon is ismeretes ez a langymeleg, tevékeny semmittevés, amitől idővel sok-sok rendes lány és nő a falnak megy. Ismerem, mert én is ezt az életet éltem, és odahaza rendszeressé váltak az összetűzések. Mikor érek már meg végre az apaságra, hallatszott a bennem költői kérdéssé aszalódott mindennapi valóság.
A kibúvók ötven árnyalata
Mi férfiak gyakorta azzal takarózunk, hogy egzisztenciát építünk és közben élvezzük az életet. Aprólékosan betervezzük a nap 24 óráját: legyen hely arra, hogy kiegyensúlyozzuk önmagunkat és magas teherbírás mellett megtaláljuk az ellenpólusokat. Szélsőséges sportteljesítményekben, szakmai kihívásokban, önfejlesztésben, dorbézolásokban és világjárásban keressük önmagunkat. Hogy jobban megértsetek bennünket, nagybetűs NŐK: harminc táján kitárul a világunk. A nők szemében ez a férfiúi világ család nélkül üres. Férfiúi szemmel nézve igenis meg- és feltöltve élvezzük ezeket az éveket. Feltöltve, mert az ürességet bizony ki kell tölteni valamivel, nehogy kongóan üresnek hasson. Nem hiába dicsőítitek Ti is a krisztusi kort! Ezek alatt az évek alatt válunk nagyfiúvá, amikor már nem kisfiúi hévvel fitogtatjuk erősségeinket és hallgatjuk el gyengeségeinket, hanem rátalálunk valamiféle belső egyensúlyra. A kocsink lesz a felnőttkori kalózhajónk. Az izmaink néhány heti tréning után könnyedén reagálnak, a derekunk még nem fáj, az éjszakázások virtusból legyűrhetőek, a műveltségünk egyre csiszolódik, és a szakállunk a kockás inghez rezonálva növekszik. Közben megtanulunk főzni, konyítani a borhoz, becsúszhat egy idegen nyelv tökéletesítése is. Ki-ki ledoktorál vagy bedolgozza magát saját cégébe, fúr-farag és szimultán posztolja is egyéni sikerélményeit. Ez mind zsír… csak olyan magányos, még akkor is, ha oldalunkon partnerek jönnek-mennek, vagy épp megmaradnak éveken át mellettünk.
Bevillan?
Feltehetőleg azoknak sejlik fel az önzőzés, akik ezt kívülről eddig is világosan látták: a NŐKnek.
Ezt a cikket is többnyire ők fogják olvasni. Egy elfoglalt FÉRFInak erre sem ideje, sem szüksége nincsen. Hozzáfűzöm: SAJNOS. Pedig sokáig kapálóztam én is, hogy elnyújtsam a felelősségvállalás kezdetét. Úgy gondoltam, hogy az a kezdet majd valaminek a végét jelenti. Az üggyel-bajjal felépített játszóterem határait, az öncélú játszás végét. Be kell majd oda engednem a NŐT, aki elkezd rendet rakni a saját feje szerint, aztán beengedek egy babát is, aki végérvényesen át is rendezi. Támadásként fogtam fel, hogy időt kell majd szánnom másra is magamon kívül. Talán nem is annyira tudatosan, semmint ösztönösen védekeztem. Pusztán önmagamnak lenni olyan mérhetetlenül egyszerű és kényelmes – minek változtatni rajta? Ez adja a szingliség vagy a gyermek nélküli lét összetéveszthetetlen komfortérzetét. Kérdés, hogy csupán erre hivatott-e a FÉRFI és nem pedig a Faterságra.
Nagybetűs élet a játszótéren kívül
Vigyázat, a következő bekezdés durva felszólítás minden olyan 30-as korba igyekvő vagy akörül bíbelődő férfitársamhoz, aki higgadt leleményességgel és büszkén őrzi személyes kis játszóterét. A NAGYBETŰS ÉLET A JÁTSZÓTÉREN KÍVÜL TALÁLHATÓ! Szerencsére van a közvetlen közelében egy kiskapu, amin keresztül közlekedni lehet és kommunikálni a külvilággal. A külvilág (fájdalmas megállapítani, de be kell látnunk) nem csak a tökéletesre csiszolt önmagatokból áll.
Ha együtt akartok focizni és felcseperedni látni a gyermekeiteket, sürgősen kezdjetek el az élet érzelmi oldalán is dolgozni – véső, okostelefon, gázpedál nélkül. Ha nem találtok fogást saját magatokon, menjetek gyerekek közé. Van erre lehetőség iskolákban, alapítványokban, tágabb rokonságban és szűkebb baráti körökben egyaránt. Behunyt szemmel néha többet lát az ember, mint nyitott szemmel a villogásban… Azonban mielőtt önkívületi állapotban felfeküdnék az íróasztalra, és »alien« formájában kikelne a gyomromból egy müllerpéternyi bölcs lény: Legyünk már Fater!!!
Utóirat: Egy jól megépített játszótéren bőven van hely egy családnak is!
Ha tetszett a cikk, kattanj www.fater.hu oldalára, ahol az apaság és gyermeknevelés alternatív kérdéseivel és más »faterságokkal« is találkozhatsz. Várunk szeretettel!