Misit hallatlan, égbekiáltó igazságtalanság érte. Akkora, hogy arról beszélni sem lehet. Vagyis lehet, de nem tud. Marad az ordítás, toporzékolás, háton fetrengés, világgá menés.
Misi tehát hátán egy zsákkal nekivág a világnak. Szülei az ajtóból figyelik, de ő nem néz hátra. Ha hátra nézne, látná az anyukája szája szegletében bujkáló mosolyt és attól még dühösebb lenne.
Először a kerti kapunál torpan meg. Még sosem ment ki egyedül az utcára. Óvatosan kilép és az utcán meglátja a szomszéd kutyáját, Fülest. Pista bácsi megint elfelejtette megkötni. Misi újra megáll és remegve tűri, hogy a kutya megszagolja a kezét.
– Még jó, hogy nem kolbászt reggeliztem – fut át az agyán.
Ahogy a kutya távolodik, Misi egyre bátrabban szedi a lábát. Az utca végén érik a szőlő. Tép egy fürtöt, szemezget, édes, mint a méz. A héját és a magját az útra köpködi.
– Az győz, akinek pont középre megy – mondja félhangosan.
– Jó – válaszolja anya. Misi meglepetten néz fel.
– Beállhatok?
A kisfiú nem válaszol, elfordul. Anya és Misi együtt köpködnek. Először Misié talál be pont középre.
– Sikerült! – nevet.
– Ügyes vagy – válaszolja anya.
Misi az ebédet már otthon eszi meg.
Kép forrása: http://www.newkidscenter.com/Terrible-Twos.html