Néhány érv a bölcsőde mellett
Talán van, aki még emlékszik a bölcsődekezdésünk göröngyös időszakára. Nem volt könnyű még a gondolata sem annak, hogy a fiam bölcsődés lesz, a beszoktatás pedig egy éven át tartott, de itt vagyunk, és most vagyunk, és történetesen már az óvodai nyíltnapokon latolgatjuk, hogy melyik csoportban folytatja a gyermek a szocializációt. A bölcsődére pedig úgy gondolok, mint egy kellemes, puha, meleg fészekre, egy második családra, egy közösségre, ami annyit adott a gyermekemnek és nekem, amit soha nem leszek képes meghálálni. De haladjunk lépésenként.
Leválás
Ezzel kapcsolatosan eleinte erős ellenérzéseim voltak. Miért kell a kétéves gyereknek leválnia az anyjáról? Túl korai még! Így gondoltam és így éreztem. Valahogy olyan véglegesnek és determináltnak tűnt minden és úgy éreztem semmit nem tehetek – a gyereket valósággal kiszaggatja a kezeim közül a valóság. Pedig dehogy. A fiam jó helyen volt. Rájött ő is és én is, hogy más felnőttek társaságában is biztonságban van. Máshol is lehet és szabad jól éreznie magát. Ma már örömmel indul a bölcsődébe, és boldogan meséli el a nap történéseit és jót nevetünk azon, hogy már megint mennyit rosszalkodott. Nemhogy távolabb, de talán még közelebb is kerültünk egymáshoz – már ha ez egyáltalán lehetséges. De mindkettőnk számára fontos lépést jelentett az egymástól való függetlenedés útján.
Táplálkozás
Hát ezért annyira hálás vagyok, hogy szinte szavakba sem tudom önteni. A mai napig csak sajtos-tejfölös tésztát vagy bolognait, esetleg rakott krumplit hajlandó megenni a fiam ITTHON. Hiszitek vagy sem, a bölcsiben befal két tányér főzeléket, sőt, még versenyeznek is, hogy ki eszi meg hamarabb. Szintén ott szokott rá a hús- és az almaevésre is. A bölcsiben tökéletesítette a kanalazás művészetét, itthon már a villát is gyakoroljuk. Nemrég kérte, hogy főzzek brokkoli főzeléket. Nem vagyok egy nagy főzelékfőző – a sűrítési technikákkal gondjaim szoktak adódni – de ez még szerintem is jól sikerült. Boldogan kínáltam vele a fiam, aki belenyalt, és annyit mondott: „Anya, ez nem finom!” Kérdeztem tőle, hogy a bölcsis finomabb? „Igen!” felelte, – és még csak haragudni sem tudtam rá.
Önállóság
Itthon is szoktatjuk az önállóságra – az öltözés és vetkőzés témakörét én ennél egyszerűbbnek képzeltem, de mégis azt látom, hogy a közös munkánk eredményeképp egyre ügyesebb. A cipő, a szandál már megy egyedül felfelé, a nadrág és a zokni pedig lefelé. A pulcsit, pólót sikerül félig lehámozni, de a fejen való átbújtatáshoz még idő kell. Annyira finoman szövődnek össze az itthon és az ott tanult ismeretek, és annyira támogatják egymást, hogy öröm nézni, ahogy nagyon lassan, de egyre talpraesettebbé válik. A bölcsőde mindent megtesz a szobatisztaságért is, amivel mi eddig itthon nagyon csúnyán felsültünk. De már látom, hogy közösen ez is menni fog. Egyedül mos kezet és nagyon sok mindent akar már egyedül csinálni – végre!
Barátok
Sokan mondják, hogy a 2-3 éves gyerekek inkább egymás mellett játszanak, mint egymással, mégis a második bölcsődei év elejére olyan erős kötelék jött létre a négy gyerek között, hogy mindig könnybe lábad a szemem, ha a közös fotóikra pillantok. Ölelések, fülig érő vigyorok, közös rosszalkodás, no meg az egymástól eltanult kópéságok. Állandóan egymásról mesélnek, ha valaki beteg, akkor rögtön jelzik, hogy hiányoznak egymásnak, és nincs gyönyörűbb annál, amikor azt mondja a gyerekem, hogy neki barátai vannak a bölcsődében. Néha testvért is szokott mondani, amitől még jobban elérzékenyülök. Ráadásul nem csak ő, de én is új barátot szereztem.
Ügyesedés
A fiam eleve későn csapott bele a lecsóba – ami a mozgást illeti – de a szorgos bölcsődei fejlesztésnek köszönhetően egyre jobban mozog. Vannak még hiányosságok, de otthoni tornával igyekszünk pótolni amit csak lehet. A beszéd fejlődése is robbanásszerűen következett be 1-2 hónapnyi bölcsőde után. Emlékszem mennyire rettegtem, hogy nem fog beszélni 3 éves korára. Most 3,5 és le sem lehet lőni. Szerencsére.
A bölcsőde számunkra nem opcionális választás volt, hanem inkább elkerülhetetlen „rossz”. Az első év borzasztó volt, nem is kérdés, hogy Zalán nem érett még meg kétévesen arra, hogy bölcsis legyen. Minden áldott reggel sírt, amitől teljesen kikészültem. Részben emiatt is döntöttünk úgy, hogy szüksége van még egy évre ugyanott. Soha nem felejtem el, amikor betöltötte a 3-at, szinte napra pontosan akkor szűnt meg az elválás miatti sírás is. Van, akinek több időre van ehhez szüksége, de ezt a bölcsőde és mi is elfogadtuk. Az biztos, hogy nagyon nagyon jó döntést hoztunk, amihez persze szükség van a remek kisgyermeknevelőkre, a szuper dajkákra, a nagyon jó bölcsődevezetőre, türelmes és szakértő konduktorra, és persze a tehetséges szakács nénikre is.
Nekünk az óvoda már gyerekjáték lesz, és őszintén szólva nem irigylem az anyukákat, akiknek okos, öntudatos és dackorszakos hároméveseket kell már óvodába vinniük egy sokkal nagyobb létszámú csoportba, szigorúbb napirend és nagyobb elvárások közé.
Ha még azon gondolkozol, hogy menjen-e bölcsődébe a gyermeked, remélem sikerült néhány jó érvet felhoznom, amiért érdemes belevágnotok.