Ha már anya vagy, biztosan keresztülmentél a szülővé válás legkeményebb tortúráján: mindenki elmondta, hogy szerinte hogyan kellene csinálnod a dolgokat. Természetesen nincs kettő egybehangzó jótanács, és persze ha nem ezek szerint jársz el, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem menekülsz a további véleményáradattól és a szemöldökfelhúzott nézésektől.
Mindenkinek van egy (vagy száz) gyenge pontja, az enyém a nemalvás volt a kisfiam első életévében. Az alvásmegvonás nem véletlenül kínzási forma a börtönökben, a hetekig, hónapokig tartó szenvedést nehéz ép ésszel túlélni. Nem is a fizikai kimerültség miatt. Hanem mert mindenki úgy érzi, hogy nála van a megoldás kulcsa, és ezt természetesen a tudtodra is adja. Összeszedtem, hogy mi volt az a pár mondat, amivel engem a világból ki lehetett volna kergetni.
- “Aludj, amikor a baba is alszik!”
Tényleg? Komolyan? Hm, hát ez nekem még eszembe sem jutott! De jó, hogy mondod, igazán nagyon köszönöm!
Szerinted mikor máskor tudnék aludni? Amikor éppen az apja kezében visít? Vagy amikor ügyeket kell intéznem? Vagy amikor ebédet kell főznöm? Hidd el, akkor próbálok aludni, amikor ő is alszik. Csakhogy az ő alvásciklusa még csak húsz vagy jobb esetben negyven perces. Amikorra sikerül álomba merülnöm, akkor pont ébred. Újra és újra. Egész éjszaka. És egész nap. Úgyhogy nagyon köszi a tanácsot.
- “Nyúzottnak tűnsz.”
Nem is értem, miért. Hetek óta nem aludtam két egybefüggő órát, és bármennyi csodakrémet használok vagy kollagént iszok, azért a masszív éjszakázás nyomot hagy. Köszönöm, hogy ezt külön ki is emeled, én nem veszem észre minden egyes alkalommal, amikor a tükörbe nézek. A mostani kigyensúlyozott lelkiállapotomban az ilyen őszinte baráti kijelentések nagyon jól esnek.(NEM!)
- “Válaszd le éjszakára, akkor aludni fog!”
Tápszeres babák anyukái, kezeket fel! Közületek ugye soha senki nem küzdött az milliónyi ébredéssel? Ti az első perctől kezdve tizenkét órákat alszotok a babáitokkal, és tökéletesen kipihentek vagytok? Szeretnék hinni a tündérmesékben, de azért ilyen naiv nem vagyok. A leválasztás nem megoldás. Ha az lenne, higgyétek el nekem, nem lenne anyatejes baba a világon…
- “Hát, az enyém nagyon jó alvó volt, csak letettem este a kiságyba, és aludt egész éjszaka. A fogzást észre sem vettem, egyszer csak ott voltak.”
Na, esküszöm, tökön szúrom magam. Ez olyan, mint mondjuk amikor te teljesen depressziós vagy, mert elhagyott a pasid, kirúgtak a munkahelyedről, és eladják a fejed fölül az albérletet. És akkor jövök én, akinek fantasztikusan jól alakul minden, és az arcodba tolom a boldogságom. Ugye, hogy mennyire nem az a megfelelő pillanat? Ugye?!
- “ Én megtanítottam aludni. Csak három éjszakát sírt végig, de én következetes voltam. Azóta nem ébred éjszaka.”
No, barátom, gratulálok a következetességedhez, de hadd ábrándítsalak ki: ébred a baba. Csak mivel cserben hagytad, és nem voltál ott, amikor szüksége volt rád, megtanulta, hogy nem hív. Hiszen úgysem mész. Ez az, amit megtanítottál neki, nem az alvást.
Ha egy ilyen meggyötört, hosszú idő óta nem alvó anyukával találkozol, biztos lehetsz benne, hogy már mindent de mindent megpróbált. Hogy nincs szüksége mindenféle jótanácsra, hiszen tudja ő nagyon jól az összes apró trükköt. Ha mégis csillapíthatatlan vágyat érzel ahhoz, hogy mondj valamit, könyörgöm, ez legyen az:
“Megértelek, nagyon kemény lehet. Sajnálom, hogy ennyire ki vagy merülve, de hidd el, jól csinálod, és nemsoká túl lesztek ezen az időszakon. Segíthetek valamiben? Kiteregessem a vizes ruhát? Vagy szeretnéd, ha elvinném egy kicsit sétálni?”
Ennyi. Ugye, hogy nem is olyan nehéz?