Elég nagy korkülönbség van a gyermekeink között, így nehéz olyan mesét vagy filmet találni, amelyet mindketten élveznek – olyat pedig még nehezebb, amit mind a négyen. Most azonban rátaláltunk egy gyöngyszemre. Hét és negyvenhat év között mindannyian imádtuk, és abszolút többszörnézős! Hogy mi mindent adhat másfél óra?
A történetben egy család hétköznapjába csöppenünk, mindennapos kommunikációjuk, konfliktusaik, közös pontjaik által megismerve őket. Nehéz főszereplőt kiemelni, bár a történet a kamaszkorú lány, Katie köré szövődik, aki rajong a filmkészítésért, amit környezete, különösen édesapja, kevéssé ért meg. A teljes mértékig antitech apuka érzelmi ügyetlenkedései, de hagyományos értékek – és maga az élet – iránti hatalmas lelkesedése, a magas érzelmi intelligenciával megáldott, villámhárító-szerepet betöltő, szükség esetén tigrissé váló anyuka, és dínórajongó kisöcsi ellenállhatatlanul belopja magát a néző szívébe, nagyjából azonnal. A fura tekintetű kutyus pedig kimondottan zabálnivaló, bár higgyétek el, ennél fontosabb szerepe is van a mesében.
A történetben a gépek átveszik az uralmat, és a tech-felkelés komolyan veszélyezteti a társadalmat. Az emberek a „hálózat” csapdájába kerülnek. Az általános tehetetlenség és káosz közepette a mások által furának tartott Mitchell-család veszi kezébe a történéseket.
A különböző kalandok során a családtagok egymás számára idegesítő vonásai mögött sorra felsejlenek egyéni motivációik, így mélyebb empátia ébred bennük, még emberibbé és érthetőbbé válnak egymás számára – ez pedig erőt ad nekik az előttük álló feladatokhoz. Az összefogás, a kooperáció ereje segít nekik továbblendülni a nehézségeken.
A társadalmat veszélyeztető gépuralom ellen saját magukat adva, de abból bizony a legtöbbet kihozva sikerülhet megmenteni mindent, ami fontos – és ez nem csak a világ megmentésére vonatkozik…
A mese fontos kérdéseket feszeget. Egyrészt azzal kapcsolatban, hogy hol a tech-világ terjeszkedésének egészséges határa, a modern technika hátrányainak és értelmes hasznosítási lehetőségeinek egyensúlya? Másrészről rámutat az emberek alapvető igényére: a megértésre, a kapcsolódásra, illetve az egymáshoz való közeledés nehézségeire és lehetőségeire.
De a fő kérdés: mi is a „normális”? Milyen a normális család? Egy címlapmosolyú, egyformán gondolkodó, konfliktusoktól mentes közösség? Egyáltalán nem. Mitchellék tökéletlenségükben, ügyetlenségükben nagyszerűek, erejük egyéniségükben, elfogadásukban és az egyre kifinomultabbá váló összetartásukban rejlik.
És akkor miért ne lehetne ez igaz bármelyikünkre…?
A kalandok folyamatosak, ám ez nem értelmetlen és unalmas lövöldőzős-rombolós jeleneteket jelent, hanem teljesen követhető, logikus fordulatokat, rengeteg jó humorral, jól megválasztott zenei elemekkel. A történet pörgésébe egyensúlyt hoznak az egyszerre humoros és megkapó családi pillanatok, érzelemmorzsák.
A családtagok jellegzetes korosztályi jellemzőit, generációs konfliktusait és közeledési próbálkozásait a mesefilm zseniálisan mutatja be, és mindenkit képes megérinteni a megszámlálhatatlan apró, megindító családi pillanattal és helyzettel, amelyekben minden néző otthon érezheti magát. Könnyű azonosulni a szereplőkkel, így a film hatása alól nehéz kivonni magunkat, de nem is akarjuk – hogy aztán könnyek és eget rengető kacagások közt végül együtt drukkoljunk a jó végkifejletért és a családért.
A képi világ kifejezetten izgalmas, képregényesen variált, sok meglepetéssel. Az alkotásban semmi sincs túlzásban: nem idétlen, nem giccses, nincsenek csúnya szavak, és durva jelenetek sem. Kimondottan szórakoztató és az egészen kicsik kivételével mindenkinek ajánlható.
Mit is mondhatnék, ami egy mondatban összefoglalná a történet lényegét? Nos, ezt mindenki szűrje le magának, miközben a szintén egyedire sikeredett stáblistától sem tud elszakadni. Egy biztos: végeredményben az ember csak elfogadásra és támogatásra vágyik azoktól, akik a legközelebb állnak hozzá, ezzel az erővel a háta mögött pedig bármire képes. Akár a világot is megmentheti egy roncs autóval, egy megacuki kancsal kutyával, néhány merész ötlettel, és egy őrülten normális családdal.