Quantcast
Kezdőlap KedvencekMese Március 4-től a Cigánymesék filmsorozat ingyenesen látható a YouTube-on

Március 4-től a Cigánymesék filmsorozat ingyenesen látható a YouTube-on

Pöttyöslabda
cigánymesék

A Magyar népmesék és a Vízipók-csodapók szériákat jegyző Kecskemétfilm úgy döntött, hogy a 2020-ban elkészült Cigánymesék című 13 részes, egyedi, 3D technikával készített sorozatát ingyenesen hozzáférhetővé teszi youtube csatornáján. Az első epizód március 4-étől lesz látható, majd minden szombaton egy újabb résszel gazdagodik a kínálat.

Horváth Mária rendező számára a képi inspirációt Orsós Teréz naiv festményei adták. A többszörösen díjnyertes széria történeteit Bari Károly és Daróczy Ágnes gyűjtéseiből, Szécsi Magda és Jónás Tamás meséiből Czipott Géza és Böszörményi Gyula írták filmre. A mesélő Nyakó Júlia, zeneszerzője Oláh József, a Parno Graszt együttes vezetője.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült alkotás gyermekek és felnőttek számára egyaránt izgalmasan mutatja be a cigányság kultúrtörténeti és néprajzi hagyományait. Az alkotók célja, hogy e gyönyörű mesék közkinccsé legyenek s ezzel hozzájáruljanak a világ sokszínűségének elfogadásához.

A Kecskeméti Rajzfilmstúdió egyik alapító tagja, Horváth Mária rendező, művészeti vezető indította útjára a 13 részes Cigánymesék sorozat. A mesék az élet teljességéről, hűségről, szerelemről, vándorlásról, a cigányok eredettörténetéről, a humorukról, a család és az anya fontos szerepéről szólnak. Átjárja őket a cigány lélek gazdagsága, miközben bemutatnak egy-egy elfeledett szakmát: a kosárfonást, a teknővájást, a jóslást, a vályogvetést vagy akár a kovácsmesterséget.   A sorozatban láthatóak tündérmesék, eredetmesék, szerelmes, csodás, tanulságos és hétköznapi történetek egyaránt.

„A filmkészítés szolgálat is, segíteni tud abban, hogy jobban megértsük és megismerjük egymást.   Azon fáradozunk, hogy ezek a gyönyörű mesék közkinccsé legyenek, eljutva sok emberhez, gyerekekhez, felnőttekhez, cigányokhoz, nem cigányokhoz.” – nyilatkozta Horváth Mária.

cigánymesékAz egyedi 3D technikával készülő sorozat rendezői Horváth Mária, Szoboszlay Eszter, Balajthy László és Tóth-Pócs Roland. A történeteket Bari Károly és Daróczy Ágnes gyűjtéseiből, Szécsi Magda és Jónás Tamás meséiből Czipott Géza és Böszörményi Gyula írták filmre. A mesélő Nyakó Júlia, a zeneszerző Oláh József, a Parno Graszt vezetője volt, a képi inspirációt Orsós Teréz naiv festményei adták.

A sorozat különböző epizódjai számos díjat nyertek szerte a világon, többek között 2015-ben a Cartoons on the Bay-en Olaszországban, 2016-ban és 2017-ben a Nemzetközi Népismereti Filmszemlén Romániában, 2019-ben a Cinemira Nemzetközi Gyerekfilm Fesztiválon, 2020-ban  a Hét Domb Filmfesztiválon, 2021-ben a 15. Kecskeméti Animációs Filmfesztiválon, 2022-ben pedig Szlovéniában a Zebra Nemzetközi Animációs Filmfesztiválon.

cigánymesékMiközben a közönség díjmentesen nézheti a Cigánymesék első évadát, az alkotók már dolgoznak a második szérián, ami a tervek szerint jövőre készül el.

Az immár 51 éves múltra tekintő Kecskemétfilm olyan rajzfilmeket készített, mint a Magyar népmesék sorozat, melyet a világhálón 170 országból 153 millióan látták. Itt készült a legendás Vízipók-csodapók, melyet 46 ország vásárolt meg, továbbá három Oscar-jelölés és egy César-díj fémjelzi az itt készült nemzetközi produkciókat.

Ez is tetszeni fog