Quantcast
Kezdőlap Aktuális „Ne az ötletbe legyél szerelmes, hanem a problémába!”

„Ne az ötletbe legyél szerelmes, hanem a problémába!”

Pöttyöslabda

A legjobb nyolc csapat jutott döntőbe a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megvalósítható üzleti modellé dolgozzák át ötletüket mentorok segítségével a végső hajrában. A diákok a szakértőkkel karöltve készülnek a júniusi prezentációra, ahol a három nyertes csapat összesen 6 millió forint értékű Samsung eszközzel gyarapíthatja saját és iskolája digitális tárházát.

Kreatív megoldásokkal jelentkeztek a diákok a Samsung és az EdisonKids kihívására az ország szinte minden pontjáról. A döntőben a három fővárosi csapat mellett, Bács-Kiskun, Baranya, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből érkező fiatalok mérkőznek meg egymással. A 12 és 18 év közötti versenyzők újító ötletei rendkívül széles skálán mozognak. A jövő oktatását reformálók a robotikára, a gamifikációra, az értékelés és a pályaválasztás digitalizációjára helyezik a hangsúlyt. A fenntarthatóságért küzdő fiatalok az újrahasználat (upcycling) és az alternatív élelmiszerek kérdését boncolgatják, míg a közösség kategóriában nevezők egy, a speciális nevelési igényű diákok segítését célzó mentorhálózaton, illetve egy önkénteseket toborzó online platformon dolgoznak.

Zsűritagok a diákok bőrébe bújva

„Diákként én biztosan egy egészségügyi szenzorral kapcsolatos pályázattal jelentkeznék, pontosabban egy olyan felhőalapú szolgáltatás elképzelésével, ami segítene jobb életmódbeli döntéseket hozni az egészséges életmódra vágyó pácienseknek – élte bele magát Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató, a kezdeményezés fővédnöke a nevezők helyzetébe. – Azt vetném fel, hogy már rengeteg technológia képes adatot mérni, és ezekhez végre a páciensek is hozzájutnak, de hogy mit kezdenek vele, az az igazi kihívás. Erre keresnék lehetséges megoldásokat.”

A legjobb megoldások megtalálásához elengedhetetlen a jó kérdésfeltevés, az aktuális trendek ismerete, a kritikus gondolkodás, valamint a külvilághoz alkalmazkodás és a rugalmasság. A diákokat a kihívás során az ötletek fejlesztésében online kalauzoló Biás Csongor, a Startup Hungary vezetője, arra figyelmezteti a résztvevőket: ne az ötletbe, hanem a problémába szeressenek bele.

„Nem tudom, hogy pontosan mivel pályáznék ma diákként, de abban szinte biztos vagyok, hogy az eredeti ötlet már a verseny alatt formálódna vagy akár teljesen át is alakulna – gondolkodott el Biás Csongor, hozzátéve, hogy a rengeteg startup nem az eredeti, induló ötletével válik sikeressé. – Az ilyen programok épp arra jók, hogy a résztvevők elsajátítsák annak az eszköztárát, hogy hogyan tudják az innovatív ötletüket valós felhasználói igényekre szabni a piaci visszajelzések alapján.”

Tomaj Zsófi, fenntarthatósági szakértő, körforgásban podcast co-hostja úgy vélekedik, a jó megoldás nem biztos, hogy csak egy problémára nyújt választ. – „Diákként én olyan ötletet keresnék, amely egyben épít közösséget és ad megoldási javaslatot egy konkrét problémára. Egy, a saját korosztályomat érintő kérdéskörre fókuszálnék, beleszőve olyan kérdéseket, mint az inkluzivitás, egymás el- és befogadása vagy a tolerancia.” 

Ötletek ütközete

A nyolc kiválasztott csapat az online kurzusok után április 22-én élőben is találkozott, ahol a döntőbe jutás megünneplése mellett megismerték mentoraikat, valamint a Momentán Társulat segítségével gyakorolhatták a jó előadásmód és a sikeres pitch technikáit. A diákok a döntőig újabb online jövőtervező workshopokon vesznek részt, ahol Biás Csongor és Balogh Petya, befektető segítségével elmélyedhetnek a vállalkozás építés alapjaiban, valamint a design thinking módszertanát követve prototípust hoznak létre és tesztelnek. Az utolsó fordulóban további szakmai segítséget is igénybe vehetnek a csapatok: a Samsung és az EdisonKids által delegált mentorok támogatják őket, velük együtt felkészülnek a június 3-i döntőre és közösen dolgoznak velük az ötleteik megvalósításán.

„A jó ötletek közül a legjobbakat kiválasztani a zsűrinek is kihívást jelent. Nemcsak a jelentkezők száma nő évről-évre, hanem egyre több izgalmas projekttel is találkozunk, amelyek megreformálhatják az oktatási rendszert, növelhetik az elfogadást vagy éppen alternatív megoldásokat nyújtanak az újrahasznosításra – mondta Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – A Samsungnál szaktudással, szolgáltatásokkal, valamint eszközökkel támogatjuk a nagyratörő tervek megvalósítását, hiszen vállalatunknál nap mint nap testközelből tapasztaljuk, ahogy a technológia elősegítheti a világ fejlődését és változását.”

A versenyzők számára még egy hónap áll rendelkezésre, hogy az ötletekből megvalósítható és fenntartható üzleti tervet készítsenek a szakértők segítségével, majd ezt kreatívan, lényegre törően és meggyőzően adják elő a zsűrinek. A prezentációkat négy szempont alapján pontozzák, ezek az eredetiség, a megalapozottság, a megvalósíthatóság és a csapatszellem. A problémafelvetés és a javasolt megoldás újszerűsége mellett a kutatómunka alapossága és a kivitelezés hozhat értékes pontokat a csapatoknak, de a győzelemhez elengedhetetlen, hogy a tagok közötti összhang is meglegyen.

Bővebb információ a Megoldások a holnapért 2023-as programjának fordulóiról a  https://www.samsung.com/hu/solvefortomorrow/ és a www.edisonkids.org weboldalon érhető el.

Ez is tetszeni fog