Minél több az elvárás az anyukákkal szemben, annál több piszkosnak hitt titkot őrizgetnek egészen addig, amíg valaki el nem kezd kipakolni…
Sosem felejtem el azt a baba-mama klubot, ahol egy kismama, Lili a fáradtságnak arra a fokára jutott, ahol már nagyobb erőfeszítés takargatni valamit, mint feltárni a többiek előtt.
– Pocsék anya vagyok – kezdte. – Tegnap megettem a gyerek csoki Mikulását, és mikor kereste, azt mondtam, hogy nem is volt semmiféle csoki.
Mielőtt bárki megszólalhatott volna, Móni könnybe lábadó szemmel megtörte a csendet.
– Hetek óta készülök könnyíteni a lelkemen. Zsolti tízéves, és még nem tud úszni. Az elmúlt öt évben három testvére született, és erről valahogy megfeledkeztünk.
– Az mind semmi! – tromfol Laura, egy molett, mosolygós, rendíthetetlen türelméről híres anyuka – A mi kis Lillácskánknak tegnap esett ki az első foga, és hiába tette a párna alá, semmit nem hozott neki a fogtündér. Tudjátok miért? Mert kiment a fejemből. Reggel úgy sírt, hogy alig bírtam megnyugtatni.
A nők egymás szavába vágva gyóntak, a hangulat kezdett a tetőfokára hágni, az egyik elsírta magát, a másik rángatózott a nevetéstől.
Egyvalaki nem szólalt csak meg. Bogi első gyermekét várta, és a sarokban gubbasztva követte a beszélgetést.
– Reméljük, te majd jobban fogod csinálni – fordult felé egyszer csak Laura. Bogi nem nézett rá, úgy mondta.
– Intézetben nőttem föl. Fogalmam sincs, ki az a fogtündér, sosem jártam úszóiskolába, és a nevelőink rendszeresen megették előlünk az adomány csokikat, de nekem ez fel sem tűnt. Én csak olyan anya szeretnék lenni, aki a gyereke mellett marad, és segít, ha baj van.
Abbamaradt a sírás, a nevetés, a piszkos titkok megtisztultak, és maradt öt nő.
Csöndben.
Kép forrása: momscleanairforce.org