Quantcast
Kezdőlap Aktuális Rachel McAdams nyilvánosan, mellszívóval

Rachel McAdams nyilvánosan, mellszívóval

Kovács Móni

Rachel McAdams a Szerelmünk lapjai óta szerepel a kedvenceim között, de jól lehet már azelőtt is nagyon kedveltem őt. Most újra bebizonyította, hogy van miért. A Girls. Girls. Girls magazin fotózásán járt ugyanis az áprilisban édesanyává avanzsált színésznő, és – mivel még szoptatja gyermekét – kénytelen volt elővenni a mellszívót. A fotós pedig nem teketóriázott: megörökítette a pillanatot.

A meghökkentő és a valóságtól kissé elrugaszkodott kompozíció – Versace ruha, gyémántok, vörös rúzs és mellszívó – és McAdams erőt sugárzó arckifejezése nagyon ütősre sikerült.  Nem csoda, hogy a fotós, Claire Rothstein nem tudta magában tartani, és azonnal megosztotta Instagram oldalán, a következő üzenettel:

„Millió oka van annak, amiért szerettem volna megosztani ezt a képet. Nyilvánvaló, hogy #rachelmcadams hihetetlenül néz ki, és szó szerint egy álmom vált valóra, amiért vele dolgozhattam, de a fotózás 6 hónappal azután történt, hogy megszülte kisfiát, így munka közben előkerült a mellszívó is, mivel még mindig szoptat. Nem teljesen értünk egyet abban, hogy kinek az ötlete volt ez a fotó, de én biztos vagyok abban, hogy az övé, amitől csak még jobban szeretem. A szoptatás a világ legtermészetesebb dolga, elképzelni sem tudom hogy miért és hogyan botránkoztathat vagy ijeszthet ez meg másokat. Nem hiszem, hogy tovább kellene magyarázkodnom, de úgy éreztem meg kell osztanom, mert ha csak egyetlen ember véleménye is megváltozik erről a teljesen normális és csodálatos dologról, már megérte. Mindemellett Versacét és @bulgariofficial gyémántokat visel és ez kib@szott menő.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

A million reasons why I wanted to post this picture. Obviously #rachelmcadams looks incredible and was quite literally the dream to work with but also this shoot was about 6 months post her giving birth to her son, so between shots she was expressing/pumping as still breastfeeding. We had a mutual appreciation disagreement about who’s idea it was to take this picture but I’m still sure it was hers which makes me love her even more. Breastfeeding is the most normal thing in the world and I can’t for the life of me imagine why or how it is ever frowned upon or scared of. I don’t even think it needs explaining but just wanted to put this out there, as if it even changes one person’s perception of something so natural, so normal, so amazing then that’s great. Besides she’s wearing Versace and @bulgariofficial diamonds and is just fucking major. Big shout out to all the girls ?? #rachelmcadams for @girls.girls.girls.magazine .com cover shoot ? @clairerothstein #pleaseshare . . . Side note: I did not look anywhere near as fabulous as this when feeding/pumping. And that’s ok too. . . . Stylist: @alicialombardini ? #girlsgirlsgirlsmag #girlsgirlsgirls #bringingbackthewoman #nogrungejustglamour #independentmagazine #printisnotdead #normalisebreastfeeding #normalizebreastfeeding #breastfeeding #life #women #versace #bulgari

Claire Rothstein Photographer (@clairerothstein) által megosztott bejegyzés,

McAdams 39 évesen szülte meg kisfiát, elmondása szerint nagyon örül neki, hogy az életében végre saját maga helyett valaki más került előtérbe. A képpel kapcsolatban pedig elismerte, hogy nem mindig néz ki ennyire jól, amikor szoptat, vagy éppen fej, de ezzel nincs is semmi probléma.

Szerencsére egyre több híresség áll ki teljes mellszélességgel az anyaság és a szoptatás mellett, így nekünk, átlagembereknek is elfogadhatóbbá válik az ezekkel járó nehézség, kényelmetlenség no és persze öröm és boldogság.

Mi mást is mondhatnánk? Hajrá, Rachel!

Ez is tetszeni fog