Quantcast
Kezdőlap Ti írtátok... Rágós téma

Rágós téma

Czafrangó Ági

Ugye ti is a szátokban érzitek még gyerekkorunk nosztalgikus Donald kacsás és Turbó autós rágóinak ízét? Ja, nem, mert az nem volt nekik, vagy legalábbis fél percnél tovább nem tartott.

Azért csak rágtuk elszántan a kőkemény, se íze-se bűze lapocskákat, és mi voltunk az élet császárai. A matricák, képregények, instant tetkók pedig az elmaradt íz-élményért is kárpótoltak mindenkit. Aztán ott voltak még a szép, színes golyórágók, ezeknek legalább a külső cukorbevonata kölcsönzött némi ízhatást, majd jött a hubbabubba, amiből végre mindenki tudott hatalmas lufikat fújni. De ha a suliban véletlenül rágóba ültünk, vagy csak belenyúltunk valaki megcsócsált maradékába a padban, az már nem tetszett annyira. Ráadásul az iskolában még intő is járhatott annak, akit óra közben rágópukkantáson kaptak, de minimum egy osztályfőnöki óra arról, mi is a gond az intézmény falai között „kérődzéssel”. Később, a diszkóban is az volt a menő, akinek mozgott az állkapcsa, ebből következtetve friss, mentolos lehelet reményével kecsegtetett.

Most pedig itt vagyunk felnőttként, szülőként, és a gyerek a boltban rágógumit kér. „Micsoda?! Mégis mit képzelsz, kisfiam, hogy jut egyáltalán eszedbe, hogy ilyen egészségtelen vackot vetess meg velem?!” – Üdv a ló másik oldalán!

De biztos, hogy olyan káros, és mi a helyzet a száj PH értékével, meg a fogorvosok szövetségének ajánlásával – ez csak reklámszöveg?
Rágódjunk kicsit a témán: tényleg olyan egészségtelen a rágó?

Előnyök

A kedvező hatások közül ki kell emelni, hogy a rágózás tisztítja a fogakat, a fokozott nyáltermelés javítja a szájüreg öntisztulását, csökkentve annak savas kémhatását, ezáltal tényleg segít megelőzni a fogszuvasodást, valamint kellemes leheletet biztosít. Azt azért nem árt hangsúlyozni, főleg a gyerekeinknek, hogy a rendszeres és alapos fogmosást nem helyettesíti, de olykor kiegészítheti.

A xilittartalmú rágók állítólag a középfülgyulladástól is védenek, mivel a xilit csökkenti a baktériumok elszaporodását, így azok kevésbé jutnak el a garatba és a hallójárat irányába.
A folyamatos rágómozgás az agy vérkeringését is növeli, segíti a koncentrációt, emiatt például az amerikai iskolákban nem számít tiltott dolognak, különösen vizsgák alkalmával.

Stresszcsökkentő hatása közismert, bár én, a magam részéről inkább a stressz okát tárnám fel, mintsem tünetileg kezelve, egy csomag rágóval próbáljam a gyerekem szorongását oldani.
Azt viszont ne feledjük, hogy amíg a rágót rágjuk, addig se mást nassolunk!

A rágcsálnivalóktól függés, és az elhízás veszélye kisgyerekek esetében is probléma lehet.

Hátrányok

A káros hatások akkor érvényesülnek, ha valaki tényleg túl sokat: mindennap, órákon át rágózik, de szerintem ebben az esetben már maga a függőség is egy negatív következmény.
A rágózással félrevezetjük a szervezetünket: emésztési folyamatot indukálunk: beindul a bélmozgás, emésztőenzimek termelődnek, de tényleges táplálék nem érkezik a gyomorba. Ez puffadáshoz vezet, és túlzott gyomorsavtermeléshez, ami a gyomor nyálkahártyáját károsítva hosszútávon akár gyomorfekélyt is okozhat.

Sokan a cukormentes rágógumik szorbit-tartalma miatt nem javasolják a rágózást, mivel ennek az édesítőszernek hashajtó hatása van. A másik ilyen rossz megítélésű anyag az aszpartám, ami egyes vizsgálatok szerint veszélyes: rákkeltő, idegrendszert károsító anyagokká bomlik a szervezetben, de a szakemberek cáfolják, hogy ilyen kis mennyiségben káros lenne.
Az állkapcsok meglazulása, és az ezzel járó fájdalom is negatív mellékhatásként jelentkezhet.

Mikor és mit?

A rágózás kérdése sok szempontból megosztó, ám egy dologban a brit tudósok, a magyar gyerekorvosok, és mi, szülők is egyetértünk: 3 éves kor alatt semmiképp nem ajánlott rágót adni a gyerekeknek. Ilyen kis korban ugyanis még túl nagy a félrenyelés kockázata, a kicsik ráadásul mást is a szájukba vehetnek, amit rágóguminak néznek, emellett az „elhasznált” rágót se tudják mindig a megfelelő helyre tenni.

Iskolás korban már bátrabban adhatunk, lehetőleg színezékektől és cukortól mentes, nem mentolos rágót.

Lenyelni vagy kiköpni?

Szerencsére a lenyelt rágógumi gyomorban „alien”-né formálódó, beleket összeragasztó horrorisztikus rémképe csak egy tévhit, gyenge próbálkozás a szülők részéről az elrettentésre, valójában a többi egyéb, emészthetetlen dologgal együtt a rágó is a szokásos úton-módon távozik.

Nem kell tehát azonnal béltükrözésre rohanni a gyerekkel, ha véletlenül lenyelt egy rágót, de azért jobb minél előbb megtanítani neki, hogy dobja a szemetesbe, és még véletlenül se használja kétoldalas ragasztónak semmilyen, arra alkalmasnak ítélt felületen.

Összegezve levonhatjuk a következtetést: ebben is a mértéktartás a kulcs, a ritkán és rövid ideig folytatott rágózásnak nincs egészségkárosító hatása, de mindenképp 3 évesnél idősebb, lehetőleg már iskoláskorú gyermekünknek engedjük csak meg, és válasszunk cukormentes terméket.

Továbbá ismertessük meg gyerekeinkkel a kulturált rágózás szabályait és illemtanát: sport, futkározás közben a félrenyelés veszélyeire hívjuk fel a figyelmet, közösségben, iskolában, vagy a tömegközlekedési eszközökön pedig legyenek tekintettel arra, hogy másokat zavarhat a túl hangos, vagy látványos csámcsogás.

A rágó diszkrét eltávolítását, papírba csomagolását, és szemetesbe dobását is remélhetőleg minden gyerek (és felnőtt) megtanulja előbb-utóbb.

Ez is tetszeni fog