Szia, újdonsült anyukatárs!
Igen, hozzád szólok. Talán azt hitted megfeledkezett rólad a világ, de nyugi! Mi látunk téged. Tudjuk a nevedet is, és nem csak „anyukának” szólítunk, mint mindenki más a váróban, a villamoson, vagy az utcán.
Mikor váltál édesanyává? Ma? Tegnap? Két hete? Fél éve? Vagy három? Teljesen mindegy.
Néha úgy érzed láthatatlan vagy. Akkor sírsz és sóhajtasz, amikor a család már elaludt, és senki nem hallja. Vagy éppen némán ordítasz, mert úgy érzed, nem bírod tovább.
Mi halljuk a kiáltásaidat. Mi is jártunk ott, ahol te. Talán ezer éve, talán nem is olyan rég, talán éppen teli torokból üvöltünk a párnánkba. Tudjuk milyen, amikor minden éjszaka egy végtelen masszának tűnik, mert nem megy le a pici baba magas láza. Emlékszünk rá, amikor azon izgultunk, hogy vajon miért sír a gyermekünk órákon át. Attól is féltünk, hogy felhívjuk a védőnőt, nehogy ledorongoljon bennünket, amiért ilyen oktalanok vagyunk. Ezért inkább a neten kerestünk információt, kismamás csoportokban kérdezősködtünk mi is, hátha valaki tud segíteni. Aztán végül mi is felemeltük a telefont este 10-kor is, ha kellett, és hívtuk az ügyeletet: a narancssárga kaki vajon mennyire normális egy ekkora babánál?
Nekünk is sokan elmondták a véleményüket – kérve és kéretlenül is. Így mi nem fogunk téged traktálni, csak ha kérdezel. Elfogadjuk, ha valamiről másként vélekedsz, és igyekszünk jóbarátok lenni a szükségben.
Mi is sokat tűnődtünk éjjel éberen azon, hogy vajon elég jó anyák vagyunk-e? Vajon nekünk való-e az anyaság? Vajon nem kellene inkább visszafordítani az egészet?
De ne add fel!
Hidd el, a sírások nemsokára fogyatkozni fognak. Az első mosoly elfeledteti veled az első ijedtséget. Aztán azon kapod magad, hogy már nem kérdezel a csoportokban, hanem inkább te válaszolsz a friss édesanyáknak. Már te is mosolyogva gondolsz vissza minden bizonytalanságodra.
Az első pépek vagy falatok fölött érzett aggodalom hamarosan köddé válik majd. Más kerül előtérbe: nehogy leessen, nehogy elessen, nehogy ráboruljon…
Aztán jönnek az első szavak: a gyöngy fogak, amelyek annyi éjszakán át gyötörtek mindkettőtöket, egyszerre folyamatosan villogni kezdenek: megannyi csodálatos gyerekmosoly költözik a házba. Vicces szavak, hosszú játékok, kacagás és rengeteg rosszalkodás váltja fel az állandó kúszás-mászást, érthetetlen gagyarászást. Egyre jobban értitek egymást, egyre jobban belejössz majd!
De soha nem pihensz meg. Kezdődnek majd az óvodai kalandok, a kisiskolás viszontagságok, a kamasz szerelmek, a felnőtt élet gyötrelmei. Szinte észre sem veszed mennyi minden történik veletek ilyen rövid idő alatt!
De ne feledd: mi látunk téged! Tudjuk a neved. És – bár olykor álruhában, gyerek nélkül járunk – veled vagyunk egy félszeg mosolyban, egy segítő kéz formájában, amely a babakocsidért nyúl, vagy egy fiatal nő személyében, aki átadja nektek a helyet.
Most már te is anyává váltál. Üdv a klubban, anyatárs!