Tisztelt Olvasók!
Kérem, álljatok fel!
Ismertetném az egyedülálló anyák ellen felhozott leggyakoribb vádpontokat!
A gyerektartást magára költi.
Meg műkörmökre.
Hát …
Nem. A gyerektartás soha nem tud annyi lenni, hogy ne menjen el teljesen a gyerekre. (De ha mégis, feltétlen szólj, javítom a nézeteimet!) És igen, ebbe beleszámoltam az anyai részt is. A gyerek ugyanis nemcsak eszik, vagy új ceruzát kér az iskolába, hanem játszik, megbetegszik, kinövi a ruháit – és lakik valahol, ahol melegben van.
Jó, tudom, nem kell annyi játék.
És az apának akkor igen?
Neki kell a legújabb mobiltelefon?
Az új alufelni a kocsira?
Még egy videójáték magányos estékre?
Nem foglalkozik a gyerekkel, állandóan lepasszolja az apjának.
Ide tudod, sok mindent fel tudnék sorolni. Írhatnám ide, hogy könnyen elképzelhető, hogy sokat dolgozik. Azt is, hogy talán fáradt. Vagy azt is, hogy talán lelkileg most abban a helyzetben van, hogy nehéz neki. Persze tudom, hogy sok ex valójában állandóan bulizni jár, és ezért van a gyerek az apjánál. Mielőtt elkezdeném őket ismeretlenül is védeni, inkább ezt kérdem: NA ÉS?
Mi az, hogy lepasszolni egy gyereket?
Az apja nem a szülője?
Az apja nem örül neki, ha nem hétvégi apuka, hanem egy kicsit több is jut neki?
Hogy lehet egy gyereket lepasszolni egyáltalán – a saját apjának?
És az apja – ő mennyit „bulizik”? Vagy neki lehet, mert ő szabad ember?
A gyereket az apja ellen neveli.
Azért hidd el, ez nem olyan könnyű. A gyerekek ösztönösen vágynak az elvesztett képre – az én írásomban most az apáéra. És nem szűnik meg a szeretet bennük, pláne nem bemondásra. Ha az apa kiveszi a részét a gyereknevelésben a válás után is, kérlek, fogadjuk el azt, hogy nem az anya munkája van abban, ha az apukás hétvégéken a gyerek „kezelhetetlen”, „szemtelen”, „tiszteletlen”, vagy épp „nem akar jönni”.
Egészen halkan azt is javasolnám, hogy próbáljuk meg felderíteni az ő kis érzéseit a válással kapcsolatban.
És még halkabban üzenném az elvált apukáknak: ha úgy viselkedsz az anyával, mint egy tuskó, nagyon nehéz ám téged megvédeni.
Bosszúból nem „adja oda” a gyereket.
Nem élek azért burokban, biztosan megtörténik ilyen is. De abban egészen biztos vagyok, hogy kevesebbszer van ez így, mint gondolod. Nem érzem bosszúnak, ha az anya nem ugrik és alkalmazkodik az apa mindenféle módosítási tervére. Egy idő után a legrugalmasabb anya is meghúzza a határokat a sok „most kések”, ˇmajd csak holnap megyek érte”, ”cseréljünk hétvégét” „nem tudom elvinni a matekversenyre, mert más programunk van” után. Azt sem érzem bosszúnak, ha az anya minden jogi lehetőséget kimerít ahhoz, hogy a gyerek minél kevesebb időt töltsön egy bántalmazó apával. (Nem, nem érv, hogy a gyereket nem bántja. És az sem, hogy ritka a bántalmazó apa. Bár ritka lenne …!)
Tisztelt Bír(ál)ó!
Te hány vádpontban hoztál már ítéletet – hallomásra alapozott bizonyítékok alapján – a másik fél meghallgatása nélkül?