Quantcast
Kezdőlap EgészségFejlesztés, nevelés, pszichológia Versenyistálló – már óvodás korban elkezdődik

Versenyistálló – már óvodás korban elkezdődik

Kovács Móni

„Tánciskolát keresek 3 éves kislányomnak.” „Angol foglalkozásra vinném 4 éves kisfiamat, tudtok ajánlani valamit a környéken?”  „Fociedzést keresek 4 éves kortól.” Nincs nap, hogy ne látnék ehhez hasonló kérdéseket a lakóhelyünk Facebook csoportjában. A mi óvodánkban is kirakták: játékos angol foglalkozás próbaórát tartanak a tornateremben. Megkérdeztem a férjemet: „Ugye mi NEM akarjuk vinni a fiunkat?” „Még nem” – válaszolta. Nem letten nyugodt.

Kiből lesz a topmenedzser, és tényleg akarjuk-e, hogy a mi gyerekünk az legyen?

Vekerdyt idéztem már egyszer, nem vagyok rest újra megtenni: „A szülők beveszik a süket dumát arról, hogy teljesítményelvű világban élünk, ha jót akarsz a gyerekednek, „topmenedzserképzést már az óvodában is!” Jönnek a béték, a káefték az oviba, kikapkodják a kicsiket a szabad játékból és elviszik „képezni”; lovagolni, úszni, angolórára… ami teljesen abnormális. A zseniális topmenedzser nem abból lesz, aki már az óvodában topmenedzserképzést kapott. Hanem abból, aki teljes értékű óvodás lehetett, sok mozgással, szabad játékkal, mindennapos mesehallgatással.” (D.Tóth Kriszta teljes interjúját ITT olvashatod.)

Jómagam nem vagyok topmenedzser, de akár lehetnék is. Minden adottságom megvolt és meg is van hozzá, de hiányzik belőlem a belső hajtóerő, mert fiatal felnőttként ambícióm és önbizalmam nem volt, most pedig kedvem nincs már ehhez az őrült hajszához csatlakozni. Gyerekként volt jó oldala a szegénységünknek: példának okáért az, hogy nem jártunk különórára. Hovatovább azt sem tudom létezett-e különóra amikor mi óvodások voltunk. Később a suliban voltak szakkörök és énekkar, ez egészen biztos, de ezeket mind magamnak választottam. Kitűnő tanuló voltam általános iskolában, majd a gimnáziumban is 4,7 fölött volt az átlagom négy éven át. Kitűnő érettségit szereztem és tovább is tanultam. Egyetlen különóra nélkül.

Nyilván ez az egy példa nem támasztja alá az óvoda utáni foglalkozások létjogosultságát, viszont egyértelműen látom a saját gyermekemen (és az összes többi csoporttársán is!), hogy mi az, amit ők akarnak óvoda után. Nem is fogjátok kitalálni mi az:

A családdal lenni és mozogni amennyit csak lehet – a szabad levegőn!

Nem túl nagy ördöngösség, de látom, hogy a gyerekek szomjazzák a rohangálást, a szülővel való közös, biztonságos közegben történő játékot, testmozgást, a közös élményeket – legyen akár csúszda, hinta, kirándulás vagy foci a szóban forgó tevékenység. Volt róla szó, hogy kipróbáljuk a judo edzést – de hamar kiderült, hogy erre még éretlen egy majdnem 4-éves. A miénk legalábbis. Péntekre már így is látom rajta, hogy teljesen lemerül az „anyatankja”, amit hétvégén bizony újra kell töltenem.

Az apjával annyira kevés időt tölt a szeptembertől decemberig tartó időszakban, hogy inkább közel sem engedi magához, mert aztán újra fájna az elválás és eltávolodás.

Előny vagy hátrány?

Kanyarodjunk vissza az ovis angolhoz. A férjem meg van róla győződve, hogy fontos és jó dolog, ha már az óvodában elkezdik a gyerekek a játékos angoltanulást. Én úgy gondolom, hogy ha óvodai keretek között történik ez a fajta tanulás, akkor oké, de ezért különórára járatni a gyereket, és hetente 2x még ennél is később menni érte, szó szerint kicseszés lenne.

Otthon is tudunk angol nyelvű dalokat énekelni. Otthon is tudunk angol nyelvű mesekönyveket olvasni. Otthon is tudunk angol nyelvű mesét nézni, vagy kisgyerekeknek szóló angol nyelvkönyvet lapozgatni. Így két legyet ütünk egy csapásra: minőségi időt töltünk együtt a gyerekünkkel és a célunkat is elérjük: történetesen nyelvet tanulunk.

Ugyanezt gondolom az óvodai sportokról is. Valamilyen szinten előny, hogy elkezdik a szabályok betartását megtanulni, de mi az, amit például néptánc órán megtanulnak az oviban és én itthon ne tudnám megtanítani egy youtube-videó alapján? Talán nem fog fellépni egy új épület átadásánál, vagy valamilyen ünnepségen, de olyan nagy baj ez? Nekem biztos nem, és emlékeim szerint egy óvodáskorú gyereknek sem.

A gyereked nem te vagy!

Mindig is szerettél volna ritmikus sportgimnasztikára járni? Sajnálod, amiért a szüleid nem kezdtek el németül taníttatni már kétéves korodban (mert később pont ez a nyelv hiányzott az áhított munka megszerzéséhez)? Korán megtanultál sakkozni, úgy érzed vihetted volna többre is, de a szüleid nem foglalkoztak a tehetségeddel? Vannak sajnálatos dolgok, amik megtörténtek velünk, és a szüleink hibáztak. Nem vittek minket ide vagy oda, nem vették észre, hogy miben vagyunk tehetségesek. Te ne kövesd el ezt a hibát! De ne is próbáld a gyerekedet benyomni RSG-edzésre, sakk tanfolyamra vagy németórára csak azért, mert NEKED erre lett volna szükséged. Figyeld őt, és az ő szükségleteit! Fedezd fel, hogy mi az, amiben jó, mi az, amiben fejlesztésre van szüksége, és annak megfelelően tapogatózzatok különórák tekintetében. De talán még ne az óvodás évek alatt.

De mi van, ha ő akarja?

Ha a gyerek menni akarna, 100%-ig mellette állnék, és vinném olyan edzésre vagy foglalkozásra, amilyenre csak menni szeretne. De egyelőre leginkább csak a játszótérre, a barátaira és a családja társaságára vágyik – de arra nagyon!

Te viszed különórára a gyerekedet? Ha igen, mire? Ő akarta? Ha nem, akkor miért nem? Nem fér bele az időtökbe, sokba kerül, vagy nincs rá lehetőség? Ne fogjátok vissza magatokat! 🙂

Ez is tetszeni fog