Quantcast
Kezdőlap Aktuális 10 ember, akit utálni fogsz szülés után

10 ember, akit utálni fogsz szülés után

pottyos

Amint megérkezik a baba a lakásodba, megváltozik az életviteled. Íme, az a tíz viselkedés, ami korábban fel sem tűnt, most pedig zavar.

1. A segítők, akik nem segítenek

Van az a rengeteg ember, aki a terhességed alatt ígérgette, hogy majd segít, és kérj bármit, amint a baba megérkezik. Hát, igen, itt is vannak, de nem csinálnak mást, mint hogy “jaj édes kis cuki baba vagy te”, amíg te összepakolhatsz, elmosogathatsz, és csinálhatod mindazokat a dolgokat, amikre azt gondoltad, hogy a felajánlott segítség vonatkozik.

Vagyis, átvállalják tőled a gyereket, amíg az mosolygós és épp jó kedve van. Majd ha sír, már visszaadják.

2. A látogatók, akik azt hiszik, vakációra jöttek

Ők az első csoport gonosz mostohatestvérei. Ők azok, akik messzebb laknak, de most ideutaztak, és nálad szállnak meg, hogy segítsenek. Közben elvárják, hogy etesd őket, mikor magadnak is alig van időd összerakni néhány falatot, és furcsán néznek rá, ha megkéred őket, hogy indítsák be a mosást?

És mikor felejtik el mindig, hogy most nem szabad nagy hanggal, kiabálva megérkezni a szobába, ahol tartózkodsz? Mindig pontosan akkor, amikor a gyerek épp elaludt.

3. Barátok, akik késnek

“Átugrunk délben és viszünk ebédet” – ígérik meg, te pedig nagyon örülsz. Épp nincs otthon semmi ennivaló, és nagyon jó lenne valami finomat enni. A baba 11-kor elalszik, de te már nem dőlsz le, hiszen mindjárt itt lesznek a barátok. Dél után egy perccel már minden másodpercre ólomsúllyal csukódnak le a szemeid, a barátok nem érnek oda, 1-kor már Hulkká változol: “elloptátok az alvásom és hol vannak már a francos szendvicseim?!”.

4. A barát, aki sütit hoz

Őt először nem fogod utálni. A szoptatás miatt úgyis éhesebb vagy, és néhány plusz kalória jól fog jönni, úgyis többet égetsz. Aztán éjjel 3-kor, miután öt órát aludtál az utóbbi két napban összesen, és épp az üvöltő gyereket ringatva eszed meg a dobozból a süti teljes maradékát, na akkor. A megbánás szinte azonnal beüt, nem fogsz beleférni a ruháidba.

Mégis milyen ember visz ilyen kísértésbe?

5. Az orvoslási weboldalak kitalálóját

Eleinte praktikusnak tűnt, igaz? Aztán amikor hazaérsz a babával, és ő furcsa dolgokat csinál, mert minden furcsa neked, amit egy baba csinál, miközben a te tested is olyan tüneteket produkál, amelyeket korábban nem, és mindezek alapján mind a babánál, mind saját magadnál súlyos betegségek egész sorát diagnosztizálod, na, akkor már nem tűnik az egész oldal olyan jó ötletnek.

Miközben nagy valószínűséggel sem neked, sem a babának nincs semmi bajotok, csak az orvoslást nem lehet egy weboldalon leírt tünetek segítségével gyakorolni.

6. A náthás emberek, akik nincsenek tekintettel

Megjelennek az ajtóban, máris tüsszögnek. “Múlt héten beteg voltam, de már nem fertőz” – mondják. “Csak allergia” – teszik hozzá, ha még trükkösebbek. Mielőtt megkérhetnéd őket, hogy mossák meg a kezüket alaposan szappannal, már fel is kapták a gyereket. Azt a kiszolgáltatott, ártatlan gyereket. Ha tüsszent még egyet, szinte látod a bacikat, ahogy a kezén landolnak, mint a CSI-ban a felvételeken.

7. Az anyuka, aki azt hiszi, mindent rosszul csinálsz

Bárki lehet, a testvéred, a barátnőd, a szomszéd.. Neki is van gyereke, és csinálta a dolgokat egy féle képpen. Azon az egy módon, ami helyes. Minden más helytelen. Ha tehát te valamit másképp csinálsz, az helytelen.

8. A férj, aki mélyen alszik

Az első hetekben te mindenre felébredsz, ha a gyerek kicsit másként veszi a levegőt, már felriadsz. A férjed eközben békésen alszik. A gyerek üvölt, egész éjszaka üvölt, és a kedves apuka még mindig mélyen alszik.
Persze, lehet, hogy amúgy se tudna tenni semmit, mert mondjuk a gyerek éhes, és te szoptatsz, de akkor is bosszantó, hogy mélyen tud aludni minden sírás mellett.

9. A terhes önmagad, aki nem végzett elég Kegels gyakorlatot

Eljártál a terhestornára, ahol a szülés előtt már a Kegel gyakorlatokon volt a fókusz. Te elégedett vagy magaddal, hiszen eljártál heti kétszer, otthon nem jutott eszedbe csinálni, de biztos minden rendben lesz. Aztán szülés után összepisiled magad egyszer, aztán még egyszer.. és rájössz, hogy nincs minden rendben.

10. A futár és a postás

Pláne, ha az ünnepek előtt szülsz! Még ha nem is a gyerek ébred fel minden alkalommal a csengetésre, de az tuti, hogy a postás és a futár mindig a legrosszabbkor nyomják meg! Végre leülhettél a wc-re? Csengetnek! Állsz a zuhany alatt, már két perce, és varázslatos módon a baba még nem kezdett el sírni? Csengetnek! Épp most kezdted el szoptatni a gyereket? Csengetnek!

Forrás: Scarymommy

Ez is tetszeni fog