„Anya, ide tudod adni a játékom?” „Bekötöd a cipőm?” „Szomjas vagyok. Kérek vizet”. Ezeket biztos sokat hallod szülőként.
Mint figyelmes és törődő szülő, hajlamos vagy sok mindent megcsinálni a gyermekednek – észre sem veszed, hogy már igazából meg tudná csinálni magának, de megszokásból téged kér meg. Szakértők azonban azt javasolják, hogy már kicsi korban kezdd bátorítani az önállóságra a gyereked.
A híres Montessori módszer megalkotója, Maria Montessori mondja: soha ne segíts a gyerekednek olyan dologban, amiről úgy érzi, ő is meg tudja csinálni. A függetlenség a gyermeki fejlődés egy fontos állomása, ezt nem szabad elfelejteni.
Már csak azért is, mert ahogy halad a felnőtt kor felé, egyre nehezebb feladatokkal áll majd szemben. Ezeket könnyebben tudja megugrani, ha nem olyan nagy a váltás, ha folyamatosan halad az egyre önállóbb, egyre függetlenebb helyzet-kezelések felé.
Mit tehetsz azért, hogy bátorítsd gyermeked függetlenségét?
1. Úgy alakítsd a teret, hogy elérje, amire szüksége van
Hárítsd el az olyan egyszerű akadályokat, mint hogy azért nem tudja elpakolni a ruháját, mert nem éri fel azt a polcot, ahová való. Legyenek számára kézmagasságban a műanyagpoharak, amibe tölthet egy pohár vizet – természetesen mindezt úgy, hogy szem előtt tartod a biztonságot. Tehát olyat ne érjen el, amit nem biztonságos egyedül használnia.
2. Ossz feladatokat
Legyenek saját feladatai, amit mindig meg kell csinálnia, például evés után neki kell a tányérokat a mosogatóba tenni. Ezek olyan feladatok legyenek, amiket a felnőttek is megtennének egyébként, tehát érezze, hogy valóban segít. Egyszerű feladatokat adj, a lényeg, hogy felelős legyen valamiért.
3. Dicsérd meg az erőfeszítéseit
Ha megcsinált valamilyen feladatot, mindig dicsérd meg! Ezáltal szívesebben is csinálja majd, és még többet szeretne válallni.
4. Engedd „készülődni”
Fontos, hogy már egészen kicsi korától legyen egyre nagyobb önállósága fürdésben, öltözködésben. Még ha sokkal lassabban is tudtok elindulni, mert ezer év, mire felveszi a cipőjét, akkor is hadd csinálja egyedül, ha van hozzá kedve.
5. Mutass meg neki mindent
Minden dolgot, amit szeretnél, hogy önállóan meg tudjon csinálni, mutass meg neki először. Magyarázd el lépésről lépésre, és hangsúlyozd ki, hogy melyik miért fontos.
Ne add fel! Nem mindig egyszerű önállóságra nevelni a gyermeked, de gondolj erre: nem attól lesz a gyerek sikeres, amit megcsinálsz helyette, hanem amit megtanítasz neki!
Forrás: smartparenting.com