Brit tudósok már régen rájöttek arra, hogy a szülők és gyerekeik leggyakrabban a gyerekszobában uralkodó rendetlenség miatt vitáznak. Szerintem ezek a brit tudósok nagyon tudnak valamit, a lányommal hetek óta emiatt dúl a háború.
A szobájában ugyanis állandósult az őskáosz. Amit én nem bírok elviselni, pedig esküszöm, nem vagyok rendmániás. Őszintén, inkább az ellenkezője, de azért van, ami nekem is sok. Mivel a gyors hadjárat másnak sem jött be a világtörténelemben, ráadásul halálos áldozatok nélkül szerettem volna megoldani a helyzetet, rájöttem, hogy tudatos szülőként tudatos – és hosszú távú – megoldásra van szükség. Így én mint tudatos szülők iskolapéldája ebben a történetben alapos tervezéssel álltam neki a probléma elhárításának.
- lépés: Keresd meg a baj forrását!
Mivel azt a nézetet visszautasítom, hogy mi egy rendetlen család lennénk, mélyebbre kellett ásnom. Visszagondolva a gyerekkoromra, szerintem én a tesómmal azért éltem állandó rendetlenségben, mert túl sok holmink volt. Tehát a teendő teljesen egyértelmű!
- lépés: Hárítsd el az azonnali veszélyt!
Lomtalanítás! Akármikor is lomtalanítottunk utoljára a gyerek szobájában, kétségtelen nagyon régen lehetett, mert tele van játékkal. Könyvekkel. Plüssállatokkal. Ruhákkal. Kincsekkel. Csecsebecsékkel. És egyéb haszontalan, kategória nélküli tárgyakkal. Nyilvánvalóan ő sem tudja már, mi mire való, sőt, megkockáztatom, fogalma nincsen, milyen tárgyakat rejt a barlangja mélye.
Sajnos… volt fogalma. Az összes kicsi legodarabot be tudta azonosítani, minden plüssnél emlékezett arra, akitől kapta – ezek innentől védett státuszba kerültek –, minden társasnál esküdözött, hogy azzal még játszik, minden könyvet még olvas, dehát a kincseket ő csinálta, a csecsebecsék kellenek, a kinőtt ruhadarabjai meg nembaj, a kedvencei. Két napig kimerülésig érveltünk minden darab játék, könyv, és ruha ellen és mellett, én pedig rájöttem, hogy a tudatos szülők tudják, mikor kell feladni, és a ”tovább” – fázisba lépni.
- lépés: Hozz létre pontos tervet!
Nincs mese, ha a cuccok számszerileg maradnak, több szekrényre lesz szükség. Így szerencsére egy nyugisabb szakaszba érkeztünk, mert két nap vita annyi energiát ki tud szívni az emberből, hogy azt el sem tudod képzelni. Két duplaeszpresszó között a Pinterestet hívtam segítségül, és erőtlenül lelkesen nézegettem az ötleteket, hogyan is lehet praktikusan berendezni egy élhető gyerekszobát. Az első húsz kép után tudtam, hogy vagy én élek más bolygón, vagy mindenki más – ennyi letisztult dizájngyerekszoba egy oldalon azért komoly depresszióba tudja dönteni az embert. Átmentem inkább egy Facebook lakberendezési csoportba; hát ott rögtön kiderült, hogy a rendes gyerekek ezek szerint nem unikornisok, hanem tényleg léteznek. Paradicsomi állapotok pasztellszínekben minden képen; patikarend, ahogy anyám mondaná. Avagy ahogy én képzelem az igazi gyerekszobát. Nem maradt más hátra, mint a terv megvalósítása!
- lépés: Lépj akcióba!
Irány a bútorbolt! Végre nemcsak teamécsesért megyünk, hanem igazán lehet bútorokat is válogatni – minden gyerek álma egy ilyen nap. Mi is csak úgy tízszer vesztünk össze, mert a lányom nem bírt magával. És még tízszer a bútorok színén. A méretén viszont csak kétszer, bár szerintem addigra mindketten csak halálosan elfáradtunk.
A lapra szerelt bútorok előnye, hogy könnyen beférnek az autóba. A hátránya nyilván az, hogy nekem kellett összeszerelni. A következő két hétben tehát nemcsak a szétdobált játékokat nézegettem a gyerekszoba közepén, de félig-meddig összeállított bútorokat, kartonokat és random csavarokat is.
- lépés: Ne tántorítsanak el a nehézségek!
14 napig tartott a kőkemény harc, amit a használati útmutatók, hiányzó csavarok és fordítva nézett képek ellen folytattam. De az erős elhatározásomnak köszönhetően negyedszer is volt erőm újrakezdeni minden egyes bútort, aminek nekiálltam, és meg is lett az eredménye. Két polc ferdén állt – de állt -, három helyen megkarcoltam az új komódot, a gyereknek pedig bővítettem a szókincsét káromkodás témakörben.
- lépés: Élvezd a munkád gyümölcsét!
Eszméletlenül boldogok voltunk mindketten, amikor az utolsó játéktárolót is a helyére toltuk. A lányom arca ragyogott az örömtől az új szobája közepén, és rögtön belevetette magát a felhőtlen játékba. Én megkönnyebbülten állapítottam meg, hogy ezt a feladatot is megoldottuk, ráadásul közösen, és ezennel sikeresnek nyilvánítottam a hadjáratot. Hepiend!
- lépés: Vond le a következtetéseket!
Képzelheted, ezek után mennyire meghökkentem, mikor két nap múlva megint a gyerekszobában volt dolgom. Mint tatárjárás után, ahogy a nagymamám mondta volna kényszeredett mosollyal az arcán. A ruhásszekrény kibelezve, a plüssjátékoknak egy bungi építve a vadiúj ágytakarókból és díszpárnákból a szoba közepén, a csecsebecsék és kincsek feldúlva, a könyvekről meg nem is beszélve, azok egyszerűen leájultak a polcról. A kezdeti hirtelen fellépő légszomj után üvöltve kérdeztem a lányomat : HOGY NÉZ KI A SZOBÁD MEGINT??!!
A lányom pedig kidugta a buksiját az építészeti remekműnek is beillő bungijából, és annyit mondott bocsánatkérőn mosolyogva: Pont úgy néz ki, mint egy IGAZI gyerekszoba!