Milyen más kérdés hangozhatna el, mikor épp a harmadik babánkat várjuk?
Hiszen már túlvagyunk a fontos mérföldköveken, és a szokásos kedves (vagy kevésbé) érdeklődéseken:
- És, van már barátod/barátnőd? Mennyire komoly?
- Megkérte már a kezed?/Megkérted már? („Ennyi idő után azért már illene!”)
- Mikor lesz az esküvő? („Mert ugye lesz esküvő?!”)
- Mikorra tervezitek a babát? („Nem kellene olyan sokáig várni!”)
- És mikor jön a kistestvér? („Ezzel se kellene sokáig várni!”)
- Azért még vállalhatnátok egy harmadikat! („Hátha kislány/kisfiú lesz!”)
- És? Negyediket is terveztek? („Majd a negyedik biztos lány/fiú lesz!”)
Ennek tényleg sosincs vége?!
A mostani kérdés két okból is felvetődik esetünkben, az egyik a nagy korkülönbség: a fiúk ugyanis már 8 és fél, 6 és fél évesek lesznek, mire megszületik a kistestvérük. Mivel ők nagyon jól megvannak így, hogy 2 év van köztük, adja magát a helyzet, hogy a kicsinek is jó lenne megadni a korban hozzáillő játszópartnert. Más kérdés, hogy az első 2 év 2 gyerekkel a szülői idegrendszer igénybevételét tekintve 10-zel is felért – később persze meghálálta magát. Igen, a kis korkülönbség előnye, hogy a gyerekek hamar „összenőnek”, így már elég korán lehet olyan programokat csinálni, ami mindkettő igényeinek megfelel, vegyes csoport esetén együtt járhatnak óvodába, stb. Viszont a testvérféltékenység is jobban felüti a fejét az „egyik pici, másik kicsi” – felállásnál, és a civakodások is mindennaposak. Az anyának nehezebb, mikor egyszerre két gyereket kell még pelenkázni, cipelgetni, arról nem is beszélve, hogy a duplázódó szülési szabadság miatt évekre kiesik a munka világából, aminek van, aki örül, van, akit viszont megvisel (akár anyagi szempontból, akár lelkileg). Szóval a kis korkülönbségnek is megvannak a maga hátrányai. Ahogy a nagy korkülönbség előnyei is!
A fiaim már nagyon várják a testvérüket, és már most rendkívül előzékenyek a várandós anyukájukkal: a nagyobbik meghagyja nekem az utolsó finom falatokat, a kicsi pedig végre nem hagyja ott a földre ledobált ruháit – „Anya, felvettem, hogy ne neked kelljen hajolgatnod!”.
A jövőre vonatkozóan is elhangzott már sok olyan ígéret, hogy „Majd ha a baba sír éjszaka, én felkelek hozzá, és megnyugtatom, simogatom!” – ami persze nem hiszem, hogy így is lesz, sőt, remélem, hogy nem ébrednek majd fel a babasírásra, vagyis inkább azt, hogy nem is fog sírni éjszaka!
Mindenesetre ebből is látszik, hogy a nagytesókban már előjön a gondoskodó hajlam, és nem az a klasszikus testvérféltékenység.
Ami még előny, a szülői oldalon, hogy megint kicsit olyan lesz, mint egy babával, hiszen a nagyok már elég önállóak, napközben iskolában, óvodában vannak, így tudok a kicsire fókuszálni. Esténként, vagy amíg délután alszik, a nagyokra hárulhat a figyelem, hétvégeken pedig együtt lesz a nagycsalád.
Az persze tény, hogy ilyen nagy korkülönbségnél nehezebben fognak tudni közös elfoglaltságot találni a gyerekek, egy darabig még érdekes lesz játszani a kicsivel, aztán ahogy a nagyok kamaszodni kezdenek, már bizonyára idegesíteni fogja őket. Később viszonyt ebből a hátrányból újabb előny kovácsolódik: a serdülő harmadiknak ott lesz a két bátyja, akik példát mutathatnak, segíthetnek neki.
Felnőttkorban pedig már jóformán jelentőségét veszti, hogy 2-3, vagy épp 5-6 év van-e a testvérek között.
A másik, ami miatt sokan úgy gondolják, nem érdemes megállnunk 3 gyereknél, hogy a harmadik is fiú lesz, a negyedik hátha lány lenne…
Nos, ezzel egyelőre úgy vagyunk, hogy egyáltalán nem biztos, hogy mi annyira szeretnénk lánygyermeket is, hogy emiatt akár 4 fiút is bevállalnánk.
Hiszen akárhány gyereket vállalunk, az 50-50% esélyét nem tudjuk befolyásolni.
Ha mégis úgy adódna, hogy lenne negyediknek egy kislányunk, akkor pedig úgyis vállalnunk kellene még egyet, hogy szegény ne legyen egyedüli lánygyermek – nem igaz?
A legfontosabb azonban, hogy a jelenben vagyunk, és most a három gyermekes létre készülünk, fölösleges mindig tovább tervezni annál, ami a belátható jövőn túlmutat.
Egyelőre még azt sem tudom elképzelni, milyen lesz, amikor nem lesz elég kezem, hogy az összes gyerekemet kézen foghassam, hogy egy normál személyautóba nem fér majd be a család (a gyerekülések miatt), a gyerekek túlerőben lesznek a felnőttekkel szemben, és mindent harmadolni kell majd, nem pedig felezni, ha testvéries osztozkodásról lesz szó.
A kérdésre a válasz tehát, hogy nem, nem tervezünk negyediket – most várjuk a harmadikat, és készülünk arra, hogy az életünket a háromgyerekes léthez keretezzük át.
Titeket is mindig a következő lépésről kérdezgetnek a rokonok, ismerősök?