Írtam a múltkor róla, hogy vadiúj lakhelyünk digitalizáció szempontjából egy valóságos fekete lyuk: nincs internet, se tévé, de még telefonálni is csak imitt-amott lehet a lakás bizonyos pontjain, esetleg a kertben szoborrá dermedve, de egy tapodtat sem mozdulva. Többen biztattatok, hogy írjam le a későbbi tapasztalatokat is, amit most örömmel meg is teszek.
Vissza a nyolcvanas (vagy inkább hatvanas?) évekbe
Amikor még a tévé igazán luxuscikknek számított, internet és mobiltelefon a kanyarba sem volt. Mi is így éltünk kb két hétig, ami azért mégiscsak erős túlzás, hiszen a munkám miatt extra gigabájtokat kellett vásárolnom a telefonomra, amit aztán precíziós műszer segítségével helyeztem el az asztallapra, hogy az internet legalább néha és nagyjából működjön. A gyereket szigorúan letiltottuk minden kütyüről, mert a youtube-videók zabálják a megabájtokat, az xboxtól pedig már egy hónapja érzékeny búcsút vettünk.
Mondhatnám, hogy nagyon király volt az elmúlt két hét, de nem fogok hazudni. Voltak benne kifejezetten jó részek. Amikor nem kell home officeban melózni, vagy amikor már leketyegett az óra és előkerültek a társasjátékok, az jó volt, de az internet számunkra már olyan, mint bármilyen más „kényelmi” szolgáltatás: az, hogy a csapból folyik a víz, hogy van fűtés meg villany. Tudom, hogy emberek milliói élnek ezek nélkül, de én születésem óta már nem, és az internet, a tévé a laptop meg a kütyük is hamar feliratkoztak erre a listára.
Ovi, a megmentő
Azokon a napokon, amikor volt óvoda (kemény 2 fél nap és 2 teljes nap) összehasonlíthatatlanul könnyebb és jobb volt minden. Itthon csak a munkával kellett foglalkoznom, este meg tudtam főzni viszonylag nyugodtan, és amikor délben is hoztam haza a gyereket, már csak 2 órát kellett nélkülem elütnie, azt meg simán hozta kisautózással, rajzolással, alvással. Hamar eltelt az idő, a délutáni alvás után mentünk ki a kertbe focizni vagy frizbit dobálni, esetleg csak nézni a csigákat vagy a hernyókat. Ha épp esett az eső, akkor társasoztunk, beszélgettünk, kitalálósat játszottunk, gyurmáztunk, vagy a gyerek éppen rajzolni tanított engem. Nem sokkal később megérkezett apa, és háromra kiegészülve már mégiscsak nagyobb a mókafaktor.
Home office, az ideggyilkos
Most viszont, hogy itt az őszi szünet, összevont csoportok vannak és soha nem látott mennyiségű új koronavírus-fertőzöttet regisztrálnak világszerte, mégiscsak jobbnak láttam itthon maradni. Vicces, hogy a home office-t sokan összekeverik a pizsiben, forró kávét kortyolgató anyuka vagy apuka negédes képével, ahol a gyerekek önfeledten játszanak valamivel és közben mosolyognak, holott nincs másról szó, mint hogy egész nap a gyerek és a munkáltató (no meg a kollégák) és háziállatok igényei között zsonglőrködsz, miközben WC-re sincs időd kimenni.
Szerencsére közben a férjem intézett mobilinternetet (mert nincs annyi pénzem, hogy hetente vegyek 5-5 gigákat), majd beszerzett valami szuper mobilroutert, így végre zavartalanul tudok dolgozni, a gyerek pedig csak nagyjából ugyan, de visszatért a telefonhoz, Netflixhez, youtube-hoz.
Nekem ennyi volt a sztori, végem van, elfogytam. Nem tudom, hogy ki hogy bírja, vagy csinálja, hogy napi 6-8 órát kotlik a gép előtt úgy, hogy közben kütyümentesen szórakoztatja az egy szem gyermekét, engem már így is az idegösszeomlás kerülget, pedig csak egyetlen napunk telt még el a szünetből. A levélgyűjtögetést meg a nyomdázást, a botocskákból meg gesztenyékből állatfigurák készítését, az ujjfestést meg az összes ilyen baromságot csodás elfoglaltságot egész egyszerűen nem tudom, hogy lehet beiktatni a napba, amiből legalább 6 órát a melóhelyedre melózol, legalább ugyanennyit otthonra melózol, mondjuk 8 órát alszol (ebből nem engedek!) és marad 4 órád, amit simán el tudsz tölteni még egy kis mosogatással, teregetéssel vagy pakolászással és természetesen a gyermekeddel.
Szóval én ezt a témát ezennel elengedtem. Hogy ez mennyire káros, meg hogy roncsolom a gyerek idegrendszerét, az agyát, továbbra is érdekel, de ha valaki kitalál ennél jobbat az én helyzetemre, azt esküszöm, megveszem kilóra. Továbbra is olvasok mesekönyvet neki (van, hogy egy nap 5-6 rövidebb könyvet, de minimum egy 5-6 oldalas teljes mesét), továbbra is játszunk együtt legalább 1 órát, a társasjáték vagy közös játék minden napunk szerves részét képezi, ahogy az épületes beszélgetések, a kinti játék és a szokássá vált esti családi mozizás is.
De ha engem kérdez akárki: éljen az internet és a digitális ketyerék! (amennyire lehet, mértékkel!)