„Sziasztok, ajánljatok légyszi nyomkövető applikációt!” – kérte egy 12 éves anyukája egy közösségi csoportban, parázs vitát robbantva ki ezzel az egy mondattal. Többen a gyerekek személyiségi jogait kezdték firtatni, mások többéves tapasztalataikat osztották meg és akadt olyan is, aki állítja, bűncselekményt sikerült megelőzniük azzal, hogy a kislányuk időben jelezte, bajban van.
A szakemberek szerint az egészséges szülő-gyerek kapcsolat alapja a bizalom. De vajon ez kizárja-e azt, hogy gyermekünk biztonsága érdekében nyomkövető applikációt telepítsünk a telefonjára vagy helyzetjelzővel ellátott okosórát viseltessünk vele?
„A lányom tízéves, elkezdett egyedül iskolába és különórákra járni és kifejezetten hasznos a telefonra letöltött applikáció. Számomra megnyugtató egy ilyen megoldás.” – írta egy édesanya. Elmondta, a kislányával megbeszélték, hogy figyelemmel kíséri az útját, és úgy gondolja, ebben az életkorban ez még nem okoz gondot. De már most látja, hogy nehéz meghúzni azt a határt, ahol a gyermek még azt érzi, a szülei megbíznak benne, és az ő biztonsága érdekében történik a nyomkövetés.
Kozma Zoltán klinikai szakpszichológus szerint kisebb gyermek esetében szülő és gyermek számára egyaránt hasznosak ezek az eszközök, mert biztonságérzetet nyújtanak mindkét fél számára. Azonban serdülőkorban már sok konfliktus forrása lehet, ha a kamasznak nem hagynak saját teret az egyedüllétre.