Sok cikk született a filmről, most, hogy elérhető a magyar mozikban is. Pontosak, korrektek, egyet lehet velük érteni. De valamit hiányolok belőlük, amit én megtehetek itt. Kiborulhatok, háboroghatok, kontextusba helyezhetem az egész szexuális zaklatás témát, érintve a pedofília kérdését. Nem leszek kimért, sem megfontolt, hisz gyomorforgató mindez. De legyen egy ilyen írás is, és döntsétek el ti, hogy egyetértetek-e velem.
Kép forrása: mafab.hu
Tudtam, hogy rosszul leszek tőle, már akkor, mikor elolvastam miről szól. Tudtam, de meg kellett néznem, hogy tisztában legyek a valóság azon rétegével, amit nem szeretnék látni. Meg kellett néznem, mert anya vagyok, meg kellett néznem, mert én is voltam kamasz kislány, és emlékszem, még ha nem is akarok. És meg kellett néznem, hogy írhassak róla nektek.
A dokumentumfilm cseh készítők kezei közül került ki, az alap koncepciójuk az volt, hogy három, kislánynak (igen 12 éves lány gyerek, az még kislány lelkileg mindenképp) látszó felnőtt színésznőnek raknak össze online profilt pl. Facebook-on vagy éppen cseh chatfelületen, és figyelik mi történik. A lányok nem viseltek kihívó ruhát, nem viselkedtek szexuálisan felhívóan, igazi kislányos képet mutattak. A stáb a felvételek alatt támogatta őket, melyben szexuálpszichológus is szerepelt. És hogy mi történt?
5 perc! A regisztráció után 5 perccel már elkezdték elárasztani az egyikük profilját az üzenetek, leginkább idősebb férfiaktól. A forgatás 10 napja alatta három lánnyal összesen több mint 2000 esetben történt olyan szexualitást érintő visszaélés, amit már a törvény büntet, elenyésző esetben női elkövetők által is, de messze több, mint 90% fölött volt a felnőtt férfi elkövetők száma, akik életkora a huszonévestől a nagypapa korú 60 pluszosig terjed. 10 nap alatt, 3 kislánnyal szemben. Igen, ezek valóban színésznők, de ha megnézitek a filmet, látjátok, hogy lehetnének igazi kislányok, és az életben nem mondhatták meg róluk a kamera túloldalán ülő felnőttek, akik tárgyként használták őket saját késztetéseik kielégítésére, hogy nem valódi gyerekekkel teszik ezt.
Hányinger. Ez az első reakcióm. Hogy mire? Arra, hogy minden videóhívás és chat elején a lányok kiemelik, ha olyan témára terelődik a szó, hogy „én még csak 12 éves vagyok”, és ezzel együtt történik velük, ami. A perverz vadbarmokra, akik kéretlenül kapják elő a farkukat (elnézést a szóért, de aki így viselkedik, annak még a nemi szervét sem illeti meg a megtisztelő pénisz kifejezés) egy gyerek előtt, mert egy 12 éves kilányt kell néznie, ahhoz, hogy kiverje. Nem egy, nem két ilyen esetről van szó. Ez meg persze csak a jéghegy csúcsa, mert a megátalkodottabb szépen kiépít egy kapcsolatot, bizalmi közeget, és úgy kér a lányoktól pucér fotót, vetkőzést, vagy épp találkozót (ez utóbbiak is bekerültek a filmbe), majd ha valamelyik kérésük elutasításra kerül, jön a zsarolás érzelmileg vagy épp fotók nyilvánosságra hozatalával.
Nem részletezem mik jelennek még meg a filmben: minden gyomorgörcs és „megérett a világ a pusztulásra” érzés mellett is azt mondom, hogy akinek gyereke van, vagy gyerekek tartoznak a felelőssége alá, annak kötelező megnézni.
Amire viszont kitérnék, hogy miért nem ettől hangos most a média minden felé: politika és oldalfüggetlenül? Hisz az utóbbi hónapokban történt törvénymódosítás, ami elvileg a gyermekeinket védi a kéretlen szexuális tartalmaktól, bizonyos szempontból egyenlőségjelet téve a pedofília, a homoszexualitás és a transzneműség közé. Erre itt van egy film, ami bemutatja, mekkora a veszély, amihez készült direkt gyerekeknek szóló, oktatóanyag, de valahogy nem kapkod érte senki két kézzel. A filmben elhangzik, hogy a pedofília egy betegség, a pedofil tett bűncselekmény (már képek birtoklása is), de a stáb szakértője szerint a filmben „látható” elkövetők töredéke kerül a betegség miatt pedofil kategóriában, a többségről nem mondható, hogy betegség kényszeríti tettre. Van köztük családi életet élő nagypapa, gyerektáborokat vezető többgyerekes apuka… De az közös mind bennük, hogy a kamera vagy éppen chat felület túloldalán lévő gyermekre, mint eszközre, tárgyra tekint, aki az ő beteges vágyai kielégüléséhez szükséges.
És akkor nézzük, mit élhet át egy gyerek, aki egyszer csak az „arcába” kap egy kéretlen nemiszervet. Szégyenérzetet, mert nem tudja, miért történik ez, mit rontott el, hogy valaki ezt teszi VELE. Mert noha az elkövetők hangsúlyosan magyarázzák védekezés közben, hogy ők semmit nem tesznek a gyerekkel, de ez nettó hazugság. Mert nem kell ahhoz fizikai kapcsolat, hogy valakit bántalmazzunk, maradandó károkat okozzunk neki. Az ilyen helyzetbe került gyerekek sokszor azért nem mondják el, mi történt velük, mert úgy érzik, ők hibáztak. Erre a bűntudatra nagyon sokszor rá is játszanak az elkövetők („látod mit tettél velem? Felizgattál és most miattad fáj”…). És a titok, mint már sok más cikkemben írtam, sokszorosan hat. Ha belegondolunk, hogy ezeknek a gyerekeknek az első szexualitással kapcsolatos megéléseik közé milyen mélyen épül be a bűntudat, és szégyen, el tudjuk képzelni, hogy mennyire lesz nekik könnyű felnőve egészséges nemi életet kialakítani.
Hogy mennyire gyakori, hogy egy fiatal lányt vagy akár fiút ilyen eszközként használnak? A közelmúltban több felmérés is azt mutatja, hogy 10-ből 9 nő volt már tárgyiasítva szexuális témában, és legtöbbjüknek gyerekkorból is van olyan megélése, mikor nem tisztelték a határaikat. De sokkal több férfinak is vannak hasonló megélései, mint hinnénk. Emlékszem olyan 14-5 éves lehettem mikor kis kertvárosi utcánkban sétáltam zeneórára, és lelassított mellettem egy autó. Azt hittem útbaigazítást kér, de mikor odanéztem, láttam, hogy a sofőr kezében a nemiszerve van, és hangosan kikiabált, hogy bekapom-e. Nemet válaszoltam neki, és igen szapora léptekkel iszkoltam tovább, a hányingerrel küzdve. És ez, azt gondolom, egy egészen „lightos” eset volt.
Kérdem én, hogy ha most – és számomra egyébként szinte mindig – mindennél fontosabb a gyermekeink „megvédése”, miért nem téma az, hogy férfiak (és nők) ezrei mit tesznek online gyermekekkel hazánkban is? Miért nincs mindenhol külön – akár kötelező – tanfolyam szülőnek, iskolai tananyag gyerekeknek, a kiskorúak online jelenlétéről? Miért nincsenek a most oly divatos óriásplakátok, hogy „Számoljunk le az online gyermekmolesztálókkal!” vagy „Te tudod, kivel beszél, mit oszt meg a gyermeked?”. Mert azt látom, hogy rengeteg szülő nincs tisztában azzal, minek vannak kitéve a fiatalok a virtuális térben. Csak az az érzés vezeti őket, hogy jót akarnak a gyereknek, hogy ha mindenki telefonozik, nehogy őt nézzék ki, mert nem hagyják neki. De tényleg ez a jó?
És fontosnak tartom elmondani, hogy a gyermekekkel való bánásmódon igen is áll vagy bukik a tolerancia szintem. Vannak olyan többségtől eltérő szexuális orientációk, amiket igen is el kell fogadni, mert mindenki magán ügye, és senkinek nem ártanak vele. De van, amire ki kell mondani, mit mondani, ordítani, hogy ez beteges, hogy ez bűn, és soha nem kerülhet a megtűrt kategóriába. Én azt látom, hogy legalább annyit árt, mikor ezt a két tökéletesen különböző dolgot összemossák, és úgy lépnek fel ellene, mint mikor semmi nem történik. Ártatlan embereket ne kiáltsunk ki bűnösnek, mert mások, mint mi! Ellenben a gonoszt ne kendőzzük el semmilyen indokkal: legyen az több ezer gyermekpornográf kép birtoklása, flörtölés egy 12 éves kisgyerekkel a neten, vagy a gyermek használata, akár távolról a vágyak kielégítésére.
Na ez ellen indítsanak hadjáratot!
Hogy szülőként mit tehetünk? Akkora teret adjunk csak online gyermekünknek, amire érett. Teljesen ledöbbent, hogy 10-12 éves gyereket nem tartunk érettnek, hogy egyedül menjen haza iskolából, de van FB meg Tiktok meg Insta profilja, aminél a szülő tiszteli a magánéletét, és nem ellenőrzi… Tényleg ez a kívánatos?! Én nem gondolom.
A másik amit tehetünk, hogy rengeteg offline kapcsolódási lehetőséget alakítunk ki a gyermekünk számára: ahol kortársakkal vagy akár velünk lehetnek igazi, őszinte, szórakoztató megéléseik. Legyenek feltöltve szeretettel a való világban!
Kiemelt kép forrása: Mafab.hu