Introvertáltként legjobban szeretek otthon maradni, egy jó meleg kakaóval a kezemben, egy takaróval az ölemben, és a kedvenc sorozatommal a tévében… Nagyjából 8, de inkább 9 éve, hogy utoljára hódolhattam ennek a szenvedélyemnek, hiszen azóta anyuka lettem, és elfelejthettem a nyugalom, a kikapcsolódás és a sorozat kifejezéseket is…
Folyamatos testi kontaktus
A testi kontaktus, amit az anyaság automatikusan magával hoz – legyen az ölelés, simogatás vagy játék – fantasztikus lehet a gyerekek számára, de az introvertált édesanyáknak inkább jelent kihívást. Az introvertáltaknak időre van szükségük, hogy feltöltsék az energiakészletüket, és a gyakori testi kontaktus elvonhatja az amúgy is megcsappant energiánkat.
A pici születése utáni intenzív együttlét, a szoptatás, együtt alvás, vagy „csak” az egymásra utaltság FIZIKÁLIS értelemben igencsak leszívja az energiatartalékainkat. Mégis muszáj valahogyan töltődni, hogy talpon tudjunk maradni. Erre azonban – hacsak nincsen rendszeresen igénybe vehető segítség – nem igazán adódik lehetőség. Éppen ezért fontos, hogy támogató közeg híján is próbáljunk legalább napi 20-30 percet sétálni egyedül, amíg a társunk gondoskodik a gyerekekről. Végszükség esetén az is megteszi, ha a pici a babakocsiban alszik, és mi „csak bámulunk ki a fejünkből”.
Folyamatos készenlét
A folyamatos készenlét további stresszt jelenthet az introvertált édesanyák számára. A gyerekeknek állandóan van valami kérni- vagy kérdeznivalójuk. „Anyaaaa, kérek inni! Anyaaa, bekakiltam! Anyaaaaa! Gyere, csücsülj mellém! Anyaaaa! Mi az?” Az „anya”-val kezdődő mondatok száma gyakorlatilag végtelen. Ráadásul ezek a kérések, akárcsak a fizikai jelenlét szükségessége, gyakran éjszakába illetve hajnalba nyúlóak – magyarul ennek az ügyeleti időnek soha nincsen vége.
Nem tudom, mások hogy vannak vele, de ilyenkor van hogy magamban, van hogy hangosan teszem fel a kérdést: „Mi a f@sz van már MEGINT?!” Nem kertelek, sokszor – szinte naponta – kiborulok, mert egyszerűen felemészt ez a magas fokú mentális és érzelmi igénybevétel. Természetesen egy jó adag lelkiismeretfurdalással társulva – nem töltök elég időt a gyerekekkel, nem töltök MINŐSÉGI időt a gyerekekkel. Sőt! Egyenesen a gyerekeim nélkül szeretnék időt eltölteni! Hát milyen anya az ilyen?!
Nem csoda, hogy introvertált édesanyaként a gyerekek elalvásának pillanatában gyakorlatilag álomba ájulok – hiszen ott és akkor legalább egy kicsit ingerszegény állapotba kerülhetek.
Szoktam is mondani, mert rettentő büszke vagyok magamra, amiért rájöttem, hogy egyszerűen „túl vagyok ingerelve” – és ennél jobban nem is fejezhető ki ez az állapot.
Nem beszéltünk még akkor a betegségek időszakáról, a folyamatos lázmérésről, gyógyszerezésről, orrszívásról – mind-mind aktív testi kontaktust igényel, és ez még a szociálisan strapabíróbb szülőket is teljesen kikészíti.
Kikapcsolódás – az meg mi?
A folyamatos fizikális és verbális kontaktus az introvertált édesanyák esetében óriási stresszt is jelenthet, ami nem csak az édesanyára, de az egész családra negatív hatással lehet. Nagyon fontos lenne, hogy az érintett édesanya családja felismerje, hogy ez nem csak „hiszti” vagy „idegbaj” az anya részéről – hiszen alapvető szükségleteit sem tudja kielégíteni. Mindenképpen szükséges lehetőséget biztosítani számára a magányra, egyedüllétre – akár saját otthonában lehetővé téve a félrevonulást, pihenést.
Hiszen mindenki tudja: ha anya boldog, az egész család boldog.