Szerintem nem én vagyok az egyetlen, aki néha úgy érzi, túl sokat kiabál a gyerekeivel. Valamiért a gyerekeknek van egy olyan különleges képességük, amivel bármelyik nap képesek a türelmünk határáig és azon túl menni, akármilyen békések és kiegyensúlyozottak voltunk is előtte.
Itt van néhány tipp, ami nekem segít, hogy visszanyerjem a türelmem és ne ordítsam le a gyerekeim fejét:
Levegő! Ha már gyakoroltál Kundalíni, vagy bármely más jógát, ismerős neked a Hosszú Mély Légzés. Használd! Amikor a gyerekek felbosszantanak kitűnő alkalom egy kis jógázásra. A leghatékonyabb eszközöd a feszültség kezelésére, a légzésed. Már épp levegőt veszel, hogy kiabálni kezdj… de ordítás helyett inkább engedd ki egészen lassan, majd ugyanilyen lassan lélegezz be és máris nyugodt hangon tudod mondani neki, hogy ne kenjen túró rudit a ruhájába oviba indulás előtt 2 perccel, hanem menjen gyorsan kezet mosni.
Számolj! Sokszor halljuk hogy számolj magadban tízig mielőtt felrobbansz. Tapasztalatom szerint elég 3-ig, de azt nem magadban, hanem a gyereknek. A gyerekek ugyanis nem szeretik ha kiabálnak velük. Igaz néha ezt nehezen hisszük el, de tényleg így van. Ha tudják, hogy mindjárt jön a kiabálás, inkább még előtte megteszik amit kérsz. Sokszor már az 1-re az mondja az enyém „Jó megyek már”.
Legyél határozott! „Miért nem fogadsz nekem szót soha, már százszor el kellett neked mondani, hogy…” NE! Ne állj neki hisztizni a gyereknek, mert akkor csak azt kapod vissza. A felnőttek is tudnak ám hisztizni meg nyavalyogni. A gyerekek pedig teljesen tisztában vannak vele hogy ez az, még ha te magad nem is. És a hisztivel nem mész semmire. Ezt tanítod a gyerekednek is.
Bizonyosodj meg róla, hogy hallja! Nem csak a fülével, az eszével is. Ne csak egy folyamatos háttérzaj legyen a duruzsolásod, ami elmegy a füle mellett. Mielőtt elkezded mondani, hogy mit szeretnél tőle, biztosítsd a nyitott csatornát a kommunikációhoz. (Ez igaz ám a férjekre is.) Ha kell finoman érintsd meg, guggolj mellé, legyetek egy szintben, érezd, hogy figyel rád. Akár várj egy kicsit, hogy legyen lehetősége kijönni az aktuális tevékenységéből. Amikor csak azt szeretném, hogy válaszoljon egy kérdésemre, aztán folytathatja a legózást, nálunk nagyon jól működik az „Állítsd meg a játékot légyszíves egy kicsit!” kérés. Tudod, pause 🙂
Ne add fel! Velem előfordul, hogy annyira fárad vagyok, felbosszantanak, nehezen tűröm, hogy legszívesebben kirohannék a világból nagy tehetetlenségemben. Ha elmész a másik szobába és ott hagyod őket, akkor elmenekültél csak a helyzet elől, nem oldottad meg. Kimenni egy pillanatra erőt gyűjteni, levegőt venni ér. Csak utána gyere is vissza és higgadtan vezényeld le a krízist.
Emlékezz, a gyereked a legnagyobb tanítód! Mit tanít? Önfegyelmet (hogy ne kapjon nyaklevest), kommunikációt (ordítás helyett használj nyugodt szavakat), konfliktuskezelést („Azért ütöttem meg, mert szó nélkül kivette a kezemből…), logisztikát (Az oviba elég 5 előtt odaérni, a suliba 4 után, de a bölcsibe nem ártana hamarabb és még vásárolnom is kell), emlékezőképességet („Anya, hol van a…?”)
Kívánom, hogy hasznodra váljon ez a pár fogás és sok békés és örömteli pillanatotok legyen együtt, hiszen minden gyerek olyan gyorsan változik, hamar megnőnek ám. Kár veszekedéssel tölteni az időt.
Paramdev Kaur (3 gyerekes anyuka)
Neked mi segít a veszekedés megelőzésében? Mondd el kommentben!
Forrás: Waheguru